(Fotó: Ráduly-Bagoly Tímea)
Megkérdeztük Mesterházy Balázst
Legújabb verseskönyved, az Ampersand Kiadónál megjelent A Mediterrán-állandó, ahogyan a címe ígéri, a Földközi-tenger vidékére kalauzolja el olvasóját, Baškától Cabo da Rocáig, Málagától Splitig. Miért izgalmas – irodalmi – téma számodra a térség?
Az irodalmi művek (és valószínűleg minden alkotás) esetében egyszerre igaz, hogy egyrészt csak arról lehet jót írni, amit ismer az ember, másrészt pedig, hogy minden valamirevaló irodalmi alkotás alapja az a képesség, hogy az egyediben valamiféle általánost, az egyedinél többre vonatkozót vesz észre, fogalmaz és mutat meg. Az író egyedi ügyei ugyanis senkit, vagy csak nagyon keveseket érdekelnek. Az irodalom csodája éppen ez: olyasvalami születik az egyediből, ami általános, sokak által ismert, felismert, és egyszerre sokak számára saját. Egyfajta waohh-élmény ez, hogy ezt én is mindig éreztem, mondani is akartam, én ezzel, én így, én ekként élek, csak nem fogalmaztam meg, vagy nem tudtam így megfogalmazni.
Vagyis, bármennyire is kínálja magát, A Mediterrán-állandóban a Mediterráneum – bár korántsem lényegtelen – másodlagos. Amiről a könyv szól, az a véges élet könnyűsége. A veszteség, a halál, az ünnep és az élet tétje, súlya, azok egyazon életben való megélése. Hogy az élet elveszthető, el is fogjuk mindnyájan veszíteni, ám ennek ellenére nemcsak, hogy érdemes és pompás dolog élni, de az élet pont a végessége, az elveszíthetősége miatt lesz felfoghatatlanul gazdag és saját, mondanám: autentikus.
Én az életnek ezzel a gazdag könnyűségével a mediterrán vidékeken találkoztam, ott éreztem leginkább a megéltségét, megélhetőségét. Ami voltaképpen lényegtelen. Másnak ez egy hegyvidéken, az óceán közepén vagy éppen a naponta gondozott kiskert hátsó csücskében történik meg. A lényeg az, hogy az autentikus életnek ez a megtörténése az emberi élet egyik legérzékenyebb és legfontosabb része.
A mintegy százoldalas kötet a tájegység számos jellemzőjét felsorakoztatja, tényleg ott és benne vagyunk: ciprusok, kabócák, spaletták, pici óvárosok, kanyargó utcácskák, és persze a tenger. Javarészt személyes tapasztalaton nyugszik az élményanyag, vagy a képzeletedre bíztad ennek az egzotikus világnak a megteremtését?
Ahogy azt az előző kérdésre válaszolva is mondtam: csak arról lehet jót írni, amit ismer az ember. A megismerés persze sokféle lehet, hiszen például Karl May sem járt a Winnetou-könyvek megírását megelőzően a Vadnyugaton. Én sokat utaztam, voltam ezeken a helyeken. De azt biztosan állíthatom, nem az számít, hogy mennyit volt valaki valahol, hanem az, hogy valójában látta-e azt, ahol volt, képes volt-e megélni a helyet. Az számít, hogy mennyit adott neki a hely. Sokakat ismerek, akik úgy jártak be ezerszer tájakat, vidékeket, hogy semmi nem történt bennük. Gyakran a saját életükön is így vonulnak, botorkálnak keresztül az emberek.
Verseskönyvet említettem, noha egyedül a játékos Madonna („Catenaccio / Amaretto / Limoncello…”) mondható hagyományos értelemben vett versnek, A Mediterrán-állandó ugyanis margótól margóig futó sorok gyűjteménye, prózaverseket vagy lírai kisprózákat tartalmaz. Hogyan találtál rá a témához leginkább illő formára és nyelvre?
Ezek versek, egyértelműen, sok belső rímmel. Ahogy az a kérdésben is megnevezésre kerül: prózaversek. Egy téma, miközben forrja ki magát, (jó esetben) egyszerűen megtalálja a formáját, a nyelvet, amelyen megszólal. Többek szerint ez itt elég sikeresen történt. A könyvben végig jelen van valami olyasmi, hogy a Mediterrán egyfajta tobzódás az ellenpólusokban, sőt egy oxymoron: a veszteség könnyűsége. Sziszüphosz köve és Dionüszosz kacaja. Ehhez a magát felszámoló polaritáshoz talán valóban jól illik a líra és a próza határterületein mozgó prózavers.
„Beleéljük magunkat a felnyíló világba, egy olyan életbe, amely anélkül sajátunk, hogy a miénk lenne”, olvashatjuk az egyik versben. Miként lehet egy idegen közegben sajátként tekinteni bármire?
Talán az a válasz a kérdésre, amit az egyedi és az általános kapcsán elkezdtem boncolgatni. A saját-ság magva idegen burkok alatt, idegen közegekben is fellelhető. Ami a lényegünk, az bárhol ott lehet.
(Kérdezett: Kiss László)
