Acsai Roland
Hajcsat a teában
Apa talált a teli teáskannában
egy gyerekhajcsatot.
Ha a környéken kislány van,
ilyen előfordul. Főleg, ha az a kislány én vagyok.
Hihi.
Apa azt mondta, többet ilyet ne tegyek. Legyek okos.
Azt feleltem, oké. De szavam azóta sem hiszi.
Az itt a bibi.
Homok a cipőben
A cipőm mindig teli van homokkal ‒ vállalom!
Nálam ez adott,
szinte foglalkozási ártalom,
mivel gyerek vagyok.
Itthon ki lehet belőle önteni, nyugi,
a kuka a sarokban azért van ott.
A cipőm újra tiszta lesz, tuti,
és minden újra szupi.
Bilibe
Ma belepisiltem a bilibe!
Anyáéknak ez egy kisebb csoda
volt. A pelusba már ciki, de
kényelmes. Nem nyom a
szegélye, mint a bilinek.
Hogy hova
kerül, úgyis mindegy a pisinek,
csak anyáéknak nem az soha…
Azt se szeretik, ha a szőnyegre kimegy.
Mire elkezdődik az óvoda,
már nem pisilhetek oda
direkt.
Anyapa
Hogy ne kelljen gondolkoznom azon,
anyát vagy apát szólítom-e meg,
kitaláltam egy új szót egy szép napon,
és ez az anyapa lett.
Jó, mi?
Így hívom a szüleimet,
ha gyorsan akarok hozzájuk szólni.
Anyát és apát ugyanúgy,
hogy ne kelljen vacakolni,
mert mindig sietek amúgy.
De ha éppen ráérek, mert időm mégis akad,
és nem rohanok, mint a vasút,
apa apa és anya anya marad.
Csillag
Délután a játszótéren vagyok,
a patak partján, ahogy
a többi kicsik meg nagyok.
Ott megtalál mindenki.
Nem kell sietni:
kint vagyok, míg feljön a csillag, az esti,
és elhallgat az utolsó rigódal is.
Aztán apa hazavisz,
mert valakinek meg kell enni a vacsit,
és az én lehetek csakis.
A mászókák meg a csúszdák ottmaradnak
játszóterül egy esti, apró csillagnak,
aki az égen lakik,
és éjszakánként, hogy örüljön neki,
lehozzák ide a csillagszülei.
