Réder Ferenc
Rallentando
Egy nő ül a kihalt tóparton,
mellette csíkos pokrócon
egy férfi fekszik.
Hatalmas hasa, kopasz feje
bronzosan csillog
a kora reggeli napsütésben.
A nő elmélyülten a férfi arca fölé hajol,
őszes, drótszerű orrszőrzetét nyesi
éles körömollóval, finom mozdulatokkal.
Halkan beszélgetnek.
Szavaik felnőtt szavak,
de csengésük a csecsemők nyelvének
csengése, ritmusa.
„Jó még az a dinnye?”
„Nyuszikám, ha meglesz a műtét, majd akkor.”
Ahogy a vér lassul a visszerek hurkaiban,
úgy lassul a hangjuk,
és a hangjuk fokozatosan
a mozdulatlanságig,
az állandóságig
magához lassítja
a hullámokat,
a legyeket,
a reggelt.
Pár
A szám sarkát darázs rágja,
féreg ficánkol a szemhéjam alatt.
Nem egymásnak
mondják, a törzsembe vésik:
Egyetlen darazsam.
Drága férgem.
Kezdetben
Homok, királydinnye,
az akácos szélén
otthagyott bicikli. Apa
keze. Méz. Meleg. És anya
mindenhol.
Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.