Bíró Gergelyt kérdeztük

Az év novellái antológiáról

 

Immár huszonegyedik éve jelennek meg a népszerű antológiák – Az év novellái és Az év versei –, amelyek a magyar irodalmi élet színe-javát tárják az olvasók elé. A reprezentatív gyűjtemények – hagyományaikhoz híven – mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóirat közlése alapján az elmúlt év legjobb novelláiból és verseiből nyújtanak színvonalas, sokoldalú válogatást. A Magyar Napló Kiadó gondozásában Jókai Mór születésnapján, a Magyar Széppróza Napja alkalmából látott napvilágot Az év novellái 2022 antológia. A szerkesztők, Erős Kinga és Bíró Gergely 37 szerző írását válogatták a kötetbe.[1] Kérdéseinkre Bíró Gergely válaszolt.

 

Idén mintegy 400 oldalas lett a könyv. Hogyan történt a válogatás? Melyek voltak a főbb szerkesztési elvek?

A szerkesztési elv kezdettől fogva nagyon egyszerű: az alkotók születési sorrendben követik egymást a kötetben, az idősebbektől haladunk a fiatalabbak felé. Illetve nemcsak a szerzők portréit közöljük a borítón, de a rövid szakmai életrajzukat is a válogatás végén, amelyet általában ők állítanak össze. Fontos, hogy ne csak a nevükkel és az írásukkal szerepeljenek, de az alkotói életútjukkal is. Könnyebben megjegyzünk magunknak egy írót, ha megismerhetjük a vonásait, a tekintetét és a pályáját.

Ami a válogatási szempontokat illeti, Erős Kingával azokat a novellákat keressük az előző év folyóirataiban, amelyek képesek belopni magukat a fejünkbe, azaz nem hagynak békén. Ez így persze elég szubjektív, mégsem jelenti azt, hogy saját magunknak készítenénk az antológiát. Minden olyan írásnak helye van a kötetben, amelynek lelke van: átütő erejű, saját világot közvetít, eredeti hangú, azaz élvezetes, olvasmányos – akár szórakoztató is –, drámai erővel bír, és lelkiséget képvisel. Ezen felül figyelünk arra, hogy minél több női és határon túli magyar szerző szerepeljen a könyvben.

 

A rövidpróza nagy népszerűségnek örvend napjainkban. Amellett, hogy irodalmi értéket hordoznak, kortörténeti dokumentumok is. Mit gondol erről?

Azt hiszem, természetes, hogy minden egyes írásmű magába engedi az éppeni jelen levegőjét. Vannak azonban olyan novellák, amelyek íróinak célja is volt, hogy dokumentáljanak valamit egy adott korból. Annak idején Oláh János, a Magyar Napló újraalapító főszerkesztője indította útjára ezeket az antológiákat, s az általa képviselt szellemiség alapja a magyarság kollektív emlékezetének ápolása volt. János íróként, költőként, könyvkiadóként és irodalomszervezőként arra törekedett, hogy hozzájáruljon e közösség önismeretének mélyítéséhez, vagyis számba vegye, feldolgozza azokat a társadalmi méretű traumákat, amelyeket korábban politikai nyomásra hallgatás övezett. Mi szeretnénk megmaradni ezen a csapáson, így mindig örülünk az olyan írásoknak, amelyek ablakot vágnak a magyar jelen vagy a történelmi idők valóságára. Az idei válogatásban Bárány László novellájában a honfoglalás előtti magyarság viszonyai és a fiatal Álmos jelennek meg, valamint a végső haza víziója; Benedek Szabolcs írásában Luxemburgi Erzsébet királyné rejtélyes mérgezéséről és utolsó óráiról olvashatunk; Horváth (EÖ) Tamás novellája a közösségi emlékezetet őrző ember és a hatalom konfliktusára épül 1848–49-es cselekménybe ágyazva; a kommunizmus évtizedeibe kalauzolnak Marosi Gyula, Mátyás Győző, Ványai Fehér József, Miklya Luzsányi Mónika, Haász János és Balogh Robert prózái, s a délszláv háborúk idején játszódnak Kontra Ferenc és Majoros Sándor novellái.

De kordokumentumként olvasható Ferdinandy György prózája is, amelynek keretét a pandémia adja, és arról szól, hogy miként változott meg a viszonya a floridai otthonukat körülvevő állatokhoz – az ember és kisállat közötti ragaszkodás szép foglalata ez a novella; vagy említhetem Szakács Réka írását is, amely egy Guineából menekült fiatal sorsát tömöríti magába, aki franciaországi elmegyógyintézetbe kerül. Vári Attila novellájában egy nagy színész elveszíti a beszédkészségét, és abból tartja el magát, hogy összeírja a város ebadót nem fizető kutyatartóit – ezt az írást akár úgy is olvashatjuk, mint a művészi lét lefokozódásának, visszhangtalanságának keserű és egyre általánosabb allegóriáját.

 

Volt-e meglepetés munkájuk során?

Minden olyan írás meglepetésként hat ránk, amelyet a kötetbe szánunk. Az pedig külön öröm, ha olyasvalakitől találunk erős novellát, akit addig nem ismertünk. Pláne, ha pályakezdőről van szó. Idén két huszonéves szerző is szerepel a kötetben, egyikük Izer Janka, aki már rendelkezik kötettel, illetve Gothárd Krisztián, aki még nem. Utóbbi mindössze huszonegy éves, és egy drámai helyzetbe oltott vidéki tyúkvágásról ír, érzékletes realizmussal és a dramaturgiai építkezés ügyes arányérzékével. Szerepelnek náluk néhány évvel idősebb, szintén ígéretes alkotók is az antológiában, akik csakúgy pályakezdők még, közülük Bán-Horváth Veronikát, Jánoki-Kis Viktóriát, Nattán-Angeli Nórát és Lakatos-Fleisz Katalint említem meg. Mindannyiuk írásaira érdemes lesz a jövőben is figyelni.

 

Kossuth-díjas és kevésbé ismert szerző is megfér a kötetben. Az itt debütálók jelzésnek vehetik, hogy helyük van a prózaírók közt?

Szerintem igen, biztató szerkesztői visszajelzésre mindig szükség van, különösen a pálya elején, pláne, ha az adott írás van olyan jó, mint egy tapasztaltabb, többkötetes szerzőé. Válogatási szempontunk az is, hogy nem feltétel az író szélesebb körű ismertsége, elismertsége, és az sem, hogy jelent-e már meg kötete. Egy ilyen szerző szereplése az antológiában biztosan erőt ad a folytatáshoz, más szerkesztőségeknek pedig lehetőséget arra, hogy esetleg írást kérjenek tőle a folyóiratukba.

 

Hol szerezhetik be az érdeklődők a könyvet?

Az antológia megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a Magyar Napló Kiadó szerkesztőségében, webáruházában, illetve áprilistól a kiadó új könyvesboltjában is.

 

(Kérdezett: Szepesi Dóra)