Király Eszter
Kelemen és a sebváltó
– autós mese –
Mindazoknak, akikkel kölcsönösen átvettük egymást megőrzésre.
Előhang
Egyszer egy garázsban egy kis Fiat Punto
esti mesét kért, mert álmos volt a lurkó.
Apja, Cinquecento mellé parkolt, s kérdte:
„Milyen kaland legyen a kettőnk meséje?”
„A gonosz Smart Vader és ToYoda mester!
Matiz s Skodaország: azt mondd el még egyszer!
Vagy inkább egy újat!” „Hékás! Ez több válasz.
A zörgős nagypapa, tudod, az Ötszázas,
ránk hagyott egy mesét: hegyes fülekre vár.
Ükapádról szól, s apáról fiúra száll.
Hallgasd hát!” A Punto lámpája csillogott:
így lesznek apával mesében cinkosok!
1. ének
Hol Volvo, hol nem Volvo… mindegy, mesélem!
Messzi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
sütőtökkel megrakodva, narancssárgán,
bánatosan álldogál egy ramaty járgány.
Apró autó, utolsó a tornasorban.
Oldalán karc, kárpitján meg kólafolt van.
Ez itt ő: Kelemen, egy aprócska Polski,
aki – mi tagadás – hajlamos nyafogni.
„Tökmaghéjban úszó piaci csotrogány…
Sose fényeztek, nincs gazdám, se jó komám.
Féltengely, két ajtó, ütött-kopott felni…
Mikor fog Kelemen bárkit érdekelni?
Másnak szórakozás csak bennem a beltér!
Sokjóember – mondják – kishelyeniselfér!
Kocsikázós jókedvüket nem szánják rám,
el se tudják olvasni a rendszámtáblám.
Szeretném életem egy picit felrázni.
De szívesen lennék tűzpiros Ferrari!
Száguldó büszkeség, lehagynám a szelet!
Utasokat vinnék sütőtökök helyett,
csatár s díva hetyeghetne ülésemen,
s nem merítené le akksim a félelem,
hogy nem vagyok más, csak vacak, bús düledék,
kisnarancs, töktragacs, mihaszna kézifék!
Színem piszkos-okker, legfeljebb mandarin…
Az táltos paripa, s rőtvörös, karmazsin!
Ha Ferrari volnék, s nem ily félénk, dőre,
bátran kacsinthatnék minden szélvédőre.”
Köztudott: ha szívünk megesik magunkon,
legjobb, ha cselekszünk – vagyis én azt mondom –,
s ezt megelőzően töprenkedni sem árt.
Polskinknak e módszer kiválóan bevált.
„Picuri Zsigulit, lám, a Csiga Zsigát
Fordabbá tették a fordítóirodák.
Hű, mekkora ötlet! Egy percig se szőrözz:
iparkodj, Kelemen, egy jó szerelőhöz!
Indulj mihamarabb, mert nincs, aki elvisz!
Jaj, de sok az autó, s oly kevés a szerviz!”
Útra kelt hát tüstént, azon nyomban, rögtön.
A továbbiakban, hogy hová ment: közlöm.
2. ének
Kis filózás után – mert bölcs kocsi így tesz –,
nagyáruház felé villogott az index.
Terebélyes, lármás, idegen a pláza.
Bizony meg-megcsörrent a Polski alváza.
Óriásplakátokról csábít Klaudia:
díva ő, a föld legvonzóbb Audija.
Jean Renault, Chevy Chase, Leo DiCabrio
az autósmozikban! Kedvezmény, akció!
Villanyautók, dzsipek, kombik meg hibridek,
mindenki vásárol, s mindenki síkideg.
Alacsony fogyasztás itt bizony nem előny.
Tobzódtak a kocsik, mint bocik a legelőn.
A nagy forgatagban megállt egy matróna
Kelemennel szemben. Megvolt vagy hat tonna,
kerek volt s rózsás, mint szalámi a pizzán.
Egy kissé réveteg. Ránézésre Nissan,
ám közelről feltűnt: nemcsak mendemonda,
ez a dundi donna Amanda, a Honda.
Egy rangos merengő, akinek álma sok,
s kedvenc regéje a Smartur és Lancialot.
„Jó napot, a nevem Kispolski Kelemen.
A legközelebbi ferrarist keresem.
Vagyis… egy szerelőt. Ismersz erre olyat?
Mármint, aki főleg Ferrarikat fogad?”
Hűtővíz-cseppektől harmatos tekintet.
Jobbra nézett a hölgy, s bágyadtan legyintett.
„Amarra van egy. De ne fűzz hozzá reményt:
nem kedvelik ott a magadfajta legényt.”
Felderült a Polski, zakatolt a szíve,
nem számított ilyen fürge örömhírre.
„Köszi szépen, Lédi! Kísérjen szerencse!”
Ábrándos úrnőnk csak sóhajtott szepegve.
Négyesbe kapcsolt, és viharzott Kelemen,
robogott a Polák, mint Merci, hevesen.
Nem hagyta nyugodni a fülébe bújt nesz:
ha ő jobbra fordul, a sorsa is úgy tesz.
(A szerző portréját Merényi Zita készítette.)
