Versek

 

 Gy__ri_L__szl__.jpg

 

Győri László

 

Öreg öröm

 

Jó az öröm, nagy, ha fiatal vagy,
akkor is nagy, hogyha nem olyan nagy.
Akkor fognál madarat röptében,
hogy örökre, mindig veled éljen.
Nem engednéd, kalitkába zárnád
azt a kényes, elfogott madárkát.
Madarat már ki tudna fogatni?
Az az öröm mára tizedannyi.

De az öröm, az a tizedannyi,
talán tud még csellel vigasztalni,
a vigaszt még hálómmal elejtem,
rejtekemen kalitkába rejtem,
benyújtom a rács közé az ujjam,
csipegesse, hangját egyre halljam.
Hogy meghalni nem kell, azt beszéli,
óh jaj, élni, élni kell csak, élni!

 

Örömmel és vigasszal szemében
ezt halljam, ne halálról beszéljen
az a madár, kit valaha fogtam
örömömben, fiatal koromban.
Régi költő, könyved ketrecében
másítsd a sort sorsunk ellenében:
– Öreg öröm is tud vigasztalni.
Halni nem kell, ó, jaj, nem kell halni!

 

Ninive

 

Nem fogadta szívébe az Istent,
elfordult tőle, és ellene serkent.
Isten akkor szemét kinyitotta:
– Hát ez az egy mért nem állt a sorba?
Ninive volna talán ez a város?
Ninivéhez volna ugyancsak hasonló,
mint száraival egyforma az olló?
Az Isten ekkor akképpen határoz,
pusztuljon el, égjen el a város.

– Hé, Jónás, akárhol is vagy, ébredj,
te lustaság, szedd a lábadat, és menj!

– Késő, Uram, szívedből kivetődtek,
ne is akard, hogy megtérítsem őket.
Amilyen az ágyuk, olyan lett a vánkos,
koszos ágyban hentereg a város,
szúrós bűnökkel van tömve a dunyha,
vétkekkel tömve, ki szemét lehunyta,
vakon cselekszi álmában a rosszat,
gőggel nem szegül ellen a gonosznak.

– Közöttük én is ninivei lettem.
Hogy szóljak magam gonoszsága ellen?
Ninivei vagyok, mert Ninivében élek.
Gonosznak veszel, az rajtam a bélyeg.
Nem mehetek el, úgy idekuszáltál,
hogy a mocsárban legyek én is nádszál.
Keress más prófétát, találj másik Jónást,
Ninive a nagy hiábavalóság.

 

Megjelent a Bárka 2023/1-es számában. 


 Főoldal

2023. március 24.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png