Hírek

 

konyvek.jpg 

 

Bemutatták az idei Digitális

Könyvnyomtatási Pályázat győzteseit

 

Novellás, verses és ismeretterjesztő kötet, valamint regény is szerepel a Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázat idei tíz nyertese között, a megjelent műveket kedden délelőtt mutatták be Budapesten.

 

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az eseményen elmondta, hogy a hetedik alkalommal meghirdetett pályázat célja az értékmentés volt, olyan művek nyomtatott könyv formában való megőrzése, amelyek egyébként csak nehezen juthatnának el az olvasókhoz. A díjazott műveket a Canon Hungária Kft. jóvoltából 250-250 példányban ingyenesen nyomtatták ki, a pályázat szellemiségének védnöki szerepét Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő vállalta.

A pályázatra benyújtott több mint 20 mű közül kiválasztott könyvek között megtalálható Halász Margit jól ismert alkotók hangnemében megszólaló, Kalandozó klasszikusok című stílusparódiája és Légárdi Mihály Endorfin című olvasmányos nemzedéki regénye a rendszerváltás utáni időszakról – ismertette a megjelent köteteket Szentmártoni János.

Helyet kapott a válogatásban Tóth Imre a hit szerepét is hangsúlyozó, A kert és más novellák című kötete, valamint Köves József Ki hallgat meg egy villamost? című, rövidebb írásokat tartalmazó könyve is.

Hiánypótló munkának nevezte Szentmártoni János Persovits József Vándornyomdászok Magyarországon a 16. században című, közérthető nyelven megírt ismeretterjesztő művét, emellett kiemelte Révész Béla szociografikus regényét, a Vonagló falvakat. Mint fogalmazott, az Ady környezetéhez tartozó, „méltatlanul elfeledett” íróban „a magyar avantgárd egyik úttörőjét” tisztelhetjük.

Kiadásra érdemesnek találták a pályázat elbírálói Sörös László Bolygóutakon és csillagösvényeken az Angyalok Birodalmába című meseregényét, valamint Veress Tamás Vargabetű című kötetét is, amelyet Szentmártoni János egy „önmagát sok mindenben kipróbáló alkotó útkeresesének megindító verseskönyveként” jellemzett.

A kiválasztott kötetek közül a tartalom és a forma egységét vizsgáló Legszebb Könyv díját idén Békefi Dorka 10.32 című kisregénye nyerte el, amely az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg. Az elismerésről döntő háromfős szakmai bizottság vezetője Pesti Sándor, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület ügyvezető igazgatója volt.

A kötetről szólva, Szentmártoni János úgy fogalmazott, hogy „ritkán találkozni ennyire egyedi hangvételű és a drámát ilyen fogyasztható módon tálaló, finom és intim” művel.

A pályázat győztes művei között szerepel még Weiner Sennyey Tibor Az elveszett királyság című esszékötete, amely azonban még nem jelent meg – tette hozzá Szentmártoni János.

Az eseményen Szalai István, a Canon nyomdaipari üzletágának vezetője a digitális nyomtatás előnyeiről beszélt, kiemelve, hogy az a hagyományos eljárásokkal szemben lehetővé teszi a művek egyedi, akár rendkívül alacsony példányszámban történő költséghatékony kinyomtatását is. Hasonlóan vélekedett Pesti Sándor is, aki szerint „a digitális nyomdatechnika a könyv túlélésének egyik nagy esélye” lehet.

 

(MTI)


Főoldal

2015. szeptember 15.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Lázadó keresztesek eltérő fénytörésbenErdész Ádám: Változatos múlt ismét
Ocsenás Péter Bence: ForgókBoda Ábel: Operettrománc
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gömöri György verseiHartay Csaba prózaverseiKovács-Kovács Máté verseiGyukics Gábor versei
Farkas Arnold Levente: A bölcsőringatóKároly Csaba: A járdaJenei László: MűszakBene Zoltán: A detektív
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png