Oláh András
az utolsó alkalom
megfeszülnek az artériák
a hegyipatak kövein lépdelünk
száműzött emlékek
filmszalagját látjuk
jó lenne köré gereblyézni
a könyörületességet
összegyűjteni a tévedéseket
és egymás zsebébe gyűrni
hogy ne legyen minden
pillanat vitairat és ne
kezdődjön minden reggel
szemrehányó számonkéréssel
ne keressünk a fényben sötétet
hangokat a falak mögött
ne üzenjünk a múltnak
zsákoljuk be mindenünket
maradt még felület a firkálásra
vonjunk négyzetgyököt
mert ez az utolsó alkalom
új mítosz
múltunkat tanulmányozod
a lakatra karcolt betűmaradványokat
s a rozsdafoltot amit képtelenség
tisztába tenni… pedig a hömpölygő
folyó új mítoszt terem
nincs unalom nincs elvágyódás
marad a megszokott rítus
a virágárus pavilonja mellől
kóstolásra kínált dallam
a kifordított pad
ahol beléd szerettek kérdéseim
megadón asszisztálsz
ürügy vagyok – örök tartozás –
szétroppant csigaház
amit a megmaradás törvénye
mindennap megaláz
hiába
mint aki szikrát kapott
hosszan köhögsz
balszerencse volna csak
vagy szabotázs
félelem üt tanyát
tömítéshiba érvényteleníti
az indulást
a szabványokra figyelsz
az adagolásra
de hiába az ismert félszavak
s az örökbe fogadott mese
ha a lakatlan árnyék
mögött a félelem dadog
A versek a 2023/4-es Bárka elején jelentek meg,
közülük az első a szerző kézírásában.
