Elhunyt Csávossy György
November 30-án elhunyt dr. Csávossy György romániai magyar költő, színműíró, borász, mezőgazdasági szakíró. 90 évesen, Nagyváradon érte a halál.
*
Csávossy György 1925. június 20-án született Temesváron. A középiskolát szülővárosában, a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában, 1953-tól a csombordi mezőgazdasági líceumban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, azóta Nagyenyeden él. 1955 óta közölt verseket, Fütyörészve című kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás könyvsorozatban jelent meg.
Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az 1960-as évektől kezdett gondolatilag elmélyülni.
Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiája, A fül 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron került bemutatásra, Édes méreg című, keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő, melynek zenéjét Czakó Ádám írta. Megmódolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya című darabját 1977-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.
A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969-től jelentkezett a Falvak Dolgozó Népében.
2009-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kötetben megjelent szépirodalmi művei
Fütyörészve (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bukarest), 1962;
Vizes mese (gyermekversek, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest), 1959;
Biztató (gyermekversek, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest), 1966;
Gondolatok a bortékában (esszék, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár), 1994;
Erdélyi Requiem (versek, Pro Agr. Hungariae Alap, Gödöllő), 1995;
Ilyenkor ősszel (versek, Gazda kiadó, Kolozsvár), 2000;
Édes méreg (három színmű, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely), 2002;
A bor dicsérete (válogatás a 80 éves szerző munkáiból, Mentor Kiadó, Marosvásárhely), 2005;
Hervadás havában (versek, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad), 2006;
Magyarán a borról (esszék, versek, Mezőgazda Kiadó, Budapest), 2006.
Forrás:Wikipédia