Megkérdeztük

 

Barnas_Ferenc_foto.jpg 
(Oláh Gergely Máté fotója)

 

Megkérdeztük Barnás Ferencet

 

Azok, akik ismerték korábbi munkáidat, észrevehették, hogy az új regény, az Életünk végéig másképp szólal meg. Tudatosan váltani akartál, vagy írás közben szembesültél azzal, hogy itt valami egészen más születik?

Örülök, hogy ez a másság feltűnik. Elejétől fogva törekedtem arra, hogy ebben a munkámban másmilyen nyelvet használjak, bár azt gyorsan meg kell jegyeznem, hogy a regénykezdet, egészen pontosan az első fejezet mintegy tíz oldala, valamelyest emlékeztet a Másik halálban alkalmazott elbeszélői technikára, vagy akár a megszólalási módra is. Ez tudatos döntés volt, az első fejezetben ábrázolt világot egyszerűen nem lehetett máshogyan felépíteni. Vagyis lehetett volna, de az számomra nem lett volna hiteles.

Igen, az elején volt is olyan érzésem, mintha a Másik halált olvasnám, aztán bekövetkezett valamilyen váltás. Alkotóként miben látod ennek a másságnak a lényegét?

Ha zenei példával akarnám leírni a kérdést, azt mondanám, az első tíz oldal olyan, mint egy sötét tónusú, kicsit hosszabb auftakt. Ez a felütés megadja a regény világának egyik alaphangját, amely a későbbiek során visszatér ugyan, de nem lesz uralkodó, a regényegészen belül csak egy hang lesz a többi hang között. Korábban úgy dolgoztam, hogy az adott regény elején kimunkáltam egy nyelvet, ezen belül egy hangot, és azt vittem végig. Itt inkább arra törekedtem, hogy különféle hangok és stílusok szólaljanak meg. Az egész történet széttartó, ez is a segítségemre volt. Ezen kívül azt akartam, hogy nagyjából a regény közepéig ne derüljön ki, mi ez az egész. Ezért fejezetenként kicsit tovább variáltam a stílust, egyébként leginkább az egyszerűség, a hétköznapi nyelv irányába. Meglehetősen sok a párbeszéd, ez is indokolttá tette a döntésemet. Sokszereplős a történet, és minden egyes szereplőnek saját hangja van, legalábbis arra törekedtem, hogy saját hangja legyen. Ezen belül, illetve ezen túlmenően törekedtem az egységességre.

Indonéziában írtad a könyvet. Főszereplőd, Sepi szintén megérkezik oda, ahol eleinte nem tud írni. Magad is küzdöttél hasonló problémákkal, vagy kifejezetten jót tett, hogy az itthoni viszonyoktól távol dolgozhattál?

Ha erre a kérdésre azt válaszolnám, hogy nem voltak ilyen jellegű problémáim, akkor nem mondanék igazat. Hirtelen belecsöppentem egy másik kultúrába, éghajlatba, társadalomba, közegbe. Akárhol élek, nehezen viselem a változásokat, egy kisújszállási költözés esetében is gondjaim lennének. Mégsem a nehézségekre helyezném a hangsúlyt, éppen ellenkezőleg, a helyváltoztatás olykor kifejezetten jót tesz az embernek. Korábban is voltak olyan időszakok az életemben, amikor hosszú hónapokat töltöttem távol Magyarországtól. Ilyenkor kicsit kitisztult a fejem.

 

Anyagodra is másképpen láttál rá, vagy ezt a látásmódot nem befolyásolta a földrajzi eltávolodás?

Munka közben nem foglalkoztam ilyen kérdésekkel. Nem kezdhetsz bele úgy az írásba, hogy na, most majd másképp nézel az anyagodra, vagy megpróbálsz más látásmódokkal operálni. Bizonyos dolgok azonban óhatatlanul beszűrődnek, beszüremkednek a világodba. Erre utólag jössz rá. Persze azért igyekeztem elgondolkodni mindazon, amit arrafelé láttam. Továbbá próbáltam kicsit bátrabban hozzányúlni az úgynevezett írói eszközeimhez.

 

Bevallom, mivel másra számítottam, kissé meglepett, hogy ez a könyv – a nehézségek, fájdalmak, tragédiák felidézése mellett – játékosabb, humorosabb is lett. Ehhez is valamiféle bátorság kellett?

Azt hiszem, igen. Előbb kérdeztél az indonéziai hatásokról, de akkor nem mertem ezzel előhozakodni. Ezzel sem mertem. Köszönöm, hogy megemlíted a játékosságot és a humort. Eddig nem sok szó esett erről. Pedig az említett temperálási módok számomra ugyanolyan fontos elemei ennek a munkának, mint mondjuk a testi szenvedés felidézése, vagy a családtagjaink, szüleink elvesztése fölött érzett fájdalmunk bemutatása. Persze a Másik halál is ismerte a humort, csakhogy az inkább fekete humor volt. Itt másféle szerepe van. Ebben a regényben a humor hol a szereplők karakterének a megrajzolását segíti, hol atmoszférateremtő jelleggel épül be a szövegbe, de inkább nem sorolnám tovább, mi mindent szerettem volna vele és általa jelezni. A humor és a játék részben a regénybeli családból jön, van néhány testvér ugyanis, akik a legnagyobb bajok idején is viccelődnek, játszanak. A Másik halálban vagy A kilencedikben megfigyelhető sötét látásmód itt némileg megváltozik.

 

Számos szereplőt vonultatsz fel, de a központi figura az apa. Mennyiben került közelebb elbeszélő-főhősöd édesapja pontosabb megértéséhez, és hozzá fűződő viszonya tisztázásához?

Kétségtelen, hogy az édesapa az egyik legösszetettebben megrajzolt regényalak. A körülötte lévők, vagyis leginkább a családtagok, idős korára megértik és elfogadják őt, ami, tekintve az azt megelőző néhány évtizedet, az együtt eltöltött viharos időket, nem kis teljesítmény. Az elbeszélő-főhős számára is nagy próbatétel az ő elfogadása, és főként megértése, ami egyébként szinte egyik napról a másikra következik be. Sepi felnő. Közte és az apja között nagy erők feszülnek, évtizedekre visszamenő harcokat tudhatnak maguk mögött. A kulcsmomentum az idő. Az apának megadatik, hogy majd’ száz évig éljen. Kilencvenvalahány éves korában az embernek fogynak az erői, és tulajdonképpen belátóbb is lesz. Ugyanez történik az elbeszélő-főhőssel is, aki egy ponttól kezdve rálát magára, pontosabban mondva meglátja magát az apjában, ami nincs direkt módon kimondva, de jól is van ez így. Én sem fűznék most ehhez többet, el szeretném kerülni a magyarázkodást, a könyvben ott a válasz a kérdésedre.

 

Ahogy korábbi munkáidban, úgy most is hangsúlyosan kerül elő annak lehetősége, hogy akár önéletrajzi regényként is olvassuk a művet, hiszen ráismerhetünk élettörténeted bizonyos eseményeire, figuráira és helyszíneire. Mennyire gondolkodtál most másként erről, vagyis az önéletrajziság kérdéséről?

Lehet az Életünket önéletrajzi regényként olvasni, mégsem javasolnám. Ebben a könyvben vannak egyezések, egybeesések, akár konkrét megfelelések is életem meghatározott eseményeivel, de ez korántsem olyan érdekes mozzanat az olvasat szempontjából, mint ahogy azt egyesek feltételezik vagy feltételezhetik. A lényeg másutt van. A lényeg a történetben van, illetve a mindenkori olvasóban. Van a regényben egy szál, amely szerintem a mai Magyarországról szól. Ez utóbbi kijelentés meglehetősen fellengzősen hangzik, pedig nem annak szántam. Egyébként azon a véleményen vagyok, hogy az ember, amikor a kezébe vesz egy könyvet, magát olvassa. Nem feltétlenül azért veszünk elő egy könyvet, hogy szórakozzunk. Láthatod, hogy az önéletrajziság kérdése most, ezúttal kevésbé érdekel, mint korábban. Az érdekel, hogy tudok-e mondani valamit az olvasónak.

 

Amikor legutóbb, a Másik halál megjelenése után azt kérdeztem tőled, merre haladsz most tovább, úgy feleltél, talán azt is el kell felejtened, hogy írtál négy könyvet, és le kell ásnod az alapokig. Most, túl az újabb regényen, milyen lehetséges utakat látsz magad előtt?

Ezúttal nem jönnék elő azzal, hogy esetleg el kellene felejtenem az eddigi könyveimet. Azt azonban ismételten hangsúlyoznám, hogy le kell ásni az alapokig. Per pillanat fogalmam sincs arról, hogy miképp kezdjem el a munkát.

 

Kérdezett: Ménesi Gábor


Főoldal

2020. április 16.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png