Megkérdeztük Poós Zoltánt
Az idei könyvhét egyik fontos Békés megyei eseményének ígérkezett a könyvbemutatód szülővárosodban, Battonyán. A békéscsabai „villámbemutatkozást" követően nagyon siettél, hogy előkészítsétek a terepet: hangosítás, kivetítő, magnó. Hogy sikerült az est, milyen volt a hazatérő író fogadtatása?
Battonya nekem szakrális hely, a könyvhétre megjelenő pop-kulturális esszéket tartalmazó könyvem is tele van battonyai utalásokkal, miközben szülővárosom elméletileg nincs rajta a pop képzeletbeli térképén. A magam módján mégis igyekeztem rátenni. Mert nekem az is pop, hogy 1980 nyarán az apám szerszámosában talált kukoricadarától félig eldugult Neolux festékszóró spray-vel ráfújtam a disznóól falára: EDDA - Álmodtam egy világot magamnak.
A lakásom előszobája tele van battonyai fotókkal, régi képeslapokkal, egykori Csanád megyei térképekkel. De ez nem olyan viszony, mint a kanadai 56-os honfitársaink anyaország-nosztalgiája, én relatíve sokat járok haza, minden nap beszélek a szüleimmel, látogatom a beol.hu-t.
Az est reményeim szerint jól sikerült, régi battonyai és aradi képeslapokat, fotókat vetítettem, voltak megfelelő zenék is, melyek kötődtek A szív határai című regényemhez. Azért nem tudom objektíve megítélni azt a délutánt, mert mégiscsak alapvetően rokonok, régi barátok jöttek el, és ettől én már nagyon jól éreztem magam. Bajnai István kanonok vezette nagy szakértelemmel és eleganciával az estet.
Lehet, erős a kijelentés, hiszen nem kesztyűs kézzel bánik a fikcióval, de megkockáztatom - legutóbbi regényed, A szív határai: battonyai történet. Régen fölkerültél Pestre, de sok szövegeden, olyanokon is, amelyek nem kötődnek egyértelműen térhez, mintha érződne valamiféle vidékiség, maradván a fentinél, „battonyaiság".
Mindenki számára meghatározó élete első 18 éve. Magam Battonyán nőttem fel, számomra minden jelen idejű a várossal kapcsolatban, bármikor - mint egy jelenés - beugranak olyan képek, jelenetek, melyek utoljára, mondjuk, harminc évvel ezelőtt jutottak eszembe. De sokfelé utaztam a megyében, fontos helyszíne volt életemnek a mezőkovácsházi strand, a mezőhegyesi vasútállomás, a gyulai fürdő csúszdája, a gyomai Liget, vagy a békéscsabai „halas üzlet" az Andrássy úton, ahol pontyok „pipáztak". Afféle „rockturista" voltam anno, egy-egy koncert miatt számtalanszor aludtam a megye különböző vasútállomásain a nyolcvanas évek közepén... Volt, hogy begyújtottam a hideg várótermek vaskályháiba, miközben farkasszemet néztem egy erdélyi mamival, aki megpróbált Kürtösre szaloncukrot csempészni. Cápa és Sztyopa említette is, hogy te, Kisbattonya, biztos, hogy nagy csavargó leszel. Hát, nem lettem az... Jó ritmusban leérettségiztem, lediplomáztam...
Ugyanakkor a szentimentális futamok mellett - melyek bármikor elkaphatnak - fontos megemlítenem azt is, hogy Budapesten élek 1992 óta, megszerettem ezt a várost, olyannyira, hogy városvédelemmel is foglalkozom, archiválom, dokumentálom, fotózom a régi épületek felújítási fázisait.
Előfordul, hogy a helybeliek referenciális kényszerrel olvassák a battonyai vonatkozású műveidet, akár az új regényt? Hogy magukat, ismerőseiket keresik benne?
Előfordul, igen, ugyanakkor egyetlenegyszer sem szerepel a könyvben leírva szülővárosom neve. Mert annyi a fikció, a „szerepösszevonás" a történetben, hogy inkább egy afféle mese lett A szív határai, semmint helytörténeti katekizmus. De minden battonyai felismerheti benne az utcákat, az atmoszférát, azokat a történeteket, melyek csak ott történhettek meg. Hozzá kell tennem, hogy szándékoltam indítottam a könyvet egy hatalmas kastély leírásával, hogy világossá tegyem: ez egy mesebeli határváros, ugyanis Battonyán nem volt igazi kastély. Állt hat nagyobb kúria, melyeket 1945 után leromboltak (kivéve a Fő utcán található Lakatos-kúriát, mely most Molnár C. Pál-emlékház), de kastély nem volt, főleg nem olyan, melynek kövei egy részét az esztergomi bazilika fel nem használt, de kifaragott díszei ékesítik. A legközelebbi kastély Dombegyházán volt, a híres Lonovics-féle impozáns épület. Mivel 1944. szeptember 23-a a regény egyik központi dátuma, és a történeti feltárás e nap vonatkozásában nem éppen precíz, nem írhattam le kész tényként olyasmit, amit jórészt csak a szocialista történetírás tart számon. Már csak ezért is vittem a mese felé a regényt.
A szív határai sokrétegű történet - de mindenekelőtt történet: honnan a vonzódásod a múlthoz, a történelemhez? Miért tartottad fontosnak, hogy ismét történelmi regényt írj?
Már gyerekkoromban is meghatározó jelentőségű volt... Emlékszem, 1980 tavaszán, amikor fociztunk a tehénszaros Gulya gyepen, nyolc előtt pár perccel rohantam haza, hogy megnézzem a Hat év történelem című erős ellenszélben is propagandisztikusnak tűnő szovjet dokumentum-összeállítást, mert - magam sem tudom, hogy miért, de már tíz évesen is - mindent tudni akartam a második világháborúról. Talán azért is, mert annak idején egész életünket tematizálták a háborús filmek, filmsorozatok, lásd A belgrádi fiúk című partizán-sorozatot, vagy a Bors, vagy az Egy óra múlva itt vagyok című erős ideológiai túlhabzásokkal elkészített tévéfilmsorozatokat.
A regénynek két fontos szereplője van, a nemesi felmenőkkel rendelkező Beliczey László és az alacsonyabb sorból származó Herter Katinka. Az ő egymásra találásuk, majd elválásuk a regény egyik fontos szála - te hogyan találtál rájuk, milyen lehetőséget tartogatott két ilyen különböző karakter ütköztetése a második világháború végi-utáni, illetőleg dél-alföldi „kontextusban"?
A szegény sorból származó lány inkább én lennék - vesd össze: Bovaryné én vagyok... Anno úgy hozta a sors, hogy gyerekkoromban nálam jobb módú fiúkkal lógtam, volt közöttük „agronómus-gyerek", vállalkozó fia stb. Ők egy húszast kaptak költőpénzre, én három forintot. Három forintból 1981-ben vettem egy Túró Rudit (2 forint tíz fillér) és egy 90 filléres egy golyó rágógumit. Talán innen jön a szegény lány és a gazdag fiú felállás... nem is tudom... Ugyanakkor az biztos, hogy általában minden kisvárosban néhány évente feltűnik „a kisváros szépe", aki zavart okoz a településen, amerre jár. Egy ingerszegény környezet fő utcáján egyszer csak bemegy a háztartási boltba műanyag szappantartót venni a világszépe lány, miközben én a biciklim fényes pedáljáról húzom le zavaromban a cipőmre ragadt tyúkszart...
A szív határai a határ sokféle jelentésével játszik: férfi-nő, hazánk és a Szovjetunió, Battonya mint határváros, fény-árnyék, valóság-képzelet. Miért épp a határ motívumára esett a választásod, és miért emelted címbe?
A határ eleve hálás téma, számos irodalmi vonatkozását tudnánk ugyebár idecitálni, mégis: határvárosban nőttem fel, „jogom volt" a témához. Már csak azért is, mert a határ-lét sajátos perspektívát is jelentett: a világ végén éltünk, ahonnan nem volt tovább, a kukoricáson és az erdősorokon túl román határőrtornyok vetettek árnyékot a közeli tanyákra... Miközben ráláttunk tiszta időben a világosi hegyekre, és csak sejtettük: Tornya, a hat kilométerre lévő település pontosan olyan, mint a mi városunk. Kik élnek ott? Miért nem találkozhatunk velük? Aztán a rendszerváltás után megtudtam: Tornya valóban Battonya ikertelepülése, csak érintetlen maradt, nem tette tönkre a szocialista várostervezés, megmaradt például a boltíves hídja is, mely megszólalásig olyan volt, mint a battonyai, melyet persze elbontottak, hogy az IFA-k is elférjenek rajta... Szóval: Tornya egy időutazás. Mikor először voltam a határ túloldalán, olyan volt, mintha a háború előtti Battonyán járnék, apám gyerekkorában. Ez az első tornyai, nagyon is filmszerű élmény volt a regényem ős-élménye, ihlető forrása, de aztán csak jóval később ültem le, hogy meg is írjam A szív határait.
Folytathatónak érzed a regény végén Pestre kerülő Beliczey László történetét?
A regény természetesen folytatható, bár nem szeretném befejezni. Azt akartam, hogy az olvasó találja ki: vajon Beliczey László, az egykori földbirtokos család sarja, aki ült is 1956-os ügye miatt, szóval, hogy a parasztpolgári hősünk, az egyháztestület tagja ellent tud-e állni a kommunista pártelit hívó szavának, vagy sem.
Költőként indultál, számos versesköteted van - ugyanakkor mostanában nem nagyon látni lírát tőled. Huzamosabb időre ültetted kispadra, vagy csak a prózaírásra fordított idő és energia nem kedvezett a költészetnek?
Írtam verseket, jövőre tervezem megjelentetni a válogatott és új verseket is tartalmazó kötetemet, melynek Békeünnep lesz a címe, a Kalligram részéről úgy néz ki, van fogadókészség. Valóban: nyolc éve jelent meg az utolsó, ötödik verseskönyvem. De közben két regényem és két esszékötetem is megjelent, drámát is írtam, és persze tény: a lírára kevesebb időm maradt. De születtek versek, és most úgy néz ki, az elkövetkezendő egy évben a versekre koncentrálok.
(Kiss László)
Kiss László olvasónaplója A szív határairól
