Hírek


Dragomán György könyvbemutatója

Békéscsabán

 

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság
szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

2014. november 17. (hétfő) 18.00 órára,

a Jókai Szalonba,

Dragomán György

Máglya című regényének bemutatójára.

Gyorgy_Dragoman.jpg  dragoman-gyorgy-maglya.jpg

Dragomán György az egyik legnépszerűbb magyar író világszerte. Az 1973-ban Marosvásárhelyen született, és Magyarországra 1988-ban átköltözött alkotó pályája valóságos sikertörténet. Első regénye, A pusztítás könyve megkapta az év legjobb magyar prózakötetének járó Bródy-díjat 2003-ban. A teljes áttörést második nagyprózája, A fehér király hozta meg számára, melyet harminc nyelvre lefordítottak. Kilenc évvel A fehér király után, idén jelent meg a Máglya, melynek főhőse egy 13 éves árva lány, aki közvetlenül a romániai forradalom után igyekszik eligazodni a szeme láttára átalakuló, nehezen kiismerhető világban. A szerzővel kevésbé ismert arcairól, a gyászmunka összetettségéről, a gyerekek életébe beszűrődő politikáról, a hatalom sajátosságairól, sikerről, készülő művekről Darvasi Ferenc író, szerkesztő beszélget.  


Közreműködik: Kara Tünde, Jászai-díjas színművésznő.

A rendezvény támogatója:a Szépírók Társasága.


 Főoldal

2014. november 17.
Hozzászólások (1)
2014. november 25. 12:33
Borka va
Dragomán Gyögy könyve olyan mű, mellyel a szerző beírta nevét a magyar irodalom történetébe. Ez az írás örök nyomot hagy az olvasóban. Az én értelmezésemben a regény a zsarnokság mindenkori természetéről, bűnről és megbocsátásról szól. Olyan könyv, melyet mindenkinek el kellene olvasnia.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Lázadó keresztesek eltérő fénytörésbenErdész Ádám: Változatos múlt ismét
Ocsenás Péter Bence: ForgókBoda Ábel: Operettrománc
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gömöri György verseiHartay Csaba prózaverseiKovács-Kovács Máté verseiGyukics Gábor versei
Farkas Arnold Levente: A bölcsőringatóKároly Csaba: A járdaJenei László: MűszakBene Zoltán: A detektív
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png