R. Kiss Kornélia
Sokszínű, tarka évad
A Békéscsabai Jókai Színház 2012–2013-as évadáról
Leginkább a sokszínűséggel lehetne jellemezni a Békéscsabai Jókai Színház idei évadát, és ez egy vidéki színház esetében természetes is. Annyi igénynek kell megfelelni, hogy nemigen engedhetnek meg maguknak egy stílusában vagy tartalmában egységes évadot, bár még arra is volt példa az elmúlt években, hogy akadt nagyon határozott vezérfonal az évad tervezésében: 2008–2009-ben csak kortárs magyar bemutatók kerültek a nagyszínpadra, ami már önmagában tiszteletre méltó vállalkozás volt. A kortárs irodalommal egyébként is jó kapcsolatot ápol a színház. Elég csak arra gondolni, hogy egy irodalmi folyóirattal él egy fedél alatt, és szintén a kortárs szerzőkkel való együttműködéshez tartozik a színház egyik legjobb hagyománya, a drámaíró verseny is. A Siposhegyi Péter színművész ötlete alapján létrejött verseny kezdetben az ország színházait járta, de úgy tűnik, mostanra véglegesen megállapodott Békéscsabán, része lett teátrum életének, és úgy tűnik, ez a helyszín a megmérettetés mindenkori szereplőjének is nagyon megfelel. Idén márciusban Kiss Judit Ágnes, Háy János és Podmaniczky Szilárd írtak egy éjszaka alatt drámát a Magyar Nemzet egy véletlenszerűen kiválasztott, aznap szerkesztett cikke alapján. Ezúttal zenei témájú cikk került elő a cilinderből, ráadásul nem is a legkönnyebb műfajban: Hegyi Zoltánnak a Cipő, a Republic énekese halálára írott, emlékezést, rocktörténetet, filozófiát elegyítő jegyzetét kellett színpadi formában feldolgozniuk a szerzőknek. Az egy éjszaka alatt született egyfelvonásosokat három női rendező, Pesty-Nagy Kati, Dávid Zsuzsa és Bozsik Yvette állították színpadra. A zsűri a legjobb rendezőnek Bozsik Yvette-et választotta, a legjobb szövegért végül a drámaírásban gyakorlott Háy János vihette haza a díjat, ami azzal is együtt jár, hogy a Magyar Rádiónak ír rádiójátékot az anyagból.
Bartus Gyula és Kovács Edit a Pillangókban
A kortárs drámaírást nemcsak ezzel a versennyel bátorította a Jókai Színház, hanem azzal is, hogy drámapályázatot írt ki a Bárka folyóirattal és a Magyar Írószövetséggel közösen. A győztes Elek Szilvia darabja lett, így végül a Robert Schumann–Clara Schumann–Johannes Brahms szerelmi háromszögről szóló Pillangók kamaraszínházi előadását láthatta a békéscsabai közönség 2012 őszén. Újdonság volt, hogy a zongoraművész szerző az egyfelvonásos előadás második felvonásaként koncertet is adott a stúdiószínház színpadán, lara és Robert Schumann darabjait játszotta. Elek Szilviának nem ez volt a drámaírói debütálása, 2008-ban például Jordán Tamás közreműködésével, az akkor általa vezetett Nemzeti Színházban állították színpadra Csáth Gézáról szóló egyfelvonásosát, A varázsló kertjét, amelyben Csáth Géza zeneműveit is felhasználták. A Pillangók ősbemutatójának rendezője Merő Béla, a dramaturg Zalán Tibor volt. A darab a halálhoz közeledő Schumann vívódásáról szól, aki az őrület és a józan ész közötti vékony határon egyensúlyozik. A művészet szent őrületét nehéz itt megkülönböztetni az „igazi” őrülettől, az igazi őrületet a színleléstől, a valóságot a zeneszerző képzeletétől, ezeket az ellentmondásokat hangsúlyozta Merő Béla rendezése. Saját ellentmondásos énjével való szembenézés, a számvetés a tétje Schumann utolsó napjainak Elek Szilvia darabjában, de a zeneszerzőre is igaz, hogy csak másban moshatja meg arcát. Környezetéből végül az ápolónő, Emílie kisasszony lesz az, aki megérez valamit a mester zsenijéből, de hiába, mert Schumannt csak a felesége, Clara Schumann és az ifjú Brahms viszonya foglalkoztatja a zeneszerzésen kívül, és különben is halál vár rá a darab végén. Valahol a szerelmi csalódottság és a művészet érintése miatti megrendültség között, minden esetre örökre megváltozva hagyja ott az ápolónőt, aki Kovács Edit gyönyörű alakításában egyértelműen a darab központi figurájává vált, időnként kiszorítva a képből még a Bartus Gyula alakította főhőst is. Ennek a szerepnek nagy része volt abban, hogy a színház idei legjobb alakításokat nyújtó színészének járó díjat, a Gálfy-gyűrűt idén Kovács Edit kapta meg, aki nem csak a Pillangókban bizonyított, hanem például A kőszívű ember fiaiban is. Az előadás – Seregi Zoltán rendezésében – stílszerűen a március 15-i nemzeti ünnep környékén valósult meg. Korhű jelmezekben, de a minimálisnál is kevesebb díszlettel, forgószínpadon jelennek meg egymás után fűzve a regény kulcsjelenetei, amelyekben az egyik rendhagyó jelenség éppen Kovács Edit Baradlaynéja. Szakítva a rideg és méltóságteljes, nehezen megközelíthető nagyasszonnyal, sokkal hajlékonyabb, nőiesebb, törékenyebb Baradlaynét láttunk viszont a darabban. Ugyanitt Jenő szerepében tűnt fel Czitor Attila. A fiatal színész nehéz évadot tudhat maga mögött, szinte mindenhol ott volt, A kiskakas gyémánt félkrajcárjától A kőszívű ember fiain át a Mennyországig, és annyira jól teljesített az évad során, hogy a megye és a város legjobb fiatal színészének járó elismerést az évad végén ő kapta meg.
Kovács Editet egy olyan darabban is láthattuk idén, ahol óriási szükség volt alázatos és lelkiismeretes munkájára, hogy az előadás többé-kevésbé egyben maradjon. Ez volt a kevésbé sikerült Szent Péter esernyője, amely az évad három nagyon szépen összerakott meséje mellett lett az „elkapkodott negyedik”. A három-négy gyerekelődás is olyan kvóta, amit ha törik, ha szakad, illik teljesítenie egy vidéki színháznak, hiszen a városi és a környékbeli gyerekek számára ez az egyetlen közelben lévő lehetőség a színházi élmény megszerzésére. Békéscsabán ez ugyan nincs teljesen így, hiszen a színház szerencséjére ott működik mellettük egy kitűnő bábszínházi műhely, a Napsugár Bábszínház, a terhet tehát kétfelé osztva viselik. A teátrum ennek ellenére teljesítette a bűvös négyes számot gyerekelőadások tekintetében, régi jó békéscsabai szokás szerint minden előadáshoz gyerekeknek szóló (lehetőleg szétvágható, hajtogatható, vagy más módon játékossá tett) műsorfüzettel is kedveskedett. Zalán Tibor Hetvenhétjével a gyerekeknek szóló repertoáron is szerepelt kortárs darab, a régóta népszerű művet ráadásul – ahogy korábban a Merlin Színházban, majd Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban is – Jordán Tamás rendezte, és Huzella Péter vállalta Békéscsabán is a játékmester szerepét. Jordán Tamásnak és Huzella Péternek is nagy tapasztalata van már a Hetvenhéttel kapcsolatban, nem csoda, hogy – dacára annak, hogy interaktív előadás, annak minden buktatójával – olajozottan működött, az eredeti mesére rákérdező, humorában nem egyszer a felnőtt-humor felé hajló Hetvenhét nagy sikert aratott a gyerekközönség körében.
Csomós Lajos és Fehér Tímea a Hetvenhét című mesejátékban
Bizonyos szempontból hasonló előadás volt A kolozsvári bíró is. Felnőtt humorral bizony rendesen át van szőve a királyi házaspár civakodása, de meglepő módon a célközönség – óvodás és kisiskolás korosztály, a pedagógusok kérték nekik ezt az előadást – nagyon jól értette a felnőttek felé kikacsintó vonalat. A kolozsvári bíró külön értéke, hogy helyi szerzőpáros – Szente Béla és Gulyás Levente – munkája, Greifenstein János rendezésében került színpadra. Ő írta A kiskakas gyémánt félkrajcárját is, dalbetétekkel együtt, amelyek a legkülönbözőbb könnyűzenei műfajokban szólalnak meg. Színes, dinamikus mese született, talán az évad legjobb gyerekelőadása, ami Komáromi Anett, Czitor Attila és Vadász Gábor alakításainak is köszönhető. Szimpatikus, a Jókai Színházra jellemző kezdeményezésként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói terveztek jelmezt az előadáshoz, pályázat útján. A negyedik gyermek (vagy ifjúsági) előadás, a Szent Péter esernyője Katkó Ferenc rendezői bemutatkozása volt a Jókai Színházban, amelyet ráadásul nehezített módban, a színház mellett működő Színitanház növendékeivel kellett színpadra állítania. A zenés-táncos kavargás, a hirtelen váltások, a koreográfiák, a darab színei, energiája a jelenleg Kijevben, rendező szakon tanuló színművész Ukrajnából hozott színházi kultúráját sejtette, ami idővel előny is lehet a Jókai Színház számára. Tény viszont, hogy a Szent Péter esernyőjét az egyébként is igen sűrű évadban rövidre szabott felkészülési idő után kellett bemutatni. A békéscsabai társulat tagjainak áldozatkész közreműködésén múlott, hogy végül sikerült többé-kevésbé felszínen tartani az előadást. A Szent Péter esernyőjéhez hasonlóan a színitanoda harmadéves növendékeivel színpadra állított másik darab a Leánykérés volt, amelyet az Ibsen Stúdiószínpadon játszottak Katkó Ferenc rendezésében. A látvány és a mozgás itt is nagy szerepet kapott, ezúttal leginkább az előadás humorát igyekeztek kidomborítani ezen a módon. A Leánykérés az általános- és középiskolás diákság színházba szoktatását és a nehezen emészthető, de a tananyagban jelentős helyet elfoglaló Csehov-művektől való idegenkedés feloldását célozta, ezért formálták rövid, mindössze félórás szórakoztató előadássá a legkönnyedebb Csehov-darabot.
Reméljük, hamarosan komoly rendezői bemutatkozást is láthatunk majd Katkó Ferenctől, aki bárhol tűnt fel az idei évadban színészként, mindig sikerült kellemes emlékeket hagynia. Többnyire mellékszerepekben láthatta idén a közönség: volt például hajdú A kolozsvári bíróban és ápoló a Pillangókban, de ezeket a kis szerepeket is egyénien formálta meg. Az évad végén Békéscsaba és a megye legjobb középkorú színészének járó díjjal jutalmazták.
Valószínűleg senki nem számított arra, hogy óriási meglepetést okozó Hyppolit, a lakáj előadást fog látni idén a Jókai Színházban, és nem is biztos, hogy a Hyppolit, a lakájtól ezt a mindent elsöprő meglepetést kellene várnunk. Jó színvonalú, szórakoztató előadás volt, amelyen még ezredjére is ugyanolyan jót tud nevetni a közönség, ha jól van előadva, és ezúttal sikerült élvezhetővé tenni a darabot, amelyet az idősebbek valószínűleg milliárdszor, a fiatalabbak legalább ezerszer láttak különböző – filmes, színházi – feldolgozásokban. Reviczky Gábor mindig nagy élmény, Schneider Mátyásnak is tökéletes volt, a saját Schneider Mátyását játszotta. Valószínűleg akkor is azt játszotta volna, ha egy teljesen másfajta előadást rendez köréje Eperjes Károly, akit szintén vendégrendezőként köszönthettek ebben az évadban Békéscsabán. Annak ellenére, hogy úgy tűnt, a szerelmes fiatalok, Steinkohl Erika és Presits Tamás egyike sem találja teljesen a helyét a szerepében, a szerelem sem született meg köztük, valamint a zenés-táncos betétek sem voltak sziporkázóak, összeállt az előadás, és pontosan az volt, aminek lennie kellett: Hippolyt, a lakáj.
Részlet a Hyppolit, a lakájból
Az alternatívabb vonalat képviselte idén Árni Ibsen Mennyország – Skizofrén vígjáték című drámája, amelyet a színház művésze, Tege Antal rendezett. A Vigadóban játszott, „félbevágott” előadás nem megszokott megoldás Békéscsabán, és együtt járt egy kevés kényelmetlenséggel is, de a közönség, úgy tűnt, nyitott az újra, a színészek pedig hősiesen viselték, hogy kétszer egymás után kell ugyanazt a felvonást végigjátszaniuk, először a közönség egyik, aztán a másik felének. Az útjukat vesztett fiatalok vívódása érdekes volt Ibsen szarkasztikus humorával és a történet mélyén rejlő egyszerű – épp ezért nagyon megrázó – fiatalkori tragédiákkal, amelyek csak lassan tűnnek elő a félresikerült kulcsos házas hétvége balladai homályából. Sokat számított, hogy ebben az előadásban igazán jó színészi alakításokat láthatott a közönség, sok emlékezetes pillanattal, amelyeket a néző akkor is haza fog vinni, ha magát a darabot nem zárta a szívébe.
Komáromi Anett, Kara Tünde és Liszi Melinda a Mennyországban
Ilyen sokszínű évadban valósággal kellett egy nagy, klasszikus durranás is, a választás egy Shakespeare-re, a Lear királyra esett. A tervek szerint az európai hírű angol rendező, Michael Bogdanov állította volna színpadra a Leart, de betegsége miatt egy fiatal, de már ismert rendezőt – több darabban rendezőasszisztensét – Chris Rollst küldhette maga helyett.
Chris Rolls nagyon tudatos rendezőként viselkedett, következetesen összerakta azt a Lear királyt, ami az ő elképzelésének megfelelt, és amely nem mellesleg jó előadás is lett. A békéscsabai Lear király szempontjából egyáltalán nem számít, hogy Chris Rolls mennyire elismert vagy híres, csak az, hogy mennyire rátermett. És esetleg az is, hogy később vajon mennyire lesz majd elismert rendező. A közönséget és a szakmát nyilván jobban foglalkoztatja egy világhírű rendező látogatása, és az ilyen vendégszereplésekre szükség is lenne, hogy benne legyünk Európa színházi vérkeringésében. De egyáltalán nem biztos, hogy ebben az esetben Békéscsaba rosszabbul járt Chris Rollsszal, mint Bogdanovval. A nagyhírű rendező legfeljebb szeretettel őrizné Békéscsaba emlékét, Chris Rolls számára viszont meghatározó lehet a színház is, Magyarország is, mint önálló Lear-rendezésének helyszíne, és mint az a hely, ahol egy általa megszokottól eltérő színházi berendezkedéssel találkozott. Eddig olyan produkciókban dolgozott, ahol egy-egy előadásra állnak össze a színészek, így Chris Rolls számára saját bevallása szerint meglepetés volt a magyarországi kőszínházi társulati lét. Külföldön dolgozni, egy másik kultúrával kapcsolatba kerülni pedig óriási tapasztalat, ami maradandó élmény mindenki számára, főleg ebben az életszakaszban. Ehhez hozzájárul még, hogy a színház csapata teljes mellszélességgel állt a produkció mellé. Chris Rolls nagy valószínűséggel szívesen jön majd vissza ide húsz év múlva is. Egy nagy név minden színháznak jól jön, de lehet, hogy évente egy-egy hasonló, fiatal külföldi rendezőt meghívni még jobb befektetés volna. A békéscsabai közönségnek pedig csak az számít, hogy érdekes előadást látott. Chris Rolls Lear királya félúton helyezkedett el a kortárs környezet és az eredeti, Shakespeare-i világ között. A rendező Mészöly Dezső fordításából dolgozott, a jelmez napjainkat idézte, a Sean Crowley által megálmodott díszlet pedig inkább hangulatot jelenített meg, mint korszakot. Kelléket alig-alig láttunk a színpadon, annál több szerep jutott a látványelemeknek, amelyekkel – főleg az utolsó felvonásban – nem spórolt a rendező.
Vadász Gábor, Kara Tünde és Csomós Lajos (Lear király)
Chris Rolls koncepciója szerint a shakespeare-i színház is ilyen volt: folyt a vér, látványos összecsapások, tömeges csatajelenetek jellemezték a mester darabjait. Ehhez Rolls is tartotta magát, a Lear király hosszas, látványos és zajos csatajelenete egy akciófilmben, a vihar pedig egy kortárs katasztrófamoziban is megállta volna a helyét. A címszereplő Kovács Frigyes Jászai-díjas szabadkai színművésztől ennek ellenére inkább klasszikus Lear király-alakítást láthatott a közönség, de ez is jól illett a rendező által felállított ellentétpárok sorába. A megye és a város legjobb idős színésznek járó díját Kovács Frigyes kapta meg az évad végén.
Kovács Frigyes és Dobó Kata a Lear királyban
Évadzáró hangulatban, már nem a színház falai között, hanem cirkuszi sátorban mutatták be a Jókai Színház és az ExperiDance közös produkcióját, Frank Sinatra: A HANG című darabot. Szomor György rendező és Román Sándor koreográfus közös, Sinatra életének legfontosabb állomásait sorra vevő munkája azóta Győrben a Magyar Táncfesztiválon is sikert hozott, és a jövő évadban is műsoron marad, ahogy a Hyppolit, a Mennyország, A kiskakas gyémánt félkrajcárja és A kolozsvári bíró is.
A Lear király a jövő évadra egy németországi fesztiválra is meghívást kapott, februárban Zittauban, a 3LänderSpiel 2014 fesztiválon szerepel. Az idei évadban a Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztiválon az ukrajnai Hersonba az előző évadban bemutatott musicalt, a Monte Cristo grófját vitték el, itt Szomor György a leglátványosabb előadás rendezéséért és a főszerep megformálásáért különdíjban részesült. A darabhoz Román Sándor készített koreográfiát. A Jókai Színház Budapesten is időről időre felbukkan, rendszeresen láthatóak előadásaik a Budapest RaM Colosseumban, és idén is jártak olyan népszerű helyszíneken is, mint a Sziget Fesztivál, az A38-as hajó vagy a soproni VOLT fesztivál. A határon túli magyar közönségnek is jutott a Jókai Színház kínálatából, Aradon szerepelt A kőszívű ember fiai és a Hyppolit is, Nagyszalontán járt A kolozsvári bíró, Szabadkán Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplijával vendégeskedtek.
Otthon, Békéscsabán pedig idén is azt bizonyította a Jókai Színház, hogy meg tudja mozgatni a közönséget, akár a főtéren rendezett “kávéházi” évadzáróról, akár a színház udvarán megtartott költészetnapi versmondásról van szó, vagy éppen arról, hogy a Szent Péter esernyője bemutatója előtt minél többen gyűljenek össze piros esernyőkkel a színház előtt.
Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.
