Csillag Tamás
Otthonos, ismerős,
kizökkenthetetlen
Létezik még béke a reggeli napban,
a hűvös padlón végigguruló
nevetésben, ott ragyog a kislányok mosolyában,
a szerelmes nők szemében,
ott van éjjel is, mikor nem alszom,
csak nem hallani, elnyomják a híradóból kirobbanó
légvédelmi szirénák és a ház előtt elhúzó
autók megszokhatatlan hangjai.
16:9-ben nézem a háború kikockázott képeit,
érzéketlenné tesz, hogy lehetne itt is,
pedig semmi sem változik,
csak beleöregszem a képbe,
a melléhúzott ikszbe, hogy merni kéne,
de nem lehet.
Pedig létezik még béke
az ember romjain virágzó gyomokban,
a vasárnap délelőttben, a kisgyermekek
puha, fehér tenyerében,
abban az utolsó, belakható pillanatban, ami az élet.
Otthonos, ismerős, kizökkenthetetlen.
Kiürítés előtt
A kezükre lépni? Nem merek.
Engem is kiürítenek.
Kicsit frusztrál, hogy a másé.
Kicsit drágább lett a kávé, a sör,
kicsit drágább lettem én is,
s könnyebb valahogy, hogy semmi sem igaz.
Néha úgy érzem, nincs hozzá közöm,
hogy a gyerekek kenyerét rágjuk,
s a ritkuló nevetések között meg
lehetne menteni minket.
Másfajta demencia, hogy elfelejtünk élni,
később, majd később megcsináljuk,
ne haragudjatok, ma nem megy, tudom,
hogy megígértem, de nem lehet most,
huzatos váróterem az arcom,
nem tervezett áramszünet,
mindannyian ott állunk benne,
nincs wifi a válaszhoz, kérdezni se merünk,
a gyerekek kenyerét rágjuk,
sötét van, és meg kellene menteni minket.
Vétel, vége
A május forró rakétái becsapódtak.
A gazdasági előrejelzések szerint
a dél-alföldi régióban a
beruházások csökkenése várható.
A befektetések tekintetében az
elemzők szerint nem érdemes kivárni,
a háborús infláció mértéke várhatóan
emelkedni fog.
Esténként a házak nyitott ablakaiból
fény folyik az előkertek
elvadult bombatölcséreibe.
Valaki esti mesét olvas.
Amikor magunkra maradunk,
átszakítjuk a közöny határait.
Néha elég egy gyermeki szó,
egy női hang,
a mindent belengő semmi.
Egyre kevesebbet érünk.
Megjelent a Bárka 2024/1-es számában.
