Acsai Roland
Reggeli remény
Elérhető a reggel, elérhető az est,
a szúnyog árnya mozdul, utána vér ered.
Hogy álmaidban ébredsz, az elfogadható,
kutyák vonyítanának, sziréna-hang a szó.
A reggel hűvösében, amit a szél befúj,
a csend beállhat ismét, a félelem se zúg.
Akácfa bűne, hogy szúr, meggyóntál éveket,
és úgy hullajtja zöldjét, akár a bűnjelet.
Tojást rakott a gerle az ágai közé,
a szarka meg ne sejtse, ne higgye azt, övé.
A félelemre árvíz, lezúdul gyors eső,
de felszárad majd ismét a gőzölgő tető.
Beágyazás először, majd neszkafé pereg,
vécére ülsz magadban, és megmosod kezed.
A reggelid se várhat, mert éhes vagy nagyon,
a tejbe müzli szórva, az árny a tűzfalon.
Akard, hogy istenítse az Istenét a fény,
rigóként el ne szálljon a reggeli remény.
Új adat
Darázs repült virágra az ablakunk előtt,
a tejbegrízben oldva egy régi délelőtt.
Gyerekkorunk vidéke előttünk elterül,
tarlója lángol újra, de menthetetlenül.
Papírsárkány az égen, mint vércse, fent szitál
a kékre felragasztva, miránk onnan vigyáz.
Ma is kezdődik új nap, érik tovább a meggy,
ma is mélyül a ráncunk, és észre sem veszed.
Hőmérőben higanyszál ma felfelé emel,
a délutánra vár a hűtőben hűs eper.
Mi volt való, mi emlék, az Isten tudja csak,
memóriánk betelve, nem fér rá új adat.
Ennyit már tudhatok
Lehúztak egy redőnyt, az este jön vele,
cseresznyeíz a számban, jövőnk ígérete.
Az asztalon a könyvek, fél hétre jár talán.
Az óra mit mutathat az életünk falán?
Tegnap ide kiültünk a négyéves lányommal,
az erkélyre, a székbe fél tíz után nem sokkal.
A műholdak repültek, akár a perceink,
a villogásuk fénye a végtelenbe vitt.
Aztán behoztam őt az anyjához aludni,
nem nézhettük tovább az ég hány fénye gyúl ki.
A csillagok határa határtalanba nyúlt,
miképpen a jelenben nő meg nekünk a múlt.
Az életünk is nagy lesz, mondhatni végtelen,
ennyit már tudhatok negyvenhét évesen.
Megjelent a Bárka 2023/3-as számában.