Megkérdeztük a „karanténban”
Márton Lászlót
Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?
Évek óta szerettem volna egyhuzamban végigolvasni Titus Livius monumentális munkáját Róma történetéről, de sohasem volt rá időm. Most lett. Jelenleg a huszonhatodik résznél, a második pun háború római győzelmeket hozó részénél tartok. Sokszor esik szó benne járványokról is, de Livius nem bíbelődik ezek részletezésével, mint – mondjuk – Thuküdidész. Az ő művét – és benne az athéni dögvész megrendítő leírását – tavaly nyáron olvastam, pedig akkor még híre sem volt a járványnak.
Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?
A filmek bősége valóban zavarba ejtő. Én legutóbb Robert Eggers A boszorkány című alkotását láttam itthoni képernyőn. Tervezem rég látott magyar filmek újranézését is. Kíváncsi vagyok Zolnay Pál Fotográfia című filmjére, amelyet gimnazistaként láttam először és utoljára, mit tud mondani manapság. Hajdu Szabolcs új filmjét is meg szeretném nézni a napokban. A színházzal már nehezebb a helyzet. Rosszul viselem, ha másvalakinek – egy kamerának és a kamera mögötti személynek – a szemszögéből kell néznem egy produkciót. A felvételek többségének ráadásul rossz a hangja is. Ezzel együtt, amikor néhány napja megnéztem Móricz Zsigmond Pillangó című regényének adaptációját, amelyet egy külföldi ösztöndíj miatt nem láthattam élőben, szépen átjött mind a rendezői koncepció, Horváth Csaba fiziko-teleológiai színháza, mind a színészi jelenlét.
Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?
Szeretem egyben látni nemrég befejezett munkáimat a most készülőkkel. Nemrég, de már a járvány idején jött ki a nyomdából A Nibelung-ének-fordításom, amelyre rászántam legutóbbi három évemet. Közben lezártam egy drámakötetet is, benne három színmű. Ezek közül az egyikkel huszonöt, a másikkal negyven évig kínlódtam, a harmadikat megírtam két hét alatt, és ugyanúgy egyben van, mint a másik kettő. Többek között az ilyen furcsaságok – már-már azt mondanám: csodák – miatt szép az írói pálya. Továbbá: részt veszek a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak egy rendkívüli projektjében. A színház rendezői megíratták négy kortárs szerzővel, Darvasi Lászlóval, Závada Pállal, Tasnádi Istvánnal és velem Az ember tragédiája legújabb kori folytatását. Erről most még csak annyit mondhatok, hogy a közös mű szövege megvan, és május 7-én, csütörtökön lesz az olvasópróba. Egyébként, amikor nem színpadi üzemmódban dolgozom, elbeszéléseket írok, azzal a szándékkal, hogy kötetté formáljam őket. Nem utólagos összegereblyézés zajlik (az is lehet nagyon jó), hanem a kompozíció együtt alakul a szövegekkel. Ha minden jól megy, ez is készen lesz a közeli – vagy nem nagyon távoli – jövőben.
(Kérdezett: Kiss László)
