Papírhajó - Primér/Primőr

 A_zapumai_k__bor_villamos.JPG

 

 

Dobó Dorottya:

A zapumai kóbor villamos

(részlet)

 

Sajnos nem csak Tominak volt aznap nehéz reggele. Horgas Kelemen egy végtelen éjszakán át hallgatta, ahogy kamaszlánya és barátnői az immár hagyományos év végi pizsamapartin hahotáznak, sikoltoznak, popslágereket ordibálnak a hajkeféjükbe, és Harry herceg csodás fogsoráról, valamint vörös fürtjeiről zengenek örömódákat. Ha a kialvatlanság önmagában nem lett volna elég, Kelemen feszültségét csak fokozta, hogy mire lánya vendégei elfogyasztották bőséges, chipsben és édességekben gazdag reggelijüket, az ő szendvicsére már nem jutott mogyoróvaj. Kénytelen volt hát kivilekvárral ízesíteni a reggelijét, mielőtt savanyú szájízzel és karikás szemekkel kilépett a ház ajtaján.

– Lehet még rosszabb ez a nap? – dörmögte maga elé, miközben kivette a postaládából a bélyeggyűjtő magazin e havi számát, és még ugyanazzal a lendülettel bele is ejtette a mellette álló pocsolyába. – Hát ez csodás… Cso-dás! – fűzte hozzá mogorván, majd hóna alá csapta az ázott újságot, és olyan dühös trappolással indult el munkahelye felé, hogy azt egy sértődött óvodás sem csinálhatta volna jobban.

Holott ekkor még nem is sejtette, micsoda meglepetés várja ott.

Na, nem egy nyertes lottószelvény, esetleg Hawaii-ra szóló repülőjegy, de még csak nem is egy hatalmas szelet a kedvenc csokitortájából. Ezek olyasmik, amik csak kis bosszúságot keltettek volna benne, hiszen semmit sem gyűlölt jobban a váratlan eseményeknél. Az aznapi meglepetés Horgas Kelemen minden rémálmán túltett. Persze a számítógép megtehette volna legalább azt a szívességet, hogy kedvesen, apránként adagolja neki a rossz hírt. De nem tette meg.

Amint Kelemen besétált a villamosállomás üresen álló központi épületébe, leült az asztalához, és bekapcsolta a gépét, az harsány vörös fényárba borulva, őrült rikácsolásba kezdve tudatta vele, hogy valami nagy baj történt. Néhány gombnyomás múlva az is kiderült, hogy micsoda: egy villamos váratlan és megmagyarázhatatlan módon útnak indult.

 

Kelemen_megijed2.jpg

– Az a kölyök… – suttogta maga elé zord ábrázattal. – Ez borzalom – mondta, majd a tisztánlátás kedvéért nyomatékosította előbbi megállapítását: – Bor-za-lom!

Apró öröm volt a szörnyű helyzetben, hogy egy percet sem kellett gondolkodni a csínytevő személyén, ugyanis Horgas úr az első perctől kezdve biztosra vette, hogy a takarítókölyök egy alattomos kis huligán. Ahogy gőgösen sétálgatott a takarítószerekkel, és ahogy munka után pöffeszkedett a tölgyfa alatt, az egy ilyen kifinomult modorú úriember számára elfogadhatatlan volt. Éppen ezért háromszor is figyelmeztette a főnökét, hogy veszélyes ezt a fiút alkalmazni, de intelmei minden alkalommal süket fülekre találtak. Bölcs ember lévén végül megfogadta, hogy többé nem tesz ilyen szívességeket a felelőtlen vezetőségnek. Azért még egyetlen alkalommal megesett a szíve szegény bolondokon, akiket ez a duhaj csirkefogó megvezetett, így utolsó próbálkozás gyanánt írt egy névtelen levelet a közlekedésügyi várostitkárnak. A levélben kifejtette őszinte és megalapozott aggodalmát a város polgáraival kapcsolatban, akiknek a békés együttélését veszélyezteti ez az indokolatlanul nagy hatalommal felruházott ifjú ámokfutó. A levél sajnos semmilyen reakciót nem váltott ki, és ezzel Horgas úr újfent megbizonyosodott róla, hogy ez a város nem érdemes az ő bölcsességeire.

Most azonban vészhelyzet volt, így megkérdőjelezhetetlen állampolgári kötelességének tartotta azonnal riasztani az illetékeseket. Vagyis – egy 58 éves villamosirányítóhoz mérten – szélsebesen bepötyögte a telefonjába az egyértelmű üzenetet: „VÉSZHELYZET VAN!” Ezt aztán továbbította a főnökének, a főnöke főnökének, a főnöke főnöke főnökének és a biztonság kedvéért a főnöke főnöke főnöke főnökének is, aki egyébként nem volt más, mint maga a polgármester.

Sajnos azonban a címzettek emlékezetében még élénken éltek azok az esetek, mikor hasonló szöveggel kaptak üzenetet Kelementől, például egy veszettnek tűnő mókus, egy életveszélyesen megrepedt irodai fal, vagy éppen egy szégyenletesen sok irodai papírt elpazarló munkatárs ügyében. Emiatt a főnök és a főnök főnöke egyhangúlag egy „NEM ÉRDEKEL”-lel válaszoltak az SMS-re. A harmadik címzett, a közlekedésügyi várostitkár hölgy sajnos nem tudott válaszolni, mert lemerült a telefonja, de szerencsére épp a közelben járt, így elindult, hogy személyesen adja Kelemen tudtára, mennyire nem érdekli az újabb riadalom. A polgármester pedig úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nem tud kibogozhatatlan SMS-ekre válaszolni, miközben méretet vesz tőle a szabó, így ezt a feladatot olyan időpontra halasztotta, mikor már nem kötik le jelentőségteljes polgármesteri teendői.

Nemsokkal később meg is érkezett Orosz Lenke közlekedésügyi várostitkár, aki dühösen topogott be az ajtón, hogy tájékoztassa Kelement, milyen mérhetetlen arcátlanság volt részéről a pánikkeltő SMS szétküldése. A monitorra pillantva azonban minden dühe elszállt, és ijedtség lépett a helyébe.

– Horgas úr, ez példátlan katasztrófa! Hogy történhetett meg? – kérdezte riadtan.

– Az a kölyök… – sziszegte Kelemen az orra alatt.

– Nem, ez nem történhet meg, kell, hogy legyen rá magyarázat!

– Van is! A takarítófiú, én már rég megmondtam, hogy megbízhatatlan, én már rég megmondtam. És tessék, mi történt? Ellopott egy villamost. Azt hitte, nem vesszük majd észre, de észrevettük.

– Micsoda? – kapta fel a fejét a hölgy. – Azt akarja mondani, hogy egy fiú is utazik a villamoson?

– Nem csak hogy utazik, de ő vezeti. Ve-ze-ti.

– Ne vicceljen, uram, hogy tudna egy fiú ellopni egy villamost? A vezetőfülkébe csak a sofőröknek van bejárásuk, ha volt is kulcsa a villamoshoz, maximum az utastérbe juthatott be.

Kelemen gondolkodóba esett, majd a fejéhez kapta kezét.

– Én tudtam, hogy ez lesz – óbégatott –, tudtam, hogy baj lesz, de senki nem vett komolyan. Néhány hete betörtek ide.

– Micsoda? – csattant fel Lenke. – És nekem erről miért nem szóltak? És mit vittek el?

– Én akartam szólni, mert én tudtam, hogy baj lesz, úúúgy tudtam… De rajtam kívül senki nem tartotta fontosnak az esetet. Megmondom, mi történt, ide figyeljen: egy reggel észrevettem, mikor még csak három villamos állt forgalomba, hogy eggyel több kulcs hiányzik. Mondtam a kollégának, nézze csak, annak, aki most sétál be az ajtón, mondtam, hogy jelentsük, de azt válaszolta, biztos csak véletlen, hogy egy kétbalkezes sofőr két kulcsot vett le a fogasról, vagy hogy már megjött az a sofőr, akinek a negyedik villamossal kell majd mennie. Mondtam, hogy az még két és fél óra, kizárt, hogy annyival előbb bejönne, de nem hitt nekem senki. És nem sokkal később megláttuk a kulcsot a nyitott ablak párkányán.

– Hmm – mormogta a várostitkár hölgy.

– Nincs ezen mit szépíteni, ez nyílt, erőszakos támadás a villamosállomás, sőt az egész város ellen. Ezt államvédelmi ügyként kellett volna kezelni, de mi volt? Bolondnak lettem kikiáltva, pedig én úúúgy tudtam!

– Tehát, ha jól értem, ön úgy gondolja, hogy ezt egy fiú tette.

– Nem csak gondolom, tudom! A takarítófiú. Titokban besettenkedett ide, elvitte a kulcsot, lemásoltatta, és mikor kész volt, bedobta az ablakpárkányra, majd boldogan továbbállt.

Lenke néhány percig hallgatott, majd felállt, és határozottan megszólalt:

– Uram – fordult a nemrég megérkezett kolléga felé –, riadóztassa a villamosigazgatóság valamennyi dolgozóját! Amíg nem kaptuk el a kóbor szerelvényt, addig nem indulhat el egy járat sem!

– Na, de, ez szörnyű csapás a városnak! – szólt közbe Horgas úr. – A számítógépen követnünk kell a villamost, és be kell állítanunk a váltókat, akkor nem fog ütközni semmivel.

– Nem érdekel a véleménye, Kelemen – válaszolta a várostitkár hölgy. – Nem kockáztatunk meg egy balesetet! Néhány órán belül elkapjuk a villamost, és visszaáll a rend! De most indulunk! Mutassa az utat a legközelebbi kulcsmásoló felé, maga pedig ne veszítse szem elől a villamost a képernyőn! – szólt még vissza a monitor előtt ülő kollégának.


 Főoldal

2020. november 24.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA