Bálint Tamás
Máj hagymalekvárral
– részlet –
32.
A nyugdíjas tanár úrnál nyugalom van, egyéb
díjakból csak közüzemi, mégis van neki honnan
jókedvet meríteni. Az árnyas teraszon, ha
egymaga iszogathat, s mögötte madárdallal,
susogással kíséri a kert, többet kívánni se mert.
Se vagyon, se örökös, nem is szól be senki,
ha a portát felütné a gyom, s a közös dolgok
intézését se veszi már hiába a nyakába.
A palack míg kiürül, könnyen számot vethet,
bár homály van a pohár körül, két korty az élet.
Házsártos felesége, a néhai Palatkai Pálné
sipákoló hangjának már ekhója sem hallatszik,
nem rágják fogai féregként az idegeit, béke van,
idilli egyedüllét. Csak az a susogás ne erősödne
néha fel az udvar végéből, a kis földkupac felől,
melyet meghitt magánya minden évében
– lelkiismeretét lekenyerezendő –
az asszony kedvenc virágaival teleültet.
33.
Nagytakarítás. Időszerű a szemetet összeszedni,
még egyszer, többé-kevésbé felületesen átnézve
kikészíteni a kapu elé. Hajnalban jönnek érte.
Purgáláskor a közelmúlt emlékei, a mocsokkal,
mi rájuk rakódott, visszavonhatatlanul törlődnek.
Nem marad se visszhang, se lábnyom,
csak formátlan kupacok, végig az utcán.
Bútorok, levelek, képek, érdektelen vackok,
szétfeslett vagy megunt játékmackók,
eltörött használati tárgyak és bármi,
amit nem éri már meg visszaragasztgatni.
Minden lépésem tudatosan megfontoltam,
éjjel mégis csatakosan riadok fel,
de nem az el-nem-felejtett dolgok miatt:
nem tudom megkülönböztetni a kóbor állatok
hangját a guberálók öblös röhögéseitől
vagy szipogásaitól, két kétségbeesett
vagy reményteli kotorászás között.
Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.
