Bálint Tamás
Szennyes
(részlet a kiseposzból)
IV. fejezet
Késő őszi idő, mi leköltöz’ e durva vidékre,
és agyon is nyomná, ahogyan réája telepszik.
Életkép faluról: sietős Misikének a kocsma
pultja felé kies útja a kertek alatt, eredőjét
minden bűnöknek nyelvére kiontani készül.
...
Sajgott Ágnes balfele és még jobban a lelke,
s mint száz szónak a vége – hiába az esküdözések –,
torkollik bele minden az ezredik összetüzésbe,
nem számít a közös múlt, semmit már a megéltek,
hegynyi nehézségek vagy tétova tervek, az álmok,
mert végtére a férfi is álnok, okozva csalódást
hátra se nézve elillan az összelopott maradékkal,
mely még ím balsorsok romjain állni merészelt.
Szomszédságuk tagjai már biztosra beszélik
ezt, a családfő tán külföldre szökött, szabadulva
gondjaitól. Szintén falubéliek elfecsegése
révén köztudomásra hozódik a pénzügyi helyzet,
pletykálgatnak előszeretettel az emberek – így ment
ez folyvást, a saját nyűg fel sem kelti figyelmük.
Híre egyébnek eredt közben – de amíg kiderülne,
még nem létezik ím bűn sem, csak üres magyarázat.
...
Még intézeti éveiből ismert a megoldás:
önmaga, teste elárúlásához folyamodván
úszni az árral, korcs kezek, egyben szájak elé vet-
tetve e végső, undoritó kétségbeesésben.
Persze akadt, ki kihasználná mindenki szerencsét-
lenségét és elveszi, mit ma feláldoz-elátkoz
újra legyőzötten. Keselyűként tépik a húsát,
ölből ölbe kerül, morzsolva, mi sziklaszilárd volt,
eldobják, s jóvátehetetlen szennybe merül, mint
árvíz hordta az eltemetett, sáros lepedőket.
Bár hadakozna, a sorsával csak meghasonultan,
elfordulnak az erre megértőbb népek is éppen
tőle s a kárhozatot falujukra hozó gyerekétől,
lassanként mindegyre a titkai fényre derülnek,
szín-darabok dominóként dőlnek, senki tovább mint-
sem ködösítne, ki lészen a csonkacsalád közösítve.
Megjelent a Bárka 2019/2-es számában.
