Murányi Zita
esthajnal
az éjszaka már elhasználta az összes csillagot
az esthajnal ragyog az ég fekete földje
körül hófehér cserépdarabok
tél van fázik a menny az utat lassan betakarja
ez a szentséges hófehér köpeny
míg odafönt kitartó mennydörgésben
csiszolódnak hópelyhek idelent nem
hallatszanak hogy maradhat ilyen szűzies
amit isten kézfeje meggyúr és elenged
pont ilyen a lélek a testüregben
veszíti el a gömbölyűséget
csigaház
hiába mondtam vigyük haza a megsemmisülést
préseljünk albumba egy megkövesedett
percet a csigaházak konok hallgatását
és a roppanást is vigyük magunkkal
amikor véletlen mégis összetapostad az egyiket
ketten voltunk de a félelem elszigetelt
és a meszes váz sem akart egészen elporladni
a földbe mosódtak körvonalai
mentőbója
a paradicsomban kötöttük össze magunkat
az éggel csillagok vetnek fényt a tejútra
mi van ha a világegyetem zsákutca
minden reggel az őt megelőző
világosság alkonya nyúlik ki az
éjszaka a habok között
még egyszer utoljára
fölfénylik a másik test
mint egy rózsaszín mentőbója
Megjelent a Bárka 2023/3-as számában.