Mitől egyediek és felismerhetők, sőt időtállóak Fajó János kultikus könyvborítói? A tipográfiai megoldások, a szokatlan színhasználatok, a karakteres formavilág (szuperminimál) miatt? Mind együtt, mivel bennük Fajó gondolkodás- és szemléletmódja jelenik meg. Ezért érezzük azt, hogy a bemutatott borítókban egyfajta kontinuitást fedezhetünk fel. Ezek a borítók egy könyvsorozat részei, ami Fajónak lehetőséget adott, hogy nagyobb koncepcióban gondolkodjon, kerülve a sémákban való gondolkodást, és egy új dizájnt hozhasson létre. A könyv is áru, eladásra szánják, legyen bármilyen szép és művészi kidolgozottságú. Meg kell szólítania a maga célközönségét, egyúttal meg kell felelnie a kiadói, műfaji és az olvasói elvárásoknak is.

…A kiállítás fókuszában a Magvető kiadó Gyorsuló idő sorozatának 1975-től 1980-ig tartó első öt éve áll. Fajó János festőművész ebben az időszakban száztizenhárom borítót tervezett a mára kultikussá vált sorozat számára. A Gyorsuló idő kitűnt kortársainak tipográfiára és figuralitásra építő, a (szocialista) reklámkultúrába illeszkedő munkák sorából vissza­fogottságával, a fehér alapon lebegő mértani ihletésű formák mellé állított talpatlan betűkkel. Visszatekintve, a munkákból egyfajta kibernetikus szuprematizmus sugárzik: az analóg formák egyszerre idézik a korai avantgárd kísérletező lezserségét és a beköszönő számítástechnikai korszak maximális optimalizációra törekvő munkamorálját. A Bézier-görbe kivégezte a körzőt és a vonalzót: Gróf Ferenc kiállítása epitáfium a késői Kádár korszak egyik legmonumentálisabb tervezőgrafikai vállalkozásának emlékművén…[1]

Mindig fontos, megalapozza az első benyomást, segíti döntésünket egy könyvüzletben, hogy mit veszünk kézbe a polcról. Fajó János könyvborítói gyakran provokatívak, figyelemfelkeltőek. Gróf Ferenc is próbára teszi az agyunkat, mint a korábbi kiállításain. Átalakít, eltérít képet és szöveget, rekontextualizálja és dekonstruálja őket (Hornyik Sándor). Tesz arról, hogy ami valóság volt, azon csavarjon egyet, a látványt üzenőfallá (könyvespolccá) alakítja, sőt (könyv)kiadóvá is válik, egymás mellett sorakoznak a mintapéldányok.

 

 

Mit mond Gróf Ferenc a kiállítás koncepciójáról? A Gyorsuló idővel kapcsolatos kiállítás több szálon indult. Egyrészt engem régóta foglalkoztat a létező szocializmus története: mi történt itt Magyarországon és általában véve a szocialista világban az elmúlt század folyamán. Ezen belül is a szocialista modernizmus érdekel kifejezetten… A Gyorsuló idő könyvek mindenhol megtalálhatók voltak, és a legfurcsább, legelképzelhetetlenebb szituációkban is előkerülhettek. Hiszen nagyon változatos tematikában nyomták őket. A sorozat tág merítésű – Lukács Györgytől Kádár Jánoson át sok mindenkit publikáltak. A sejtbiológiai kérdésektől a kvantummechanikán keresztül művészeti könyvek is megjelentek a sorozatban: például Erwin Panofsky, Vlagyimir Tatlin és Kepes György könyvei. (…) Emellett azért érdekelt ez a sorozat, mert sokat foglalkozom az univerzális enciklopédikus könyvekkel, és kifejezetten érdekelnek a lexikonok mint forma. Ez az érdeklődés nyilván kapcsolódik egyéb ügyek mellet az infografikákhoz is, amikkel korábban is foglalkoztam.[2]

A kiállítás tele van váratlan képösszefüggésekkel, asszociációkkal; Gróf Ferenc ajándékaival egy kicsit manipulál is minket, nézőket, hogy feltegyük magunkban a kérdést, milyen viszonyban is vagyunk a valósággal? Ez a tárlat szembenézés is, az olvasó ember néz szembe önmagával, mit és hogyan olvasott és mit nem olvasott, bár ott van (volt) a polcon.

A néző aktív közreműködésére van szükség, hogy összeálljon a tárlat képe. Története van, mint mindegyik kiállított alkotásnak. Egy könyvespolc fény és árnyék érintette világa, világos és elmosódott felületek, lapok, élek tárulnak elénk. Tisztán olvasható címek, képszakadások, kifakulások. A kiállításon láthatunk egy plakátot is, amelyen az összes Fajó által tervezett borító újradigitalizálása látható. A plakát mellett a Gyorsuló idő valamennyi borítójának grafikai elemei egymásra rétegezve szerepelnek.

 

 

Most múlik pontosan – tartja a sláger (Quimby). Mi múlik pontosan a tárlaton? A konkrét idő? A konkrét múlt, elengedjük, szaladjon ki belőlünk a múlt? Engedem, hadd menjen? Fajó János múlhatatlansága múlik? Egy régi korszak, és általa jelenünk, a valóság múlik? A művészet múlik? Létezik konkrét és nem konkrét idő?

 

 

Gróf Ferenc nem rehabilitál semmit és senkit sem. A látott könyvek keresettek voltak valaha, sőt ma is lehetnek a nosztalgia tárgyai. Sikerük volt, tömegek olvasták. (Mint a hatvanas években az Olcsó Könyvtár könyveit.) Százezrekhez jutottak el a szövegek. Ma könyvespolcokon, antikváriumban porosodnak. Elavultak? Minden bizonnyal, ha nem is mindegyik.

 

 

A tárlaton nem csak a könyvek tartalmáról van szó, hanem a könyvek fedeléről, borítójáról, valamint az olvasásról, ami mindig társadalompolitikai kérdés is.

 

 

A tárlat címe jelzi, valami megfoghatóról van szó. Valamiről, ami szemlélhető, olvasható, a könyvborító. Az eltűnt idő nyomába eredt a művész? A főfalon időrendbe állítja Fajó János grafikai alkotásait. De már a mellette lévő kép absztrakt alkotás, eltüntet minden konkrét utalást, absztrahál, megsemmisít, közvetít, áttéteket hoz létre, egyfajta rendet vág, ízlése és koncepciója szerint. Konceptuális alkotásokat látunk, egyfajta dekonstruktivista praxist, amely egyben élveboncolás is. A kultúrpolitika és a dizájn kapcsolatáról alkothatunk véleményt.

 

 

Fajó János a Budapesti Műhely, később egyszerűen Pesti Műhely néven emlegetett iskolán keresztül, 1971–1988 között a budapesti neoavantgárd képzőművészeti alkotóközösség tagja volt. A Pesti Műhely szellemisége az egész társadalom vizuális, kulturális környezetének fejlesztésére irányult. Számomra ezért meglepő, hogy Gróf Ferenc úgy veszi fel a Pesti Műhely fonalat, hogy a folytonosságot hangsúlyozza, mintha most történne a múlt, láthatóvá teszi a vonatkoztató időpontok és időtartamok konkrétumait. Megérint az emlékezés melankóliája, szépsége, nehéz távolságot tartani a könyvborítókon található nevektől, címektől, tartalmaktól. Rólunk is szólnak Fajó János nyomtatott grafikái.

 

 

A tárlat pikantériája, hogy amit bemutat, amiről szól, messze áll a korszak ideológiájától. Fajó János mellett a Magvető Kiadó is tetemre hívatott. A kiadó élére Kardos György került, az ÁVH katonai hírszerzésének volt alezredese, aki 25 évig volt a kiadó vezetője. Az ő hivatali idejében lettek a Magvető legfontosabb szerzői Berkesi András, Csurka István, Gyurkó László, Moldova György és Szabó Magda, de számos, máshol publikálási lehetőséggel nem rendelkező fiatal tehetséget is elindított pályáján.

 

 

Gróf Ferenc nem hagyja összemosni az egyedi teljesítményt a korszak kultúrpolitikájával. Lehetetlen a párbeszéd, a visszamenőleges felmentés, elfogadás. Az Aczél könyv az Aczél György-interjút tartalmazó szétvágott könyvekből újraalkotott könyv és mű. A könyv címe: Egy elmaradt vita helyett. Aczél György válaszol Jacques De Bonis (France Nouvelle) kérdéseire. A tervezett vitát az utolsó pillanatban azonban lemondták.

Fajót követve, Gróf könyvet is, könyvborítót is alkot. Ezeket az alkotásokat nem találhatjuk meg a könyvespolcon, csak itt a tárlaton. A konkrét idő így válik politikai jelentéssé, közüggyé, rendszerkritikává. Fajó János alkotásainak őrzése, értékvoltának hangsúlyozása közügy. Gróf Ferenc nem értékel át egy korszakot, csak rávilágít, hogy valami történt ebben az időszakban. Konkrétan, a kortárs képzőművészetben, a könyvkiadásban.

 

Gróf Ferenc

 

Fajó János Európa-kompatibilitása, az egyszerűségbe vetett hite. Nincs nagyobb vágyam – írja 1979-ben, pályája elején – mint a rendtevés, az összehangoltság, a mindenféle együttlétezés megjelenítése...  Mintha az utópia világában született borítók adnák az alapot. Mintha a grafikai világ szabadabb lett volna a Kádár-korszakban. Merész vonalak, formák, képi megoldások keltik fel a látogatók érdeklődését.

A múlt időben járunk, és folyton arra gondolunk, Gróf Ferencet a jelen érdekli, de úgy, hogy a múlt maradandósága és elevensége miként hozható játékba, a művészet és társadalom közötti párbeszéddel. A kultúra folytonosságát éri tetten Gróf Ferenc, ami ma is vállalható. Értéket ment, értéket hív elő, a látványszerűséget, a jelek reklámértékét, miként is hatottak az adott korszakban (1975–1980).

Számos alkotó nem jelenhetett meg a Gyorsuló idő sorozatban. Gróf Ferenc közülük Solanas SCUM manifesztóját fordíttatta le magyarra, adta ki magánkiadásban. A digitális nyomtatással készült provokatív kiadvány látható volt kiállításon. Gróf nem csak azért választotta ezt a könyvet, mert a Gyorsuló idő kilencven százalékban férfiak terméke volt, hanem mert napjainkra is jellemző a patriarchális felhang.

A Gyorsuló idő logóját megidézve, Gróf Ferenc készített egy könyvborítót is a Konkrét időnek. Könyvborítójában megtartotta a Gyorsuló idő alapvető tipográfiai megoldásait, formátumát, méretét, ragasztókötését, fényes borítóját és a primér színek fehér borítón történő használatát.

Gróf stílusgyakorlatként elkészített egy könyvet Világűrszerződés címmel, ennek a kornak konkrét költészeti vonulatát követve csak tipográfiai jelekből, ékezetekből pontokból. 1967-ben hozták létre a mai napig első és egyetlen, az ENSZ tagállamok által ratifikált rendeletet a világűr kutatására, felhasználására vonatkozóan. A magyar változatban csak a központozás látható. Szemünk előtt egy csillagrendszer körvonala is kirajzolódik. Tanuljuk meg olvasni és értelmezni a jelek mögötti tartalmakat is.

 

 

Kölüs Lajos

 

A múlt nyitott szemén át[3]

 

A művész nem mint az érzéki világban már korábban is létezőt találta meg, hanem bevezette azt az érzéki világba. (Cassirer, 1930)

 

 

Az Art Concret egy számban kiadott francia nyelvű művészeti folyóirat volt, amely 1930-ban jelent meg Párizsban. Az Art Concret cikkei szigorúan geometriai művészetet hirdettek, személyes értelmezéstől mentesen és matematikán alapulva.

Gróf Ferenc új kiállítása, minden konkrétsága mellett, tele van érzelemmel, személyes értelmezésekkel, geometrikus jellegét a tipográfia nyelvezete, megjelenési formája adja meg. Mit is látunk valójában? Azt, ami eddig még nem létezett: Gróf Ferenc öntörvényű alkotásait, érzéki képződményeit, tipográfiai kísérleteit. Készíti, realizálja és felmutatja őket. Íme Fajó János, a könyvborító készítő, ahogy én (Gróf Ferenc) látom.

A tárlat beavatás a konkrét látványba, a kulturális örökségbe, amely egyszerre tükrözi a múltat és a jelent, a kettő keresztmetszetét. Darabolás, másolás, kötetbe szerkesztés, falra helyezés, napsütéssel és árnyékkal, idegen nyelvi közegbe helyezett borítókkal.

 

 

A kiállítótér közepén található installáció alapvetése, hogy Fajó könyvborítóit lehetne akár úgy nézni, mint vizuális vagy konkrét költészeti sorozatot. Gróf az installációhoz minden egyes könyvet horizontálisan három részre vágott, hogy a szerző, cím és grafikai elem külön könyvdarabot képezzen. Azzal, hogy ez a három elem elvált egymástól, kialakult egy puzzle-szerűen mozgatható rendszer. A posztamensen található könyvborítók elrendezésének egyetlen elve, hogy mindig felül legyen egy név, alatta egy cím, végül pedig egy grafikai elem.

A vizuális látvány, és általa a kulturális információ uralja a tárlatot, még akkor is, ha a személyes és a nyilvános elkülönítése a konkrét művekben különösen problematikussá válik, hiszen egy olyan kort idéz meg, amikor az állami ellenőrzés és szabályozás nem csak a művészeti világra, hanem a magánszférára is kiterjedt. A tipográfia csak eszköz Gróf Ferenc számára, hogy felfedjen valamit, amit a múlt szövete eltakar. Párbeszéd a múlttal, párbeszéd Fajó Jánossal és gondolkodásával, gyakorlati érzékével. Miként került szinkronba a nyugati művészettel. Egyúttal Gróf Ferenc párbeszéde önmagával, a művészetről való felfogásával.

 

 

Ki is a megidézett személy, azaz Fajó János? Banner Zoltán így írt róla: …Békéscsabáról indult, …a mai Munkácsy Mihály Múzeum fedele alatt működő „képzőművészeti körből", azaz Mokos József legendás szabadiskolájából, aki maga is tudatában volt ennek az igazságnak. Vagyis, hogy ezt az utat megjárni csak úgy lehet, ha egyrészt tökéletesen elsajátítod a LÁTHATÓ megragadásához szükséges kifejezési eszközöket, másrészt viszont az Ő sajátosan célszerű, konstruktivisztikus „kockológiájával" rögtön tanítványai kezébe is adta a LÁTHATATLAN kulcsát.

Fajó János művészi hitvallását így fogalmazta meg: ...A művész nem a naturát, nem a földi dolgok isteni pompáját szimplifikálja kiszerkeszthető elemekre, hanem eleve az elemi formák és színek nyelvét beszéli, gazdagítja, telíti új tartalommal, immár olyan folyékonyan, ahogy az igehirdető adja elő 30–40 évi gyakorlat után a maga bölcseleti tételeit… (…) a világot organikus, egységes egészként szemléli, egyfajta PLASZTIKAI TOTALITÁS szolgálatába szegődik.

Gróf Ferenc is a totalitás konkrétsága felől közelít Fajó könyvborítóihoz, miközben nem csak a múlt örökségére, hanem a jelenre is reflektál, mintha azt közölné velünk, hogy nem kerülhetjük ki a totalitarizmust, a tekintélyelvűséget, itt van, bennünk van. Szabadnak gondoljuk (gondolhatjuk) magunkat, és kompromisszumot kötünk (köthetünk) a valósággal, a mindenkori rezsimmel. Gróf Ferenc nem a múltat tagadja, és nem is a múltat propagálja, nem is Fajó János apolitikus függetlenségét magasztalja. Fajó János sohasem vált jámbor és udvarias (hatalombarát) képzőművésszé, de megidézett alkotásai kapcsán nem kerülhetők el a művészet és politika közötti viszonnyal (kultúra, közügy, közéletiség) kapcsolatos kérdések, például az állam, a Magvető, mint mecénás jelent meg.

 

 

Fajó az általa alapított szitanyomó műhelyt Warhol mintájára hoz létre. A hetvenes-nyolcvanas években példa nélkül való, ahogy a pártállami szisztéma mellé barátaival, művésztársaival egy egész kis alternatív intézményrendszert építettek ki: műhelyt (Pesti Műhely), kiállítóteremhálózatot (az aczéli direktívával összhangban, vidéki művelődési házakban), később évekig működtették önállóan a Józsefvárosi Galériát, majd, hogy az oktatás se maradjon ki, művésztelepet is létrehozott, szabadiskolát vezetett (Szerencs, Encs).[4]

 

 

A könyvek címe árulkodó, belelapozhatunk a gyűjteménybe: Fajó János Gyorsuló idő 1975–1980 (Gróf Ferenc alkotása). Az idő kerül terítékre, a múlt, amely a hazugság ölelését kikerülte. A Magvető a rendszer része, szem a láncban (Ilyés Gyula), de inkább rés a bástyán (Rákosi Mátyás). Kiszabadult a szellem a palackból. Konkrétan. Erre utal Gróf az újra alkotással, az újra rendezéssel. Hol időrendbe szedi Fajó János borítóit, hol feldarabolja, elmozdítva az egyes darabokat, mint egy nagy kirakós játék, puzzle során teszi az ember. De szemlélhetem a művek sorát terepasztalként is, egyfajta kulturális mintázatként, amely összetetten szimulálja a múltat és interakcióra, intuitív gesztusokra, régi olvasási élmények felismerésére, és/vagy megismerésére készteti a nézőt.

 

 

A terem baloldalán egy öt részből álló képsor fut, az első három tisztán látható, a következő kettő elmosódottan, szaggatottan, hiányosan. A fal képzetét idézi fel bennem, hogy nem átjárható, hogy valamit mégis takarni akar a borítólánc. Fügefalevélnek nagy, talán takarónak, pannónak is. A szabadság látszatát keltik, hogy itt ezt is lehet. Valóban lehetett. Konkrétan. Kassák utolsó tanítványa, Fajó örömére. Egy puritán, egzakt módon gondolkozó és alkotó, aszkétikusan önmegtartóztató művész könyvborítóit szemlélhetjük, amelyek Gróf Ferenc keze nyomán egy ősi (szent, logografikus) írás piktogramjaivá válnak.

 

 

Gróf külön kitér Valarie Solanas feminista manifesztumára (SCUM), ismétli és ismétli a könyvborítót, ártatlan gesztusként hat az egész ismétlés-sorozat, holott nem az, mert a patriarchális társadalom természetére, a férfi és nő viszonyára, annak radikális értelmezésére irányítja figyelmünket. Gróf választását olyan gesztusnak tartom, amely kiállás a női nem mellett.

Gróf Ferenc másolatai nem hamisítások, a másolat és eredet harcában vesznek részt, invenciózusan. A valóságot akarják uralni. A másolat is mű, mellyel Grófnak sikerült az eredeti formát megidézni, ez egyfajta kisajátítás is. Nincs többé alapvető valóság, a valóság többirányú és többrétegű, nincs kiválasztott irány, a művész maga dönt, a valóság mely részét, szeletét használja fel, akár motívumként vagy tárgyként. Mondhatjuk azt, hogy a másolás fontos és elkerülhetetlen? A montázs […] ollójával belevág a status quo szokásokkal és társadalmi normákkal felszentelt képébe. S mikor azt más összefüggésben újra összeszereli, akkor a hagyományos szemlélet számára felháborító, anarchikus összevisszaságot hoz létre. – írja Erdély Miklós.[5]

Ma online olvasunk, zsebkönyvet ritkán veszünk magunkhoz. Ott a pocket, e-book, sőt az okos mobil. Gróf Ferenc a Gutenberg galaxis előtt tiszteleg, mintha annak a halálát előlegezné meg. Grafikai megoldások, képek és jelek világába kalauzol bennünket. A tárlat egyben rácsodálkozás Fajó János művészetére, alkotói habitusára, hogyan volt kortalan (modern) egy időtlennek tűnő korban, a vasfüggöny mögött. Fajó János egyik interjújában így vall a korról: Tudtam, hogy minden telefont lehallgatnak, minden levelet felbontanak. Megtanultunk közlekedni abban a rendszerben. Jó páran szimpatizáltak velem, a minisztériumból is, magánemberként.

Gróf Ferenc az olvasó emberről gondolkodik, miközben a totalitárius rendszer abszurditásáról, hazugságairól (Egy elmaradt vita helyett) beszél, a könyvborítók esztétikumára helyezve a hangsúlyt, és ezzel Fájó János vizualitásának modernségét emeli ki és artikulálja. Tagadhatatlan, hogy az esztétika és a politika közötti összefüggésre is rávilágít alkotásaival, jelezve, hogy a művészet lételeme a szabadság, és a múltat – miként a jelent sem – nem lehet merev dichotómiák (hamis-igaz) mentén szemlélni, rekonstruálni, megérteni.

 

Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.

---

Főoldal