Jász Attila
A kép ötödik sarka
(arctalan-haiku)
a maszk helyett a tükörben nincsen már semmi
csupán a test foszlik tekerccsé az időben
akárhonnan nézed ez maximum ennyi
Lassan közeledtek az áldozati szentély felé az esték.
Mint rendesen, sorban követték egymást, azt tették,
amit kellett. A vér lassan csorgott a festett kép alá,
mindannyian jól tudták már, ez lesz az utolsó halál.
És vannak olyan színek, amelyekre vágysz, vagy csak elmerülsz
olykor egyikben is, másikban is. Magányügy természetesen,
de érdekes lehet a megoldás megszállott keresése.
Az idő mindig segít. Ajtót festeni a kép közepébe,
akkor is, ha nem látszik. Csak várakozni kell a kép előtt,
a látvánnyal szemtől szemben, miközben lassan
helyükre kerülnek a részletek.
A tájkép-részleteken már nincsen ember,
csak valaki, aki rajzol, aki néz,
aki hallja a magára hagyott némaságban,
ahogy a halhatatlan szél zenél.
Tücskök villanyfényben
H. K.-nak
(álomsorshaiku1)
ülsz a sötétben füledben halk zene szól
ő melletted alszik akkor is ha nincsen itt
és közben egyre csak világosodik
Tanulmányt akartál írni az indián filmek, a Winnetou-sorozat zenéjéről.
Arról az emlékről, amikor a főcím alatt megszólalt, és sokadszori nézés után is
ugyanaz az izgalom fogott el, mintha először látnád, hallanád.
A főhős, valamelyik, lovagol épp a hullámzó prérin vagy egy esztétikusan
sziklás hegy előtt. Érezni, mindjárt elkezdődik valami. Egy másik élet
lehetősége. Amelyben elfeledkezhetsz magadról.
Az indián lány kilép a tipiből. Haja kócos, teste ágymeleg. Szóval mindezt
csak képzeled, bár a lány valóságos, nagyon is. Már nő. Szerencsére.
Öreg indián főnökként ülnél csak vele szemben a konyhában,
főcímzene alatt, reggelihez készülődve.
Amikor te magad vagy a hely
Az elveszett jelentés feltámasztása közben nem borul
áhítattal a mester árnyékára, fókuszált fegyelemmel
tartja önmagát az isteni mércéhez, a láthatatlan világhoz.
A láthatón, a sebezhetőn, a szike pengéjén araszolva óvatosan,
oda-vissza, alig érzékelhetően, szándékolt lassúsággal. (Hegedűs Gyöngyinek)
Bármit lehet tökéletesen csinálni, akár nyilvános vécék pucolását is,
ahogy a filmeden láttuk. Amíg tökéletes nem leszel magad is,
amíg – szerencsére – maga az élet nem az.
A lényeg, hogy a csiszolódásban lassan telő
napok tűnjenek annak. Legalább. (Wim Wendersnek)
Megjelent a Bárka 2024/4-es számában.