Hírek

 

sarvar_m__ret.jpg

 

Irodalmi pályázat

– sárvári táborozással

 

Idén is várja a középiskolás diákok pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, valamint Sárvár Város Önkormányzata. A pályázaton legjobbnak ítélt alkotások szerzőit pedig ebben az évben is vendégül látják a Rába-parti városban, egy közös irodalmi táborozáson – közölte az MTI-vel szerdán Mezey Katalin, az Írók Szakszervezetének főtitkára, a rendezvény szervezője.

 

A 38. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra minden 14 és 18 év közötti középiskolás diák beküldheti magyar nyelven írt írásait. A pályázat beadásának határideje február 28. – közölte.

Hozzáfűzte: egy-egy pályázat terjedelme műfajonként maximálisan 15 kéziratoldal lehet, készülhet írógéppel, számítógéppel, de jól olvashatóan akár kézírással is.
A pályázatokat postán vagy e-mailben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa postacímére (1097 Budapest, Lónyay u. 43.), vagy e-mailben, csatolt dokumentumként lehet elküldeni az iroszak@t-online.hu címre.

A borítékra vagy e-mailre pályázó nevén és címén, iskolájának nevén, illetve a pályázó telefonszámán kívül azt is rá kell írni, hogy melyik kategóriában pályázik.
Mezey Katalin közleményében arról is írt, hogy a legjobb 50 pályázat szerzőinek március 15-ig küldenek majd meghívást a résztvevők számára teljes egészében ingyenes táborra, sőt azok számára, akiknek ez szükséges, az útiköltséget is fedezik.

A pályázat eredményhirdetése a korábbi évek hagyományát követve a sárvári irodalmi tábor programját lezáró díjkiosztó ünnepségen lesz.


Forrás: MTI


 Főoldal

2015. január 22.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Lázadó keresztesek eltérő fénytörésbenErdész Ádám: Változatos múlt ismét
Ocsenás Péter Bence: ForgókBoda Ábel: Operettrománc
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gömöri György verseiHartay Csaba prózaverseiKovács-Kovács Máté verseiGyukics Gábor versei
Farkas Arnold Levente: A bölcsőringatóKároly Csaba: A járdaJenei László: MűszakBene Zoltán: A detektív
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png