Megkérdeztük Dezső Katát
„Nem tudni, honnan jön és merre tart: Dezső Kata értelmezhetetlen jelenség. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia üdvöskéje ‒ a 001-es ‒ játszi könnyedséggel írja radioaktív érzelmeket sugárzó, fölzaklató verseit, amelyek súlyosak, mint az ólom, mégis mintha valamiféle transzcendens vízen lebegnének. Nem ragaszkodik hozzájuk; ha kell, bármelyiket könnyedén átírja vagy kitörli, és ír egy másikat – egy jobbat.”
A fönti idézet köteted fülszövegéből való. A verseid nagyon izgalmasak, szinte soronként éri meglepetés az embert… Idézhetnék is belőlük, hogy érzékeltessem ezt a hatást, de inkább arra biztatom az olvasókat, hogy fedezzék fel maguknak ezt a felzaklató, gondolatokat ébresztő lírát. Mit jelent számodra a költészet? Mi érdekel a versírásban?
Számomra egy olyan folyamat, amelyben a saját sebezhetőségemen keresztül próbálok szólni az olvasókhoz, magamon keresztül próbálom átszűrni és kontextualizálni azt, ami úgy gondolom, hogy mozgatja őket. Ebben még nagyon sok lehetőség van, lehet játszani a kitartott vagy megszüntetett távolságokkal a tárgyalt jelenségek és a megszólítottak között, stb.. Élvezem csinálni és érdekel is, mert sokat kell még fejlődnöm, sok minden nem került még fókuszba, sok mindent nem beszéltünk még meg a könyvön keresztül a befogadókkal. Látom, hogy innen most már tényleg el kell mozdulni valamerre, nem tudom, merre, ez hajt.
Köteted az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Enumeráció-debütsorozatának első kiadványa. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?
Az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmem a pályázatra, leadtam a kért dokumentumokat, és felvettek. Nagyon szerencsés vagyok, mert Orbán János Dénes az oktatóm/mentorom, tud velem bánni és motivál, abban is segít, hogy ne szálljak el ezektől a kezdeti dolgoktól, attól, hogy az én könyvem jelent meg ott pályakezdőként először, szeretek vele dolgozni és együttműködni. Emellett még Szálinger Balázsnak is rengeteg köszönettel tartozom, amiért támogatott, segített fejlődni és közbelépett, mielőtt elszaladt volna velem a ló.
Hogyan kezdtél verset írni? Kik hatottak rád?
Érdekes, hogy akkor akartam abbahagyni a versírást vagy amit csináltam, amikor szembejött a lehetőség. Alapvetően 2012 óta írtam verseket, az egyik gimnáziumi osztálytársam, Lukács Iza miatt, ő is írt, aztán nekiálltam én is. Kemény Istvánt, Radnótit nagyon szeretek olvasni, ahogy Mózes Attilát, Deres Kornéliát, Nemes Z. Máriót, Ughy Szabinát, Jónás Tamást, Kali Ágnest, Juhász Tibort, Peer Krisztiánt, Garaczi Lászlót, Horváth Benjit, Szálinger Balázst is és még nagyon sokakat. Akik velem egykorúak és nagyon motiválnak: Csete Soma, Vida Kamilla és Körösztös Gergő, emberileg is nagyon szeretem és tisztelem őket.
A kötet címe, Akiket hazavártak, és a borítókép is erősen exponálja a tartalmat. Mit szólsz a borítóhoz?
Szentes Zágoné az érdem, eleinte nem akartam eltérni attól, amit elképzeltem, szerelmes voltam és vagyok is abba a borítótervbe, a következő kötetnél, remélem, fel tudjuk használni. Nem egy szokványos küllem, eléggé meghökkentő és asszociatív, de nekem tetszik, én sem vagyok egy hagyományos megnyilvánulásokkal és attitűddel rendelkező ember, furcsa lett volna hozzám és talán a versekhez is egy puritán kabátka.
Kapcsolatok – ez jut eszembe a verseid summázataként; vizsgálatod tárgya a szociális kapcsolatok, generációk viszonya, a párkapcsolat, de a transzcendenciához való kapcsolódás képessége, képtelensége is. Az az érzésem, a generációd teljesen másképp látja a világot, másképp közelít hozzá. Van persze folytonosság is, meg állandó témák, de alapvetően más. Hogy látod, miben áll ez a különbözés?
Differenciált a kortárs irodalom, pláne az én generációmra eső része, de szerintem valamilyen szinten ugyanazokat a dolgokat járjuk körbe, csak más eszközökkel és más céllal, ugyanazokat a dolgokat játsszuk újra alkotás közben, csak mást tartunk belőlük annyira fontosnak, hogy leírjuk. Nem érzékelem, hogy annyira szuverén lennék, máshogy szocializálódtam minden téren, leginkább azt gondolom, hogy erősebb bennem a lokálpatriotizmus – vidéki vagyok és voltam mindig –, mint abban, aki Pesten érzi otthon magát. Egy olyan pozíciót kerestem magamnak, amellyel ki tudom szolgálni irodalmi tekintetben azokat az embereket, akik nem szakmai szemmel, nem a nagyvárosban, a nagyvárosról akarnak verset olvasni, remélem, valamennyire sikerült. Nagyon sok minden van, ami azokban az emberekben, akik mellett felnőttem, foglalkoztat, meg szeretném őket érteni vagy legalább megírni a történeteiket a magam számára és számukra is.
Mégis idézek most a Fű nő című versedből, a második és az utolsó szakaszt: „A testek után fű nő az anyák méhéből, / mert teremteni jöttünk, hogy legyen kijelölése / és tisztasága a halandóság határainak. / … Későn tanultam meg, / hogy nem a haláltól, / hanem a születéstől kell félni.” Különös meglátás! Korunkban sokat halljuk, nincs a fiataloknak jövőképük, és ez megnehezíti a felnőtté válást. Mi a véleményed erről?
Szerintem ez elég radikális kijelentés, hogy a fiataloknak nincs jövőképük, pláne úgy, hogy ezt nemfiatalok mondják rólunk anélkül, hogy megkérdezne minket valaki. Ez a része eléggé el van baszva, hogy mindenki előveszi ezt a túlreflektált témát és magában próbálja tovább gondolni ahelyett, hogy kérdezne vagy hajlandó lenne figyelni. Szerintem azoknak a felnőtteknek nincs jövőképük, akik hagynak minket megbélyegeztetni és elkallódni. Nagyon érzékelem, hogy a nemfiatalok olyan távolságokat feltételeznek a fiatalok és maguk között, ami ellehetetleníti a normális együttélést. Irodalmi téren ez meg tud valósulni a táborokon és műhelyeken keresztül, ott van a KMTG rengeteg kezdeményezése, ebben a JAK és a FISZ, valamint az Írószövetség régóta élen járnak, nemrég újraindult a Késelés Villával Csete Soma és Vida Kamilla vezetésével, a Hévíz folyóirat Hévíz25 fesztiválja idén júliusban volt. Oda kell állni az mellé, amin még lehet alakítani és segíteni, nem messziről kategorizálgatni.
Érdekelne, hogy huszonkét évesen érzi-e az alkotó, milyen irányban alakul majd az írásművészete, hogyan alakul majd a pályája? Milyen terveid vannak?
Elkezdtem a második köteten dolgozni, mint már említettem, az elsőnél elvetett borítót szeretném felhasználni hozzá. Nem hiszem, hogy ez fogja áthatni az életemet, amíg másoknak is tetszik és elégedettek velem, folytatom, de a néprajz sokkal jobban érdekel. Amíg újat tudok mutatni és fejlődni is hajlandó vagyok, addig értelme van, alázat és tisztelet több kell még, ezen dolgozom is, nagyon sokat kell még tanulnom, ez hajt. Egyelőre nagyon élvezem és izgalmasnak tartom, hálás vagyok azért, hogy ez így és most velem történik. Utána majd meglátjuk.
(Kérdezett: Szepesi Dóra)
