Ecsédi Orsolya
Világutazó
Hallottatok már Hamletről, a világutazó macskáról?
Ő aztán nem hétköznapi macska, annyi biztos. Beutazta a Földet keresztül-kasul. Járt mindenhol, ahol járni érdemes, és pár olyan helyen is, ahol még csak nem is érdemes.
Látta a világ hét csodáját. Sőt, ha a világ kizárólag macskák számára érdekes csodáit is ide számítjuk, úgy, mint a Bangkoki Arany Egérlyuk és a Góbi Óriás Macskaalom, akkor mind a kilencet!
Persze ő sem így kezdte.
Egy könyvtár padlásán született. Nem egyből félelmet nem ismerő világutazónak, dehogy. Nagyon is nyúlszívű kismacska volt.
Anyukája hamar megtanította eligazodni a polcok között. Ha már a nevét a B terem nyolcas sor százhuszonkettes könyvéről kapta, ennyit igazán illett tudnia. Mire Hamlet három hónapos lett, már a katalóguscédulákkal is elboldogult. Féléves korára úgy kezelte a számítógépes nyilvántartást, mint a pinty. Persze csak akkor, ha a könyvtáros nem nézett oda.
Az állatos könyvek érdekelték leginkább. Egész álló nap csak azokat bújta. A könyvtár kapuján kívül viszont sose merészkedett. Ha a büfésnéni nem adta volna neki a megmaradt szalámis zsemléket záráskor, talán éhen is halt volna a könyvei fölött.
– Hamlet, szívem, ideje, hogy megismerkedj a világgal – mondogatta az anyukája. – Tudod, odakinn.
– A világ nagyon veszedelmes, anya – válaszolta Hamlet. – Lenne szíved kiküldeni azok közé a szörnyű, idegen állatok közé? Itt legalább csak mi ketten vagyunk.
– Micsoda udvariatlanság – hallatszott egy recsegő hang a szomszéd polc felől. Hamlet úgy megijedt, hogy bebújt egy szék alá.
– Mintha mi senkik lennénk – folytatta a hang. – Ez a mai fiatalság!
– Fiam, köszönj szépen! – parancsolta elő szégyenkező anyja Hamletet.
– Perczeg Mór – mutatkozott be a hang.
– Hamlet – mutatkozott be Hamlet remegő hangon. – És milyen állatnak tetszik lenni?
– Szú vagyok, természetesen! – felelte a hang büszkén.
– Szú, szú... aha, olvastam már róluk. Semmi veszélyes – nyugodott meg Hamlet.
– Legfeljebb a polcokra – percegett a hang, jóval barátságosabban.
– Ez a fiam mániája – panaszkodott Hamlet anyukája. – Minden állattól fél. Ezért folyton itt bent kuksol.
– Jaj, anya, ne csináld már! – sziszegte Hamlet. De Perczeg Mórt már nem lehetett eltéríteni a témától.
– Nocsak. Aztán melyiktől félsz a legjobban? – kérdezte.
– Hát, egy csomótól. Például ott a gazella – felelte Hamlet feszengve. – Az például baromi veszélyes.
– Honnan tudod? Találkoztál már gazellával? – érdeklődött Mór.
– Dehogy – prüszkölt Hamlet. – Ha találkoztam volna, aligha élem túl. Hiszen benne van a nevében, hogy gaz! Tetszik érteni, mert tök gonosz! Eleve így hívják!
Perczeg Mór szeretett volna közbeszólni, de Hamlet nem engedte.
– Aztán ott van az antilop! Ő pedig lop! És a dögkeselyű! Aki annyira rosszindulatú, hogy egy álnok dög! Meg az oroszlán! Benne van, hogy rosz!
– Azt két esszel kell írni, fiam – próbálta csitítani az anyja.
– Mindegy! És akkor még nem beszéltünk a rémszarvasról! Most képzelje el, ha szembe jönne egy!
– Azt pedig ennel írják. És itt kinn, a körúton aligha... – próbálkozott az anyukája. De Hamlet meg sem hallotta.
– Vagy egy pörölycápa! Hogy pöröljön velem! Vagy egy ördögrája! Aki maga a sátán! Vagy, ami még rosszabb, egy flamingó!
– Vele meg mi a baj?
– Hát hogy nem stabil! Ing, aztán rámdől! És mi lenne, ha összefutnék egy bölénnyel? Az egyik legvérszomjasabb állat! Mert öl! Benne van a nevében!
Hamlet anyukája feladta. Nagyot sóhajtott, és két mancsa közé fogta a fejét. Perczeg Mór viszont kedvesen megköszörülte a torkát.
– Értem, amit mondasz, fiam. És nagyon is igazad van. Jobb az óvatosság. De elfeledkezel arról, hogy vannak ám kedves állatok is odakinn.
– Például? – kérdezte Hamlet gyanakodva.
– Mondjuk a szépia. Aki, ugye, szép. Meg a barátfóka. Aki mindenkivel nagyon barátságos. De említhetném a kacagójancsit is, aki...
– Kacag! – derült fel Hamlet. – Vele szívesen megismerkednék!
– Ugye? Na és a pacsirta? Pacsit ad minden arra járónak! Van, hogy többet is!
– Pacsizni menő – ábrándozott Hamlet. A könyvtárban nemigen akadt senki, akivel pacsizhatott volna. Az egyik segédkönyvtáros ugyan néha elé dugta a tenyerét, azzal, hogy adj egy ötöst, de Hamletnek csak négy ujja volt, ezért sose mert belecsapni.
– Nem beszélve a sziklaszarvasról – folytatta Perczeg Mór.
– Olyan állat nincs is – ráncolta a homlokát Hamlet gyanakodva.
– Persze, hogy nincs. De ha lenne, benne lenne a nevében, hogy klasz. A többiek pedig ráadásul léteznek is. És ha nem dugod ki az orrod innen, velük sem találkozhatsz soha.
Hamlet nagyot sóhajtott. Aztán szokásától eltérően az állatos polcok helyett az útikönyvek felé vette az irányt.
Az összes kedves nevű állat lakóhelyét kikereste. Volt köztük olyan is, aki nagyon messze lakott a könyvtártól. Sőt, olyan is, aki egy másik kontinensen.
Oda csak repülővel lehet eljutni, gondolta Hamlet, és egy óvatlan pillanatban, amikor a könyvtárosok a raktárban pakolásztak, felugrott a számítógéphez. A repülőjegy-foglalás csak elsőre tűnt bonyolultnak, igazából nagyon hasonlított egy könyvtári katalógusra. Hamlet hamar megtalálta benne, amit keresett. Remegő manccsal kattingatott a célpontok között.
Azóta egymillió kilométert tett meg földön, vízen és levegőben.
