Versek

 

 6._Eszter___Istv__n.JPG

 

Eszteró István

 

Jézus DNS-e


Százhetven centire becsülik Krisztus
termetét a kutatók, vélhetőleg barna
szeme, fekete haja és sötét bőre volt, de
DNS-ére következtess inkább pirkadatok
elcseppent hemoglobinjából, görnyedt
alkony véraláfutása alapján, lelőtt
őzgidák végtelent tükröző tekintetéből,
ellobbant gyertyaláng füstcsíkjai, egy-
másnak futó vonatok horpadt mellkasa
után, ágyútűz torkára alvadt seb szerint,
ahol anya viszi gyermekeit, vagy már
csak egyet, keresd az Úr arcvonásait
feltámadásban reménykedő tömegsírokon,
nyilvántartásra hagyatkozó bizalomban,
mely összekapdosott emlékbatyujával
várakozik a humánum épségben maradt
pecsétjére, irgalmasságot láss elmorzsolt
könnyben, érted virrasztó sarki fényben,
mindenható mozdulatában, ahogyan
csak ő tud lelket tisztára törölni, fel-
támasztani hitet halottaiból, megitatni
hűség italával a magában kételkedőt,
megkorbácsolt hátára venni az emberiség
keresztútját bűneivel egyetemben, Jézus
DNS-ét keresd bárányfelhők bárányai
nyomán, pipacstenger levegőt bevérző
hullámzásában…

 

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. augusztus 10.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png