Schütz Gabriella
A mesék rólunk szólnak
Interjú Bajzáth Máriával
– A Népmesekincstár újabb kötettel gazdagodott, és most a pocaklakóknak, kisbabáknak szól. A sorozat nulladik köteteként is felfoghatjuk? Kiknek ajánlod a leginkább?
– A legkisebbeknek, a szüleiknek, a nagyszüleiknek és a velük foglalkozó szakembereknek. Pocaklakóknak éppúgy, mint bölcsőben ringóknak vagy a bölcsődébe, óvoda kiscsoportba járóknak. A magyar népmesék és népköltészeti alkotások csodálatos világába bevezető kötetnek szántam ezt a könyvet.
– Miért jó, ha már a magzatnak is mesélünk?
– A magzat számára a legfontosabb hanghatás lehet az őt váró családtagok beszédhangja. Amennyiben a szülők sokat beszélnek hozzá, ez elősegíti az agy és a kognitív funkciók, valamint a hallórendszer mielőbbi fejlődését, és pozitívan befolyásolja az érzelmi fejlődést, a kötődési képességet is. Nemcsak a szó jelentése fontos, hanem a mesemondáskor megszülető nyelvi dallam, az érzelmi átélés, a különleges figyelem és idő, amit a mesélő a hallgatójának ad. A magzat hamarabb szerez tapasztalatot az anyanyelvéről, mint ahogy megszületik, a baba előbb kezdi megtanulni, mint ahogy kimondja az első szavakat. Ha az első nyelvi tapasztalatai között népmesék, mondókák is meghatározók, akkor kultúrája legtisztább nyelvi forrásával kerülhet kapcsolatba.
– Mit tanácsolsz azoknak az édesanyáknak, akik szeretnének mesélni gyereküknek, de furán érzik magukat, ha a pocakjukhoz beszélnek, és nem kapnak erre választ, reakciót. Mit tegyenek, miért meséljenek mégis? Hogyan jussanak túl ezen a helyzeten?
– Ahhoz, hogy a gyereket körülvevő felnőttek mesélni kezdjenek az anya szíve alatt növekvő magzatnak, később az újszülöttnek, majd a növekvő gyereknek, a történetek mellett szükségük van a mesélés örömének megtapasztalására. Ehhez nélkülözhetetlen a saját, mesélő hangjuk megtalálása. Alapot és segítséget nyújtanak könyvben található mondókák és mondókamesék. Lüktető ritmusuk vezeti a mesélőt, kötött, rímelő szövegük támaszt nyújt, rövidségük erősíti a történetmondói bátorságot. A formulamesékhez hasonlóan sok ismétlődő szószerkezetet tartalmaznak, így könnyen memorizálhatók. Azt javaslom, a könyv segítségével járják végig a mondókamesétől a tündérmeséig vezető utat, és ha van kedvük-idejük, találkozzunk egy kismamáknak szóló Népmesekincstár foglalkozáson, ahol élőszóval folytathatjuk a mesélést, mondókázást! Tapasztalják meg, hogy mesélni jó, mesélni és mesét hallgatni öröm.
– Van tapasztalatod arról, hogy akinek anyukája mesélt a gyermekének a pocakban, az milyen kisgyerek lett? Lehete-e ezt egyáltalán valahogy mérni?
– Az első szakdolgozatomat a méhen belüli hallás és fejlődés témában írtam. Azok a gyerekek, akiknek először meséltem pocaklakóként, majd újszülöttként, 28–30 évesek. Közülük néhánynak már saját gyereke van. Szoktam nekik mondogatni, én már akkor meséltem neked, amikor akkora voltál, mint egy borsószem ezredrészi, most te következel. Amit kutatási eredményekre támaszkodva biztosan állíthatok, hogy az a kisgyerek, akinek mesélnek, maga is nagyobb eséllyel mesél a saját gyerekének, gazdagabb a szókincse, szövegértési, -olvasási készségei fejlettebbek, történetté tudja rendezni az eseményeket, képzelőereje, figyelme, önismerete fejlettebb a kortársainál.
– Nagyon tetszik, hogy Kodály azt mondja, nemcsak a testünk adjuk, de a lelkünkből is épül a magzat. Nagyon egyetértek. Szerinted a mesék a lelkünkből valók?
– Honnan jönnek a mesék és a bennük rejlő tudás? Egyes kultúrákban a meséért az égbe megy az ember, máshol a pokolra száll alá, megint máshol a jászol mellé kell menni, és elkötni a történetet, vagy van, ahol a tenger mélyén rejtőzik, vagy kilencvenkilenc ráncú szoknyában. Bárhová megy érte a hős, mindig azt jelenti a megszerzése, hogy birtokába kerül a tudás arról, hogy mi az, ami emberré teszi az embert. A mesék rólunk szólnak. A lelkünkben élnek, jó esetben lélektől lélekig szállnak. A mese a felnőtt részéről a szeretet, az osztatlan figyelem, a minőségi idő különleges megnyilvánulása, teljes odafordulás a mesehallgató gyerek felé, százszázalékos jelenlét.
– Melyik a kötet talán legkülönlegesebb fejezete vagy meséje, és miért?
– Azok a mesék és mondókák, amelyek még nem jelentek meg sehol, vagy csak valaha, nagyon régen. Van a mesekönyv elején egy mondóka, amivel Mezőkövesden fogadták az épp csak megszületett gyereket:
„Nő, nő, nő, kisdedecske,
gyönyörű gyöngyöcske.
Rózsafa bölcsőd legyen,
feküdj benne csöndesen…”
A szöveg hosszabb és gyönyörű, én is ezzel köszöntöttem a kisebbik fiamat, amikor megszületett. A lenti képen épp háromnapos, és átszellemült arccal hallgatja, ahogy a fülébe duruzsolom. Az új könyv segítségével ez a szöveg most sok-sok szülőhöz eljut, remélem, sokan fogják mondani egyfajta üdvözlő áldásként.
– A kötetben található mesék, mondókák mind magyarok, ugye? Miért nem válogattál bele külföldit is, mint eddig?
– Nagyon erős igény volt a pedagógusok és szülők részéről korosztályos, tematikus, kizárólag magyar népmeséket tartalmazó gyűjteményre, és ezt az igényt én óriási örömmel szolgáltam. A korosztálynak szóló világ minden tájáról származó meséket pedig megtalálják az olvasók a könyv párjában, az Itt vagyok, ragyogok kötetben. A két meseválogatás együtt alkotja a teljes egészet, a legkisebbek népmeséi kapcsán.
– Milyen újabb köteteket várhatunk még a sorozatban?
– Az óvodásoknak szánt magyar népmese válogatás egészen biztosan megszületik, és kisiskolásoknak szóló kötetben is gondolkodunk a Kolibri Kiadóval. Ötletből sosincs hiány, a népmesék kincsestára pedig végtelen lehetőséget kínál.
