Rényi Katalin 21 gramm című kiállítása
2018. 10. 14 – 2019. 02. 17.
MűvészetMalom
2000 Szentendre, Bogdányi út 32.
21 Gramm
Abafáy-Deák Csillag
Megmérettettünk
Több mint száz éve Duncan MacDougall, a halál beálltakor megmérte a halottakat és a tömegvesztést háromnegyed unciának állapította meg, 21 grammot veszít az emberi test. Alejandro González Iñárritu 2003-ban filmet készített a történetből, és az ötlet megjelenik Dan Brown Az elveszett jelkép című könyvében is. Rényi Katalin kiállításának azonos címe jelzi, van, ami mérhetetlen, ami kézzel nem fogható, ilyen lehet az emberi lélek is. A lélek hiányának súlyát érezzük igazán, amikor magunkra maradunk, vagy elvesztünk egy számunkra értékes személyt. A 21 gramm egy mém lett, egy jelkép.
Enteriőr részlet
A szentendrei MűvészetMalom termeiben haladva egyre inkább érezzük, a megmérettetést. Könnyűnek találtatunk, vagy nehéznek mégis? Az a bizonyos 21 gramm, ami a megfoghatatlan lélek súlyát jelentheti, mennyire súlytalan mégis, Milán Kunderával szólva, akár az élet elviselhetetlen könnyűsége. Objektek, grafikák és festmények. Hatalmas papírtekercs indul az égből a földre, nem csak égi üzenet, végtelen és időtlen, se kezdet se vég, lent és fent felcserélhető. A művek nagy része 2017, illetve a legtöbb 2018-ban készült. Az aranyló, igényes katalógusban verseket is olvashatunk a művésztől: a lelkem tépem elő, / aranyszínű és könnyű / a bánat barna, és csak a csokoládé oldja…. arcnélküli képeket festek /pedig a szemébe nézek a képnek, a hangokat hallom. / Ki a jó festő / És keresem a lelkét a szépnek. // Július vége című vers, 2018-ból.
Lepkeember
Kalitkában szabadon, 2018 festményen a lélek, a szellem szabadon szárnyal, ha látjuk is a rácsokat, kitör a rabságból, de nem felejti, hogy vannak határok, nem felejti, hogy vannak akadályok, látni a vasrács maradványait, ezek erőt, tartást is adhatnak. A Lepkeember, 2017, könnyed és mégis súlyos, kiszabadult a gubóból, repül ég és föld között, de rövid életű, finom aranyháló borítja, hálózat része, egy nagy egészé, a világmindenségé. Ez a hálózatszerű ágas-bogas szövevény a képek nagy részénél megfigyelhető, minden mindennel összefügg, kapcsolódik és nem csak az anyagi világra vonatkoztatva. Rényi Madárembere, 2018 súlyosabb, mintha a sziszifuszi kősziklát nem csak gördítenie, hanem fel is kellene emelnie, teste rácsozott, az aranyháló a kép felső részén láttatja a világosságot. A lélek szárnyai, 2018 is aranyhálót kap. Az arany, időtálló, nem korrodáló, fénylő anyag a nevében is hordozza a szót, nemesfém. Az arany neve latinul aurum és mennyire közel áll ez a kifejezés az aura szóhoz, amely eredetileg leheletet jelent, tágabb értelemben pedig kisugárzást, az élő és az élettelen testekből kisugárzó, azokat fátyolszerűen körbevevő energiamezők együttesét.
Madárember
A festményeket, az életművet összegző és összefogó tárlatot látva mintha önmagával tusakodna, vetélkedne, párbajozna, küzdene a művész. A sokféle megszólalási forma is jelzi, hogy a nyilvános megmérettetésnek súlya van, és öröme, amelyben együtt található a félelem, a kíváncsiság, az izgalom, vajon az örökkévalóságba zárt pillanatok miként hatnak a látogatóra (Lovas), miként válik átélhetővé a művész tárgyiasult belső valósága (Szerelem). A tárlat tematikus rendje biztosítja, hogy megismerkedjünk az alkotói periódusokkal, törekvésekkel, a témaválasztásokkal, az alkotások formai világával, a témák megközelítési módjával, a kompozíciók változásával, az ikonikus színek erejével, mindez Muladi Brigitta kurátori munkáját is dicséri.
Együtt ugrunk
Nincs alkalmazkodási kényszer, az egyéni útkeresést is nyomon követhetjük. A valóságon túli világba vezetnek a művek, a transzcendencia pátosszal is keveredik, az imákat is megidézik az absztrakt alkotások, az emelkedett lelki állapotot, a valakihez való mély odafordulást és áhítatot (Együtt ugrunk). Szerkesztési módja a képfelületen csomópontokat hoz létre, centrális helyeket, ahonnan elindulva sokszor érkezünk üres helyre vagy szakadékhoz, mintha se kint se bent nem lenne. Szürreális víziói mögött felsejlik az emberi test, a bordázott mellkas, a keresztfa, a halál és a feltámadás, mint olyan élmény és motívum, amelytől nem szabadulhat a keresztény ember, de amellyel bárki szembe kerülhet az élet bármely pillanatában, amikor saját korlátjaira és félelmeire ébred rá, amikor szinte belülről látja önmagát az ember.
Darabjaim
Rényi Katalin a Fekvő Krisztus-ban az esendő embert jeleníti meg, akinek a száját akaratlanul is elhagyja a felkiáltás: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Az életért való küzdelem nem ért véget, igazán csak most kezdődik, a teljes önátadás után. Rényitől a groteszk sem esik távol. Darabjaim című műve mindent lecsupaszít, csak a csont marad, aranylik és fénylik. A végsőkig absztrahálja a keresztre feszítést. A Belső táj, a Danse Macabre is Krisztus testét idézi, más színnel és más formával. Rényi számára a kereszthalál az örök imádságot, a lelki erő egyik forrását jelenti, amely révén a szenvedésen, az elbizonytalanodáson és a belső sötétségen akar úrrá lenni, önmaga és mások megértésének vágyával telten.
Évgyűrűk
A világ történései is megérintik. Koszovó – INRI művében feje tetejére állítja Jézust, Baselitzet is megidézve. Gesztus ez, a megszólalás gesztusa, amely egyben némabeszéd is, tiltakozás. Az Érgyűrűk gipsz plasztikája is az emberi élet végességét fejezi ki. Senki sem sebezhetetlen. A Megfeszítve kékbe oltott aranyszíne, a keresztfa sötétje olyan, mint amikor a lélegzetünk eláll, és nem jutunk szóhoz, mert nem jön a szánkra szó. Ebben az alkotásában Rényi Katalin a világosságot, a reményt is megidézi. Mintha Radnóti egyik verseskötetét olvasnánk újra, Járkálj csak, halálraítélt! Rényi Katalinban is ott munkál a harmónia, az idill megteremtésének igénye.
A megszentelt helyet és időt keresi. Mögöttem című alkotásának aranyló színe szemben áll a szürke festékfoltokkal, az árnnyal, lelkünk rosszabbik felével. Bennünk a vágy a rendezett világ után, amelyben életünket adott ritmusban élhetjük meg. Ezt a vágyat kozmikus vággyá növeszti a művész, mert a külső világban már nem tapasztalja meg a teremtett rendet, a lélek belső békéjét, csak a szakrális térben és időben. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság/ és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra/ rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,…/ - írja Radnóti a Hetedig eclogában. Egyetlen lendület Rényi Katalin Fohász című festménye, viharzó szabadulás, a szabadság felismerésének vajúdó öröme, az önmagára csodálkozó emberé, menedék is ez a fohász, a megtartás és a hit őrzésé, mert a világ meg- és elromlott. Radnóti felteszi a kérdést: Figyel-e az ő szavaira még valaki? Rényi Katalin alkotásaiban is rálelhetünk a kételyekre, vajon látja-e valaki az ő alkotásait?
Megszokás
Megszokás című objektjével provokál is. Ez a kalitka sosem nyílik ki, hiába aranylanak a rácsok, azok mindig zárva maradnak, az idők végezetéig. A Napfogyatkozás is az idill elvesztését idézi fel, az eltakarást, az ég, az élet felhősödését. Mintha köd szállna szemünkre, agyunkra. Mert most tükör által homályosan látunk…( Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész). Mintha látomások gyötörnék a művészt, a jelen és a jövő látomásai. Melyik világhoz tartozik, tartozunk? Részleges elszigeteltsége átsüt a Napfogyatkozáson, miként a kommunikáció hiánya is. Mintha az emberek nem értenék, hogy mit és miért tesz. A féligazságaid olyan rafináltak, hogy igazságnak látszanak – hangzik el Bergman filmjében, a Tükör által homályosanban. Rényi Katalin nem az igazságot keresi, nem is a hazugságokat akarja leleplezni, kijózanítóan a valóság felé törekszik, nem mondva le vízióiról sem. Egyik döntésünk sem lehet végleges, mert újabb döntések várnak ránk, újabb döntési helyzetekkel szembesülünk vagy szembesülhetünk. Rényi tükörképe a teljességet és a részleteket kínálja fel a nézőnek, amelyre vágyunk, amelynek nem vagyunk birtokában, amelynek hiánya mindennap feléled a lelkünkben. Meg kell békülni azzal a gondolattal, hogy nem leszünk istenek, emberek maradunk. Emberek? A Tollfosztás objektje is erre kérdez rá. Kik vagyunk, mivé is leszünk?
Utánad
Az Utánad című alkotás döbbenti rá a nézőt, hogy igaz, hogy egy angyalt lát, de az angyal teste csontváz, a halált hordozza, ha csak nem maga a halál, angyali álarcban. Van ebben az alkotásban valami rejtély, titok, ami nem hagyja nyugodni a látogatót. Metamorfózis? Kafka megidézése? Az alak nekünk háttal ál, mintha távozóban lenne, mintha most üldöznék ki a paradicsomból. Velünk együtt. A látás közvetlenségét kérdőjelezi meg a művész. Ha magamat nézem a tükörben, akkor magamat látom vagy sem? A fordítottját látom, azaz nem magamat. Rényi képei ezt a fordítottságot szüntetik meg, segítenek önmagunkra és önmagunkba látni. Színről színre.
Kölüs Lajos
Egy legenda melódiája
A lélek szárnyai
Mi az, ami néha sokkal jobban fáj, mint a test? A lélek. Ha egy pillanatra el is vesztjük, azt mondjuk, visszanyerte lélekjelenlétét. Vagy azt mondjuk, nincs is lelke, mert lelketlen, azaz önző. Aki önmagát szereti, az még nem önző. Önmagunk szeretete nélkül nem lehetünk igaz emberré. A szerelmesekre azt mondjuk, összefort a két lélek, eggyé váltak (Szerelem, 1993). Keressük jobbik felünket, mert társ és társak nélkül üresnek érezzük a lelkünket.
Rényi Katalinban is ott a türelem, a kitartás, a folytonos keresés, legyen az egy gesztus, egy transzcendes érzés, vágy, vagy matéria keresése (Levétel a keresztről, 1999). Csurgatásos festészeti technikája révén a véletlent, a nem szándékoltat idézi meg a vásznon, de a kompozíció belső struktúrájának, egységének kialakítása, a festékrétegek örvénylő egymásra rakódása, elmosódása, a téma, a motívum- és színhasználat túlmutat az ösztönösségen, koherenciával, tudatos választással bír, és varázslatos szubjektivitásában érezni a távolságtartást is, az anyagtalan, isteni valóságtól, a hipertechnicizált világtól, az ígéret földjétől.
Levétel a keresztről
Festészeti technológiájával, képeinek misztikus, szimbolikus, metaforikus aurájával lélektani benyomást kelt a nézőben. Ki akarja szakítani nézőjét az itt és most, a média uralta valóságából, nem tagadva, hogy a vágyak és kívánságok – legyenek azok jók vagy rosszak - létezők, és emberiek. Az expresszívnek szánt színek és sávok az emberi látomást, a dolgokra való rácsodálkozását idézik meg, hogy lehet az egyetemesség igényével létezni és festeni, akkor is, ha az adott képfelületnek se kezdete, se vége, valami a semmibe lóg, vagy a végtelenbe, folyik, és maga a kompozíció azt az érzetet keltheti a szemlélőben, hogy a földi-égi világ örökre titok marad számára. A halál mezsgyéjén sétál, ott is remény tölti el a szívét, semmi sem hiába való, a halál sem. Felülemelkedik rajta. Felülemelkedik az időn, amelyet nem tud megállítani, amellyel szemben tehetetlen. Felülemelkedik önmagán, a festményei által biztosan, miközben az anyagtalanság, az abszolút szabadság világában találja meg a titkot, amely élteti, amely irányt szab művészetének (Fekvő Krisztus, 2018).
A lélek belőlem
Rényi Katalin képein anyagot látunk és energiát, és a kettő szimbiózisát, mert energia nélkül nincs anyag, ahogy anyag nélkül sincs energia. Fázisok, átmenetek, kihagyások vannak, árnyalatok, kusza vonalak, az ikonfestészetet idéző és domináló aranyszín mellett a kék, a fekete, a bíborszín a leggyakoribb. Ady Fekete zongora cím versében írja: Vak mestere tépi, cibálja,/ Ez az Élet melódiája. / Ez a fekete zongora. A lélek, amely hat, amely melódia is, halljuk füllel, halljuk lábbal, halljuk szívvel, és halljuk agyunkkal. Látjuk belül, halljuk kívül. Egy emberi arcon, egy emberi szempárban is felfedezhetjük. Sors és lélek kapcsolatát vizsgálja Rényi Katalin, aki ezzel a kiállítással végleg beírja nevét a magyar képzőművészetbe (Itt vagyok fent, 2014). Nyert ügy egy ilyen kiállítást látni, az ínyenceknek, a kukacoskodóknak, fanyalgóknak is. Hol volt eddig a művész? Ebben az értelemben a fényre igyekvőt látjuk, az újjászületést. A kiállítás paradoxonja ez. A 21 gramm ellentéte, az élet.
-21 Gramm
Rényi Katalin a következőképpen fogalmazott ars poeticájáról: …eljött az a pillanat, amikor fel kellett tennem a kérdést, de hol vagyok én, hol van itt az én világom, miben keressem, és hogyan találom meg a művészet lényegét, a szabadságot, a szembefordulást a megalkuvásokkal. Mindezt számomra a festészet hozta meg és jelenti. Mindig is rendkívül érzékenyen reagáltam a világ történéseire, a világ drámai eseményei nem tudnak hidegen hagyni. Meggyőződésem, hogy a művésznek nem lehet más, fontosabb feladata, mint emléket állítani, nyomot hagyni a korról, melybe beleszületett.
Műről műre haladhatunk, teremről teremre, olyan utazás ez, amely a lélek görbe útjait idézi fel bennem (Álmatlanok álma, 1999). A kételyeket, a bukásokat, és a felemelkedéseket. Versek kísérik a festményeket, a festmények a verseket. Összművészeti pillanatok részesei lehetünk, egy művész kiteljesedésének és bármennyire blaszfémia, teremtő megnyilvánulásának. A teremtővel való egyesülésének (Együtt ugrunk, 2016). A szakralitásnak. Túlsúlyban az aranyszínek, mintha a görögkeleti ikonok élednének újjá, válnának mozgalmas jelenné (Madárember, 2008, Angyal, 2009). Akvarelltekercsek, gesztusfestmények, Barcsayt, Szalay Lajost idéző szabadkézi rajzok jelzik, olyan világban járunk, amelybe nem mindennap lép be az ember.
Ölelés
Rényi Katalin művészete szakrális művészet, mely egyszerre absztrakt és egyszerre figurális. Képei templomi terek nélküliek ugyan, de szimbolikusan a templom tereit idézik fel bennem. Nála a megszentelt tér egyben a megszentelt élet (lélek) is. A sárga szín az isteni szférát jelképezi. A kuszának tűnő vonalak mögött a lélek mozgását, energiáját vehetjük észre (A lélek bőrében, 2018). Nem képekbe foglalt teológiát látunk, hanem Reigl Judit által is megfestett világot, amelyet leginkább az 1956-os Robbanás jellemez. Rényi Katalin műveiben is felfedezhetjük a nyugtalan erőt, a feszültség teret és időt formáló erejét, a kitörést, a megformált világ vágyát (Megfeszítve, 1998). P. Szabó Ernő szavai ide illenek: Bizonyos ritmusok, színkontrasztok, dinamika, az eruptív erő és a mozgást megelőző meditációs állapot nyugalmának egyensúlya azonban minden Reigl-műben benne van, ugyanúgy ahogyan a zenei indíttatás is érződik művészetének minden korszakában. (Folyamatok – Reigl Judit festményei a Makláry Galériában, https://www.ujmuveszet).
Kalitkában szabadon
Rényi Katalin folytonos küzdelme a térrel, felületté formálásával, a lélek tettenérésével, a sűrítések örvénylő mozgását megidéző formáival – meditációk is, elmélyedések önmagába, önmaga megértése, az én (az aura) körül járása, a corpus létrehozása (Darabjaim, 2018). Rényi spirituális (lelki) festészete profán is (még az isteni megjelenés előtti), hiszen anyagot használ fel, színeket hoz létre, kever ki, mestersége minden technikai tudásával, leleményével (A lélek belőlem, 2018). Azt hozta létre, amit elfeledtünk, ami tudatunk mélyén lappang (Kalligráfia I-IV., 1993). Nem ítél, de kételyeit sem tagadja. Tükröt tart a lélek elé, holtában, élőben. Keresi a lélek melódiáját, a szívhangot, a szívzörejt (Burok, 2008). A szférák zenéjét. Portalanítja a lelket. A távozót, a most születőt. Csak a zárt szem ad vissza – írja egyik versében. Bensőséges, de mozgalmas képi világa küzdelemre készteti a nézőt, a megértés, a befogadás jegyében. Legyen az akár istenhívő, vagy istent tagadó.
Művei lelki programok is, megfejtésre várók. Festményeinek kozmikus (szárnyaló) világa az emberi lélekkel terhes világ (Kalitkában szabadon, 2018). A ráció nem mindig igazít el az ő világában, mert ebben az enigmatikus világban sok minden a ráción túl létezik, titok, csak hittel vértezve beszélhetünk róla.
Lovas
Képein a foltok, formák, vonalak, pontok a művész belső lelki történéseinek lenyomatai (Lovas, 2018). Mindegyik művéből sugárzik az emberi testhez köthető, az emberi testből áradó érzékiség, amely nem más, mint … a szép iránti (erotikus alapú) vonzalom és megértés (Almási Miklós: A test mint öntudat, ÉS, 2019. január 4.).
Festményei egyszerűek, líraiak, szavakba aligha foglalhatók. A kapcsolatról szólnak (Ölelés, 2008). A kommunikációról, annak vágyáról, hogy ember lehetsz a halálodban is, sőt a halálod előtt és utána is, amikor elszakadsz a világtól, ahogy egyszer elszakadtál az édesanyádtól is, mert felnőtté váltál. És az élet nem más, mint elszakadások egymás követő sorozata. Elszakadni önmagunktól, másoktól, szeretteinktől – a legnehezebb. Installált festményei lebegnek, mintha föl-le mozognának, érezzük bennük a gravitáció erejét, és a fölemelkedés magasztos pillanatát, szabadságát. Objektjei a mindent elmondani akarásokkal terhesek, a kalitka motívum túlzott beszédessége gyengíti a művészi szándékot, a művészi hatást.
Napfogyatkozás
Rényi Katalin visszafele néz, hol gyermeki, hol felnőtt tekintettel. A 21 gramm jelzi, valójában előre néz. Nosztalgia nélkül. Festményeinek hangulata van, sőt melódiája, amely az élet nagyszerűségéről szól (Napfogyatkozás, 1999, Várakozás, 2006). A festő mintha az égből jött volna, és a természet hangját szólaltatná meg alkotásaiban. Az élet hangját. Az elveszett paradicsomét. Festményei beavatások is, saját világába és egy másik létformába, amelyet tekinthetünk közhelyesnek is, azaz túlviláginak, beavatások annak érdekében, hogy festményei a halálban-halálból is üzenjenek az élőknek.
