Erdész Ádám
Talán csak nem buktuk az egészet?
Esszék a közelmúltról és a közeljövőről
A Napvilág Kiadó még 2019-ben, ±30. Esszék a közelmúltról és a közeljövőről címmel esszékötetet jelentetett meg. A kötet szerkesztője, Földes György arra kérte a szerzőket, hogy beszéljenek az elmúlt harminc évről. A diskurzusnak nem szabott határozott irányt, a szerkesztői kérdések csak jelzések voltak: hogy értékeljük az elmúlt harminc évet, milyen tanulságok szűrhetők le, s vajon milyennek látszik a jövő? A kérdések teljes szabadságot adtak a válaszolóknak, az esszéforma pedig eleve kínálta a szubjektív közelítés lehetőségét.
Tizenketten válaszoltak a feltett kérdésekre, a bevezetőből, fülszövegből az nem derül ki, hogy összesen hány felkért lehetett. Kik hárították el a kötetben való szereplést, s kik nem készültek el írásukkal. A tizenkét szerző között neves társadalomtudósokat, írókat, egyházi embereket találunk. Vannak, akik mesterségük jeles képviselői, ugyanakkor a felidézett harminc esztendő valamelyik szakaszában gyakorlói politikusok is voltak, például Markó Béla miniszterelnök-helyettesi tisztséget is töltött be Romániában. A névsor a következő: Beer Miklós, Bod Péter Ákos, Donáth László, Ferge Zsuzsa, Földes György, Gyurgyák János, L. Ritók Nóra, Markó Béla, Nádas Péter, Romcics Ignác, Spiró György és Térey János.
A kötet szerzői éltek a kapott szabadsággal, változatos stílusban és közelítéssel ragadták meg a kérdéseket, s igen eltérő beszélő pozíciót választottak. Volt, aki – Romsics Ignác, Ferge Zsuzsa – szaktudósként közelített tárgyához; írásaikból struktúrák, tendenciák rajzolódnak ki. De ezt a műfajt is lehet különféle distanciával művelni, Romsics Ignác, hangsúlyozva, hogy még le nem zárult korszakról van szó, a bizonyosnak és meghatározónak látszó tendenciákat villantja fel, a történet minél sokrétűbb bemutatására törekedve. Ferge Zsuzsa társadalomstruktúrát rögzítő százalékos adatsoraiban mozgósító erő is van. Legtöbben saját tapasztalataikat sorolva idézik az elmúlt harminc évet. Markó Béla egy miniszterelnöki mondatot magára véve, nemzedéke, a „hatvannyolcasok” nevében értelmezte az 1989-ben politikai pozícióba került generáció szerepét, elképzeléseit. Spiró György kívülről és nagyon távolról tekintett a szerkesztő által firtatott, nem túl jelentékenynek látott eseménysorra. A szövegek közül Térey János záró írása – Három ősz – látszik első pillantásra idegen testnek, s mégis nagyon jó, hogy az esszék végén olvashatjuk az önéletrajzából kiemelt történeteket. A Térey által felidézett három ősz a kötetben új látószöget nyit: az olvasó azzal csukhatja be a könyvet, hogy lám, ha valaki életének fontos, esetleg tragikus pillanatairól mesél, annak horizontján az előző írások „élet-halál” kérdései legfeljebb homályos foltként jelennek meg. A könyv leghangosabb szólama elég sötét tónusú: miért nem sikerült? A szövegek által beszippantott olvasó már-már elfelejti, hogy mennyivel jobb az időnként válságokkal küzdő Nyugat-Európához tartozni – kvázi perifériaként is –, mint egy civilizációnktól idegen, ortodox keleti birodalom része lenni.
Nemcsak a szerzők közelítése különböző, a korszakot érintő alapvető megállapítások is „szórtak”: Romsics Ignác az 1988-ban kezdődött és az 1990-es önkormányzati választásokkal lezárult, erőszakmentes jogi-politikai változást „az átalakulás jelentőségét, tartalmát tekintve forradalmi”-nak minősítette. Spiró György gyökeresen eltérő eredményre jutott: „’89 alig észrevehető hullámtaraj az értelmet fenyegető sötét óceánban…”. Hogy ki mire jutott, azt nagyban befolyásolta az, hogy milyen keretben vizsgálódott. A domináns hazai látószög mellett néhány szerző szentelt figyelmet annak a nemzetközi környezetnek, amelyben ez a harminc év lepergett. Bod Péter Ákos a maga politikusi, közgazdászi tapasztalatit idézve, Bibó István Köztes-Európáról szóló megállapításait reprodukálta. „Szinte minden megvan, de mégsem egészen olyan, mint Nyugaton… Szemre teljesen azonos intézmények másként működnek a fejlett világban, mint néhány száz kilométerre keletre vagy délre.” Ha az idézett oldalakat, Romsics Ignác 28 EU-s ország gazdasági erejét és fejlődési sajátosságait jelző adatsorait nem felejtjük el, más fénytörésben látszanak a legkritikusabb, „miért nem sikerült” kérdésre válaszoló interpretációk is.
Aki a maga kérdéseit tágabb keretben tárgyalta, óhatatlanul találkozott az európai integráció kérdéseivel. E kérdést illetően különösen érdekesnek találtam Markó Béla esszéjét. Írását egy „hatvannyolcas elitet” egyszer és mindenkorra elbúcsúztató, Tusnádfürdőn elhangzott miniszterelnöki beszédből indította. S maga szólalt meg a „hatvannyolcas” nemzedék nevében. A nemzedéki önkép – szerintem – nem egyezik azzal, amit az európai politikai terminológiában „hatvannyolcasság” alatt értünk. Markó Béla azt sorolta, hogy a diákmozgalmak hírtöredékeitől, a beat-en, divaton át fontos könyvekig, mik voltak azok a tényezők, amelyek formálták gondolkodását, amelynek alapértéke lett az individuum szabadsága. Tágabban Nyugat-Európa. Amikor megkapták a cselekvés lehetőségét, első számú törekvésük lett az európai integráció. S azután fut tovább a gondolatsor, hogy ez miként sikerült, mennyire volt értő a fogadtatás. S itt már újra a centrum–periféria szándékokkal, reményekkel aligha felülírható kérdésénél vagyunk.
S végezetül még egy mozzanat erről a sokszínű, mozgalmas tablóról. Rendkívül érdekes, hogy a kor szereplői közül az esszékben kik öltenek arcot. Természetesen felbukkannak nevek, Beer Miklós és Donáth László idézi egyházának meghatározó személyiségeit, felröppennek miniszterelnökök nevei, ám rendszerformáló személyiségként egyetlen ember jelenik meg: Orbán Viktor. Többnyire negatív kontextusban, e sorok írója szerint a valóságosnál is nagyobbra növesztve. Az a politikai és jogi szerkezet, ami Magyarországon 1989 után létrejött, minden gyengesége és szövedékessége ellenére is elég erős ahhoz, hogy aki nem kedveli, ne csak a hübriszben bízhasson. (Gyurgyák János: A reménytelen reményről).
Magam rövid írásomban főként a – 30-ra, azaz visszafelé tekinttettem, de a kötet anyagának is ez a súlyosabb része. A jövő vízióját – úgy hiszem – nem ebben a könyvben találják meg a változásra vágyok. Amúgy ajánlom mindenki figyelmébe, mert az írások többsége nagyon érdekes.
