Kritikák

 

 35._Sz__kely_L__szl__-_A_j___m_k_meg.jpg

 

Szil Ágnes

 

Egy talált tárgy megtisztítása

Székely László: „A jó mostoha történetét még nem írták meg…”

 

Az irodalomtörténet mint tudomány összekapcsolódik a filozófiával, a pszichológiával, a szociológiával, ám hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a régi irodalom szerzői – bölcsészképzés híján – jártasak voltak a jogtudományban, sőt némelyikük nemcsak végzettséget szerzett, hanem praktizált is. Az érvelő próza egyik megteremtője, a nagy Cicero szintén jogász volt, ami meg is látszik metsző logikáján. „Nincs annál nagyobb szégyen, mint korábbi meghitt barátunkkal háborúskodni”[1], mondja Cicero, ám Székely László könyve, „A jó mostoha történetét még nem írták meg…” című kötet azonban ennél tovább megy, tudniillik egy nevelőanya és örökbefogadott lánya tragikus kapcsolatát örökíti meg. Akár posztmodern regény is lehetne, hiszen tanúvallomásokat és terjedelmes képmellékletet tartalmaz naplójegyzetekből, hivatalos iratokból, inspiráló jegyzetapparátussal rendelkezik, valamint Papp Zoltán János, a kötet lektora válogatásában több Babits- és Török Sophie-szöveget tartalmaz, amelyek kapcsolódnak a pertörténet fejezeteihez. A tény, hogy a két peres fél történetesen Török Sophie és örökbefogadott lánya, Babits Ildikó, ad némi plusz ízt ennek a (majdnem azt írtam, regénynek) pertörténetnek, amely különben jogtörténeti szempontból is érdekes.

Babits életét viszonylag kevéssé tépázták meg az irodalomtörténetet szélesebb körben népszerűsítő, azonban nemritkán a bulvár felől megközelítő szerzők, így annál is izgalmasabb ez a kötet, mivel tényanyagra támaszkodik, nem kíván pszichologizálni, sem ítéletet mondani, új színeket belevinni a házaspár már ismert pályaképébe (ezt kissé nyersen le is szögezi Székely szerzői utószava, a Verba ultima). A strukturalista irodalomelméleten nevelkedett és azt hittel valló olvasóközönség számára a tényanyag objektíven olvasható, s bár Babits halálát követően indul a történet, mégis elgondolkodtató, hogy ilyen két nő mellett töltötte a nagy szerző az utolsó másfél évtizedét. A címlapon egy rokonszenves család: a még egészségesnek látszó költő, egy hallatlanul modern kinézetű anya-feleség és egy eleven kislány hármasa.

Tanner Ilona/Török Sophie írói-költői tehetségét blaszfémia volna Babits talentuma mellett említeni, bár – még Babits életében – számos alkalommal megjelent a Nyugatban, végül 1946-ban Baumgarten-díjat kapott (nem lényegtelen, hogy Babits halála után öt évvel, Füst Milán, Gyergyai Albert és Lukács György imponáló társaságában). Az OSZK így ír Törökről: „Műveiben egyetlen törekvés vezérelte: önnön lelki vívódásait a lehető legmaradéktalanabbul megmutatni, akár a poétikai megformálás igényének feladása árán is.”[2] Értjük, kihalljuk belőle az ítéletet. Török Sophie irodalmi életművének öröklése teljesen hidegen hagyta jogi képviselőjét, a könyv főszereplőjét, Basch Lórántot, amivel tökéletesen egyet is lehet érteni, noha a 80-as években mégis napvilágot láttak Török Sophie írásai a Magvető gondozásában. Az alperes Babits Ildikó, a házaspár örökbefogadott lánya, aki – a peranyag tanúvallomásaiból kiolvasható – méltatlannak bizonyult, ha nem is a költő emlékének ápolására, de az anya után járó örökségre, s az özvegy szerette volna nemcsak a saját, de a költő részéről is semmissé tenni az örökbefogadást. A két nő harca megdöbbentő, mindkettejük jelleme igencsak messze áll a normalitástól. Közös lakásban, egyazon fal két oldalán éltek, Babitsné két fajtiszta macskával, Babits Ildikó pedig egy ötven darabos tolvajkulcs-készlettel és egy vélhetőleg nős férfival. Néhol egymásnak ellentmondó tanúvallomások törnek lándzsát egyik vagy másik fél mellett, mindenesetre különleges olvasmány hat-hét évtized távlatából betekinteni kettejük párharcába, amelynek szinte már a kezdetén meghalt a felperes, Babits Mihályné, az örökösök és a perbe vont magyar állam azonban folytatták a harcot, az 1956-ban Angliába távozó Babits Ildikó pedig hiába nyert, az őt értesítő megbízott találta meg lakókocsijában a bomlófélben lévő holttestet.

A kötet tulajdonképpen egy „talált tárgy megtisztítása”: 1967 óta nem nyúlt senki a Babitsné kontra Babits-fondhoz[3], peranyaghoz, majd 2019-ben dolgozta fel Székely László, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, polgári és szerzői joggal foglalkozó jogász. A Vékás Lajos akadémikusnak, jogtudósnak ajánlott könyv eredetileg egyetlen példányban készült el: a neves magánjogász 80. születésnapja előtt tisztelgő tanulmánykötet[4] terjedelmén ugyanis túlnőtt a peranyag, „A jó mostoha történetét még nem írták meg…” című kötetet végül a Jaffa Kiadó jelentette meg 2021 nyarán, több jogász (köztük Légrádi Gergely) és szerkesztő munkája nyomán.

Míg figyelmünket a két nő köti le, a háttérben kirajzolódik a világháború utáni Magyarország és egy különleges ember alakja. A Baumgarten Alapítvány nagy hatalmú kurátoraként csupán Babitsot ismerjük, ám a költő mellett volt még egy tagja az alapítvány vezetésének: Basch Lóránt ügyvéd, aki szenvedélyesen kelt a babitsi életmű vagy inkább annak jogutódlása (és természetesen más vagyontárgyak) védelmére. Hiba lenne – bár megtörtént már – Bascht irodalomtörténészként aposztrofálni, ám maga is szerkesztő volt, s az ötvenes-hatvanas években, hajlott korában több irodalmi folyóiratban tett közzé visszaemlékezéseket nagynevű barátjáról és annak kapcsolatrendszeréről. Érdekesség, hogy maga is jelentetett meg „pertörténetet”[5]: a Babits és József Attila közötti vita – vagy félreértés? – jogilag nem per, de harminc sűrű oldalon fejti ki a két költő nézetkülönbségeit, a „Babits sarkán ügető sakálkákról” is véleményt mondva, valamint a korabeli irodalmi táborok bemutatását is érintve. Azt mondhatjuk, tekinthetnénk Basch főművének is a Mostoha-kötetben mintegy háromszáz oldalra rúgó peranyagot, amelyet most Székely László tesz közzé olyan magyarázatokkal, amelyek jogi végzettség nélkül is szinte teljesen érthetőek. „A családjog ott kezdődik, ahol a család véget ér” – írja a szerző, s az axiomatikus mondatot fényesen alátámasztja a könyv.

A két nő közötti ellenszenv bizonyára nagyon korán kialakult, hiszen Török a könyv tanúsága szerint elmondta valakinek: azért nem verték meg a gyereket, nehogy később azt mondja, azért kapott ki, mert örökbe fogadták. A lány csak nevelőapja halála után szembesült származásával. A nyílt ellenségeskedés kezdete a két nő között a Török Sophie számára rendkívül fontos írógép „kölcsönkérése”, Babitsné kézzel már nagyon nehezen írt, örökbefogadott lányát pedig jól jellemzi, hogy Babitsné haláláig nem adta vissza a gépet, amivel megakadályozta, hogy nevelőanyja írásban rögzítse gondolatait. Török Sophie hatvanéves korában bekövetkező halála, illetve azt megelőző testi leépülése szinte felfoghatatlan. Ha csak a tárgyakat nézzük – de hol van az a Babits-életműhöz! –, hajszárító, vetítőgép felett perelnek (ne felejtsék el: a negyvenes-ötvenes évek fordulóján vagyunk!), lába kél a kórházban a Dante-fordításért kapott kétezer forintnak, a fasiszta olasz állam által adományozott San Remo-díjból vett briliánsgyűrűnek, amely az „alperes kezén” tűnt el, s aztán ott van még a többszázezer forintra rúgó szerzői jogdíj, amelyet a külföldön nyomorgó Babits Ildikó már sosem vett fel, pedig korabeli értékén felfoghatatlan összegről beszélünk. Ildikó szinte unottan pereskedett, de Basch – lévén műértő, művészetpártoló és jogász egy személyben – szenvedélyesen érvelt az utolsó pillanatig, Székely László szerint tanítani kellene beadványai felépítését.

Izgalmasak a tanúvallomások, nemcsak a vélt vagy valós tények, hanem a háttér és a kor felvázolása miatt is, Különösen Bernáth Aurél festőművész feleségéé, dr. Pártos Alice főorvosnőé, aki meglehetősen sarkosan, objektíven látta – és immár elmondhatjuk, hogy láttatja – a per két résztvevőjét.

Sok tényt felvillant az anyag (Tanner Béla szemtelen anyagiasságát, a Babits családban megjelenő idegbetegséget és azt a különös módot, ahogyan Baschék szerették volna a babitsi irodalmi örökséget egyben tartani). Más (a per szempontjából természetesen irreleváns) tények homályban maradnak, például hogy mi lett a vér szerinti anyával, hogy tudta-e befolyásolni lányát Tanner Béla – ha ugyan ő volt a természetes apa.

A fejezetcímek részint a drámaírás, részint a hadászat tárgyköréből merítenek („Főpróba”, Az „előadás” folytatódik, Basch Lóránt csatát veszít, Új csatatéren – vereséggel felérő győzelem), emögött két külön kezet vagy egy erősebb akaratú szerkesztőt sejtek, szerencsés lett volna csak az egyik metaforát megtartani. A jogászi érvelés csaknem egészében érthető, bár időnként zavaró a tények többszöri megismétlése, amely más irodalomtörténeti művekre kevésbé jellemző. Íróként-olvasóként természetesen a félmondatok, a ki nem bontott utalások fogtak meg, amelyek alapot szolgáltathatnak arra, hogy a Babits-kutatás, illetve maga a szépirodalom felhasználja ezt a könyvet mint ihlető forrást. Nagyszerű órákat töltöttem azzal, hogy egyes hivatkozásoknak vagy Basch Lóránt előttem korábban ismeretlen munkásságának utánajártam, költők-írók csoportképein ismertem fel az arcát.

Érdekes lesz megfigyelni a kötet recepcióját, hogy tudniillik a jogásztársadalom vagy az irodalomkedvelők forgatják-e majd szívesebben, a kettő metszetének vagy uniójának figyelmére tarthat-e inkább számot. Mindkét tábor számára különleges kiruccanás lesz a két területet inkább elválasztó, mint összekötő, jelenleg nemigen látogatott sávba.

 

Jaffa Kiadó, Budapest, 2021.



[1] Cicero: Laelius de amicitia, 4. caput, Maróti Egon fordítása

[2] https://nyugat.oszk.hu/html/alkotok/toroks.htm

[3] vegyes tartalmú levéltári anyag

[4] Studia in honorem… HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2019

[5] Egy literális pör története, Babits Mihályról és József Attiláról, Irodalomtörténet, 1959. 3. és 4. szám

 

Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.


Főoldal

2022. január 27.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Lakatos-Fleisz Katalin: HáthaFarkas B. Szabina novellái
Fogyatkozó fagyosszentekTerepi tapasztalat és turbolyológia kezdőknek
Závada Péter: Az illúzió gyarmatosításaPéter Erika verseiMolnár Dávid verseiNyerges Gábor Ádám: Kedves ismerős
Nagy Koppány Zsolt: Nincs már balzsam GileádbanEgressy Zoltán: Legyen akkor, ahogy te akarodMindák Dániel novellái Káli István: Túrókoktél
Zalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonásMárton László: Nibelungok – Negyedik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA