Dávid Ádám
Forradalmi rímek
Sándor vagyok, a Petőfi,
keblemben felforr a dalom.
Kazán-hazám ma befűti –
zakatolj hát, forradalom!
Júlia vagyok, Szendrey.
Férjem indul nemsokára.
Kezében új dal, Nemzeti,
keblén trikolor kokárda.
Nos, én volnék Jókai Mór,
a Pilvax ifjú kalóza,
kinek bájos bókjaitól
ámul Laborfalvi Róza.
Tiszteletem, Vasvári Pál.
Menjünk Budára, Mihályhoz!
Ha a tömeg a várig áll,
az birodalmi viszályt hoz.
Itt József beszél, Irinyi.
Hát mi vagyok én, tán csicska?
Kutya labanc, sok a rinya,
kiszabadul a Táncsics ma!
Bulyovszky Gyulának hívnak.
Nem szól rólam hősi ének,
csak a márcziusi ifjak
közt vagyok a díszkíséret.
S íme Gábor, az Egressy.
A nyomdánál mond beszédet,
aztán vidáman meglesi,
a tizenkét pont be szép lett.
Mert a tömeges nyomásra
(tudjuk már mind a heten azt)
véget ér az elnyomás ma,
igaz, Landerer s Heckenast?
Török Nándor
Március volt
Ezernyolcszáznegyvennyolcban
a kikelet nem volt rest,
kokárdaszín bimbót bontott
márciusban Buda s Pest.
Március volt, a Pilvaxban
tudta jól az ifjúság,
kezükben a toll is fegyver,
s kard lehet a friss husáng.
Párizsban és Bécs utcáin
akkor már lángolt a múlt,
„Talpra magyar, hí a haza!” –
porladjon, mi elavult.
„Itt az idő, most vagy soha!” –
zengte öreg s fiatal,
„Rabok legyünk, vagy szabadok?” –
így szólt a Nemzeti dal.
Jókai Mór, Vasvári Pál,
szebb jövőt álmodtak ott,
s álmaikat szétkiáltva,
az egy országra hatott.
Pusztuljon a gaz, a zsarnok,
Tizenkét pont íratott:
szabad sajtót, s mindenkinek
vallás- és polgárjogot.
Landerernek a gépei
zakatoltak szent misét,
a legvégén ámen helyett:
„Egyenlőség, testvériség!”
Mit a márciusi ifjak
miránk hagytak örökül,
s elindultak jó Táncsicsot
kihozni a rács mögül.
Március volt, esős szerda:
forradalmunk kezdete,
odaföntről vigyázott ránk
a magyarok istene.
Megesküdött rá a hű nép,
ha kell, inkább elveszünk,
Petőfi szavát skandálva:
„rabok tovább nem leszünk!”
Murányi Zita
Forradalom
Mindig valaki elájult.
Nem mindig az a lány,
akire a fiúk rásütötték, hogy
agyalágyult. Nekem is izzadt a
hónom alja, recsegett a hangfal,
egy férfihang mondta, hogy
talpra magyar, akkor ájult el
a Tünde. Magamban panaszkodtam
a gombostűre, amikor ott tartottunk,
most vagy soha, a fiúk még a Tündét húzták,
mennyire ostoba, aztán meghallgattuk a 12 pontot,
és sokszor mondták azt is, hogy forradalom.
Attól féltem, nehogy én legyek a következő,
aki összecsuklik a padlón.
Halász Bálint
Márciusi nap
Márciusban rossz az idő,
kivéve, ha forradalom van.
Esernyőerdőben nem lehetne,
csak szikrázó napsütésben,
súlyos szavakat mondani,
nehezen leírható nevű férfiaknak.
Neveik metrómegállóvá szilárdultak.
Gránitok, kivéve Széchenyi.
Ő cseppfolyós, fürdő és akadémia.
Most esik, mint általában ilyenkor.
Akkor sütött a nap, és lehetett kívánni,
pont úgy, mint karácsonykor.
Tizenkettőt vagy szabadságot, szerelmet,
Hazát.
Nem Jézuskától, egymástól.
Lassan kisüt a nap,
jó idő lesz!
