Vass Edit
Képzeljük csak el…
Géczi János: Judith, avagy a baltás gyilkos felesége
„– Tehát az apjáról akartad kérdezni. S mi másról?
– Talán megkérdezem a szövet fonákjáról.
– Nem értem.
– Ha az, ahol felnevelkedett, a szövet színe, akkor ez, ami itt van, ugyanannak az anyagnak a fonákja.”
A fenti párbeszéd Géczi János Judith, avagy a baltás gyilkos felesége című regényének végén szerepel, ami a szerző 2019-es, A tenyérjós című könyvének a fonákja, avagy a másik fele. Természetesen a két alkotás egymás nélkül, önmagában is élvezhető és érthető, viszont akét műben azonosak a szereplők, a helyszínek és az időpontok, így ugyanazon szövegháló részét képezik. Csakhogy amíg A tenyérjós Judith története, addig a másik inkább a fia, kis Ajaz története. A két mű közötti kapcsolat már a könyvek borítójáról szembetűnik, hisz mindkettőn tépett, roncsolt plakát látható. Ám amíg A tenyérjós esetében egy női arc néz vissza ránk a plakátról, addig a Judith, avagy a baltás gyilkos felesége borítóján a felismerhetetlenségig leszaggatott plakátdarabkákból álló felületet láthatunk, amely egymásra ragasztott rétegeivel mégis egy esztétikus egésszé áll össze: „...csirizes papírdarabok sokasága látható rajta, random elrendezésben”. Ezek a borítógrafikák egyértelműen Géczi János képzőművészeti munkásságához kötődnek: óriásplakátok újrahasznosításával készült művei a vizuális művészet és a költészet határmezsgyéjén állnak. Ráadásul a könyv borítójához hasonló plakátfotóra találunk utalást a könyvben, mintha a szerző saját magát írta volna bele a regénybe: „A tulaj haverja készíti valamennyit, az biztos. Poéta az is. Gondolom, sikertelen a költészetben, mert időközben áttért a tépett plakátok gyűjtésére és fotózására. Azt hiszem, az ilyesmikkel kevesebb a munka, mint a versekkel” – ezt a részt olvasva lehetetlenség nem öniróniára gondolni.
Az új regény viszont nemcsak a fentiekkel illeszkedik Géczi sokoldalú munkásságába, hanem a mottójával is, egy részlettel az író Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséből, amely az azonos című kötetében jelent meg 2020-ban. Persze a szerzői játékosság itt nem áll meg, mert az utolsó számozott „fejezetben” olajfestményként látjuk viszont egy félhomályos templom oltárán. Ezzel pedig egy míves keretbe helyezi a regényét Géczi. Ez a kép nem létezik, hiába is keresnénk, pusztán az írói fantázia szüleménye, noha akár létezhetne is. A cím rögtön felidézi Leonardo da Vinci Szent Anna harmadmagával című remekművét, ám a szamár alakja Krisztus bevonulására utal Jeruzsálembe. „A jövőt mutatja, de a kép nézőjét nem rettenti el. / Ami van, az valamivel több, mint ami elkövetkezik.” Tehát a versben két idősík jelenik meg szimultán, és ez az alkotói technika a regényben is érvényesül, hiszen a jelen síkja mellett párhuzamosan múltbéli eseményekről olvashatunk.
A két idősík egyszerre történő bemutatását pedig Géczi egy egészen rendkívüli ötlettel valósítja meg. Ugyanis a „regénynucleus” maga az olvasás: Judith, aki Budapesten ezotériával foglalkozik, kiolvassa kiskorában elhagyott fia tenyeréből a múltját. A tenyérjós című könyvben kísérhettük végig a nő kalandos útját Szegedtől Amerikán és a Szovjetunión keresztül a főváros hírhedt nyolcadik kerületéig. A Judithban viszont a címszereplőnek szembe kell néznie fia múltjával, amelyre egyszerre kíváncsi is és nem is. Hovatovább annak a döntésének a következményeivel is szembesülnie kell, hogy elhagyta a fiát. Bár a regény főhőse sokkal inkább a fiú, kis Ajaz, emiatt a szembenézés miatt is indokolt, hogy Judith neve megjelenik a címben. Tudom, talán ellentmondásnak tűnhet, hogy egy tenyérjós a múltat olvassa ki kliensei tenyeréből, hiszen azt várnánk el, hogy a jövőről beszéljen. Ahogy Judith kliensei is ebből a célból keresik fel őt, ám miután távoznak tőle, mégsem rója fel neki senki, annyira pontosan látja és helyesen olvassa a múltat és a jelent. „A rosszul elolvasott múlt, amely a jövőt meghatározza, nem sorsnak nevezendő, hanem téveszmének” – szögezi le egy helyen Judith.
Judithnak ez a képessége egyáltalán nem misztikumként jelenik meg a regényben, megállapításai, esetleges következtetései objektív megfigyelésen alapulnak. „A vendég első antropológiai terének rögzítéséhez, vagyis a feladata ellátásához, jól tudja, elengedhetetlen a kiindulási pont fixálása. Csöppet sem közömbös a tenyér vizsgálatakor, hogy mi a neme, mi a kora a szolgáltatást megvásárlónak, s hogy miféle rassz, etnikum, kultúra, szociális helyzet, érzelmi állapot jegyeit viseli magán, továbbá, hogy az egyén miként formázza át biológiai adottságait…” Ez párhuzamba állítható minden tenyérjóslás forrásával, a hindu kiromantiával, ami Indiában inkább a kéz- és testjelek vizsgálatának tudománya, semmint babona. Judith viszont mégsem fiziológiai jegyekből vagy ismerős vonásokból, hanem tenyerének vonalaiból jön rá arra, hogy a fia kereste fel/meg őt: „A fia élete fekszik a kezében.” Nehezen igazodik el az összegabalyodott szálak között, vannak, amelyeket végig se bír olvasni, mert szétfoszlanak, így pedig töredékes marad a történet. Ezért Judith címet ad ezeknek a fragmentumoknak, és innentől fogva kis Ajaz egyes szám első személyben elbeszélt történeteit az író ezekkel a címkékkel különbözteti meg Judith történeteitől, amelyeket számok jelölnek. Tehát az olvasó tulajdonképpen azt olvassa, amit az anya kiolvas a fia tenyeréből. S ezek a töredékek úgy épülnek egymásra, mint egy rongált plakát papírdarabjai.
„Kis Ajaz emlékeiben nem vagyok jelen” – számol be lehangoltan Judith a barátnőjének, Marymarinak, holott a fiú folyton őt keresi. Gyerekként minden apró alkalmat megragad, hogy minél többet tudjon meg az anyjáról, kitüntetett figyelemmel viseltetik azok iránt, akik személyesen találkoztak vele. Mint amilyen például A tenyérjósban is felbukkanó Esze, a meg nem értett művész, aki apja barátjaként lép be a történetbe. Felnőtt férfiként pedig megkeresi az anyját, többször is ellátogat hozzá, azzal az ürüggyel, hogy eltűnt apját keresi. Ám Judith hiába tudja, hogy a fia ül vele szemben, mégsem úgy viselkedik, mint egy anya, és a fiú is csak olyan kérdéseket tesz fel neki, mint amilyeneket egy jósdában szokás feltenni. Tehát itt nem az egymásra találás szívszaggató élményén van a hangsúly, hanem azon, hogy kis Ajaz tudassa az anyjával, pontosan tudja, ki ő: „Talán így akar megvédeni. (...) A legjobb megoldást választotta: nem hajlandó felismerni.”
Ezen a ponton érkezünk el a regény címének másik feléhez, amely már önmagában is annyira szokatlan és meghökkentő, hogy egyből felkelti az olvasó érdeklődését. 2004-ben sokáig volt hangos a sajtó az azeri baltás gyilkos esetétől, aki egy NATO-misszió alkalmával Budapesten, egy angol nyelvtanfolyam résztvevőjeként éjszaka baltával lefejezte (!) a szomszéd szobában elszállásolt örmény katonatársát. Az elkövetőt először életfogytiglanra ítélték, majd 2012-ben Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, és bár az azeri kormány hivatalosan vállalta, hogy a büntetést nem engedik el, hazaérkezésekor börtön helyett ünneplést és kitüntetést kapott a gyilkos. „Képzeld csak el, ha kiderül, hogy az azeri baltás felesége egy ezotériából élő asszony a nyolcadik kerületből!” Itt érhető igazán tetten Géczi merészsége. A tenyérjós megjelenése után az író már célzott arra, hogy Judith története folytatódni fog, ám azt hiszem, ilyen meglepő fordulatra senki nem számított. Géczi írói bravúrja mutatkozik meg abban, hogy bár egyértelműen nem mondja ki, hogy Judith férje az azeri baltás gyilkos, de megteremti ennek lehetőségét a regény szintjén, az írói fantázia szintjén. Ráadásul a „Képzeljük el…” szófordulat nemcsak itt szerepel a regényben.
A fantáziának kis Ajaz karaktere szempontjából van különösen hangsúlyos szerepe. A Baku orosz kolóniájában nevelkedő kisfiút sokszor hagyják egyedül, katonatiszt apja soha nem ér rá, egyfolytában üzleti ügyeit intézi, vagy a minisztériumnak teljesít titokzatos feladatokat. Bár van mellette egy házvezető/társalkodónő, Jerma, de ő nem pótolhatja (és talán nem is akarja pótolni) az anyját. Kis Ajaz jobb híján a fantázia világába menekül a valóság elől: a nagy földrajzi felfedezőkhöz hasonlóan járja a várost, mint egy idegen és ismeretlen kontinenst. Kamaszkori ballépéseit hazugságokkal próbálja fedezni. Később a barátaival fiktív történeteket találnak ki egymás szórakoztatására. A regény 49., (Hazugságok) címkéjű fejezetében pedig Géczi egyenesen egymás mellé helyezi az írást és a hazugságot: „Jerma, Pápká szeretője, ha rajtakap a hazugságon, leíróz…” És a regény elolvasása után olvasóként azt mondom: miért ne? Miért ne képzelhetnénk el, hogy az azeri baltás gyilkos felesége egy ezotériából élő asszony a nyolcadik kerületből? Ezzel pedig Géczi regénye a történeti fikciók sorát gazdagítja, hiszen kis Ajaz története a szülei karakterén keresztül kötődik olyan történelmi eseményekhez is, mint a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a Szovjetunió szétesése, az örmény–azeri konfliktus (hegyi-karabahi háború) vagy a hazánkba is begyűrűzött olajcsempészet.
Kalligram Kiadó, Budapest, 2022.
Megjelent a Bárka 2023/2-es számában.
