Megkérdeztük Szőcs Petrát
Nemzedéktársaidhoz képest viszonylag későn indultál, és adtad közre bemutatkozó verseskönyvedet, mely a Kétvízköz címet kapta. Mikor és minek köszönhetően jelentkezett benned annak igénye, hogy verset írj?
Körülbelül 2007-ben jelentkezett. Valami olyasmi történt, hogy rájöttem, nem olyan verseket fogok írni, amilyeneket gondoltam volna. És úgy könnyebb lesz.
Hogyan határozta meg készülődésedet, versvilágod kiépülését az a miliő, amelyben felnevelkedtél?
A Kolozsváron töltött évekből táplálkozik ez a kötet, részben régóta őrzött képeket, történeteket írok le benne, de nincs meg a távollévő perspektívája. A megszólalók, már amennyiben helyhez köthetők (legalábbis a fejemben, amikor a versek születtek), erdélyi figurák, és elképzelésem szerint még otthonosabban mozognak Kolozsváron (mert ők is ott laknak), mint én, pedig én is otthonosan mozgok ott.
Meglehetősen tudatosnak, átgondoltnak tűnik a Kétvízköz kompozíciója. Nagyjából hány versből választottad ki azt a negyvenhetet, amely végül bekerült a kötetbe? Mi volt az elgondolás, amelynek mentén összetartozónak láttad a szövegeket?
Ötvenkét versből választottam ki. Minden vershez írtam hívószavakat, és úgy rendezgettem őket. Voltak hangulatilag összetartozó versek (ezeket nagyjából egy időben írtam), ugyanakkor a túlságosan hasonlókat nem akartam egymás mellé tenni. Emellett az volt a szándékom, hogy kirajzolódjon egy családtörténet, legyenek visszatérő figurák, viszonyok, melyek aztán összekeverhetők egymással.
A cím honnan származik, s milyen metaforikus értelmet kap a kötet terében?
Ez egy talált cím, véletlenül tudtam meg, hogy az a városrész, ahol laktunk, a Kétvízköz nevet viselte valamikor. Tetszett, hogy egybe van írva három szó, tetszett a kéknek-zöldnek az az árnyalata, amit elképzeltem a név hallatán. Annak is örültem, hogy ez egy konkrét helyrajzi név. De féltem is, hogy szándékom ellenére ordítóan metaforikus lesz, mivel a kötet versei véletlenül tényleg az átmenetiségről szólnak (két víz között). A kérdésből is látszik, hogy félelmem nem volt alaptalan. De mindegy. Kicsit olyan ez, mint amikor felveszel egy arany karikagyűrűt, és bizonygatod, hogy ez nem eljegyzési gyűrű, csak jól passzol a ruhádhoz.
A halál, a gyász, a veszteség motívumai végighúzódnak a köteten. Milyen a viszonyod az elmúláshoz?
Változó. Alapvetően rosszul viselem, szeretek leragadni.
A könyv megjelenése óta születtek újabb versek?
Igen.
Közben filmmel is foglalkozol, elvégezted Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakát. A filmes tapasztalat hatott-e költői látásmódodra, a versalkotás folyamatára?
Nem volt nagy filmes tapasztalatom. Szinopszist viszont írtunk bőven a Filmművészetin, első két évben sokat gyakoroltuk. Talán az indított el. Első verseim tulajdonképpen lúzerekről szóló szinopszisok, balladisztikusra vágva.
A kivégzés című rövidfilmed meghívást kapott a cannes-i filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába. Beszélnél a film megszületéséről?
2009-ben találtam ki ezt a filmötletet, és nagyon lelkes voltam. Sokáig nem találtunk jó gyerekszereplőket, 2011 áprilisában kezdtünk el forgatni, ezt több pótforgatás követte. Lassan már mindenkinek elege lett, végül nekem is. A végleges verzió 2014 elején készült el, azután kezdtem el fesztiválokra nevezgetni. Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig fog tartani ez az egész. A gyerekszereplők már felnőttek. Eleinte szégyellték gyerekkori önmagukat nézni, de most már azt hiszem büszkék a filmre. Egy korszak volt az életünkből, és váratlanul nagyon szerencsés véget ért.
Ménesi Gábor
