Zalán Tibort nem kell az irodalom kedvelőinek bemutatni. Azt azonban kevesebben tudják róla, hogy nagyon szeret horgászni, és ha csokoládéról van szó, akkor a kedvencei azok a japán édességek, amelyeknél a csokiban valamiféle édes bab a töltelék. Zalán Tibor sokféle műfajban alkot, néhány hete pedig megjelent a Cerkabella Kiadó gondozásában a Királylányok második könyve című mesegyűjteménye. A kötet kapcsán Schütz Gabriella beszélgetett a szerzővel.
„ … érezze azt az olvasó, hogy kiszáll a
kezéből…! ”
– Hogyan jellemeznéd három szóval az új mesekönyvedet?
– Lendületes, kalandos, érzelmes.
– Igazából a Királylányok második könyve, ahogyan a címe is mutatja az első kötet folytatása. Így van?
– Természetesen. Az első kötet előszavában leírtam, hogy Habakuk királynak negyven lánya születik. És egy véletlenül megtalált könyv tartalmazza a negyven királylány negyven történetét. De csak az első húsz lány meséjét írtam meg akkor, huszonegy évvel ezelőtt. Most, több mint két évtized távlatából születtek meg, hatvanhárom éves koromban az újabb mesék.
– Miért pont húsz, illetve tizenkilenc királylány és csak egy királyfiról szól a mese?
– A negyvennek húsz a fele, és ha csak húsz készült el huszonegy éve, akkor most újabb húsz várt rám a folytatásban. Azonban, fel kell hívnom arra a figyelmet, hogy nem tizenkilenc lányról és egy királyfiról szólnak a mesék, hanem húsz királykisasszonyról, akik közül az egyiket Matyinak hívják, de hogy miért, azt nem árulom el, olvassa el ki-ki, akit érdekel.
– Hogyan választottad a neveket?
– A névválasztás részben érintettség okán, részben pedig hangzás után történt. Természetes, hogy a családom nőtagjai, Zille, a kisunokám, Csilla, a feleségem, Sára és Judit, a lányaim, Krisztina és Boglárka, a keresztlányaim, mint nevek, bekerültek a könyvbe. De nagyon sok nevet hangzás után tettem a mesék fölé, és az ő hangzáskarakterük nagyban meghatározta a történetüket. A „keményebb nevű” királylányok keményebbek is voltak a mesékben, míg a lágyabb nevek finomabb karaktereket teremtettek meg számukra.
– A lányaidat is belemesélted a mesékbe?
– Nem hiszem, hogy konkrétan belekerültek a lányaim a könyveimbe. „Névileg” természetesen, igen. Persze, hogy sok mindent „másoltam le” róluk, a viselkedésükről, de hát a mesékben őket is meséssé kellett formálnom. Inkább karakterileg jelentkeztek a mesei alakokban, de úgy vélem, nem a saját nevükön jegyzett mesékben elsősorban, hanem összevissza, oda adtak egy-egy karaktervonást, ahol a szerephez vagy szereplőhöz köllött.
– Ők mit szóltak a kötethez? Olvasták? Adtak közben ötleteket? Kikérted a véleményüket?
– A lányaim szerették ezeket a meséket, valamelyikük, talán Sára, őrzi is az eredeti, kéziratos könyvet. A mesék írása idején sok üres könyvmakettet kaptam Horváth Péter barátomtól, aki a Magvető Kiadó egyik legkitűnőbb könyvtervezője volt, ilyenekbe írtam bele dolgaimat, így az első Királylányok könyvét is. Természetesen olvasták őket, talán többször is. Ami a segítséget illeti, az új mesekönyv utolsó öt meséje Zalán-Szabó Sára ötletei alapján született, én kifogytam az invencióból, sok egyéb munkával gyötrődtem, így ezeknek a meséknek a vázát Sára lányom dolgozta ki. Köszönet érte itt is!
– Mit szerettél volna üzenni a meséken keresztül az olvasóknak, gyerekeknek, szüleiknek? Vagy csak a szórakoztatás volt a cél?
– Üzenet? Nyilván az lenne, ha lenne üzenet, hogy a lányok vállalják emancipált szerepüket, csöppet se érezzék kevesebbnek, vagy kevesebbre képesnek magukat a fiúknál. Bátran vállalják a véleményüket, és ha szükséges, menjenek utána az igazságaiknak, érzeteiknek. A szülőknek, elsősorban a lányos szülőknek valami olyasféle üzenetet tudnék kihámozni a történetekből – mert konkrét üzeneteim nincsenek egyetlen mesében sem –, hogy bízzanak a lányukban-lányaikban, neveljék őket bátrakká, egyéniségekké, bízzanak bennük, és hagyják őket, ha van bátorságuk hozzá, fiúkhoz illő (vagy való) „attrakciók” végrehajtásában. Attól még nem lesz fiús egy lány, ha nem – édesanyám kifejezésével élve – penye, ha nem gyámoltalan, nem félénk, hanem invenciózus, vállalkozó, mozgékony, sőt, akár vakmerő is!
– Milyennek találod a kötet illusztrációit?
– Azt gondolom, hogy Metzing Eszter illusztrációi kongeniálisak, nekem nagyon tetszők, és sokat segítenek a történetek megértésében, a figurák megteremtésében az olvasói fantáziában. Elárulok valamit, amit nem szoktak. Amikor megírtam az első két mesét, a kiadó elküldte Metzing Eszternek próbarajzok készítéséhez. Ő az egyikhez készített egy vázlatsorozatot. Azt éreztem akkor, hogy ezek az illusztrációk igen vagányok, a színkezelésük roppant egyéni és meghökkentő, ismerve a mesekönyvek átlagos színvilágát. És akkor arra gondoltam, nekem kell a fiatal teremtés után mennem vagányságban, színekben, történetekben. Így hatott vissza rám a fiatal művész képi világa, amiért igen hálás vagyok neki. Valamennyi lánynak külön alakot, környezetet, szín- és forgáskombinációt talált ki. Nagyon dinamikusak a lapok, ha nem az én mesekönyvemről lenne szó, azt mondanám, na lám, ilyennek kell lennie egy jó és főleg modern mesekönyvnek, érezze azt az olvasó, hogy kiszáll a kezéből…!
(Zalán Tibor fotóját Wéber Kristóf készítette)
