Megkérdeztük

 

Bojte_Csaba_f__vesk__nyve.jpg 

 

Megkérdeztük Csender Leventét

 

Böjte Csaba füveskönyve Örömhöz segítő gondolatok címmel jelent meg; Csaba testvér gondolatainak formába öntője Csender Levente, József Attila-díjas író – vele beszélgettünk.

 

Füveskönyvként kezdtem olvasni a kötetet, lapozgatva, szemezgetve, a témákból válogatva, de annyira beszippantott, hogy az elejétől a végéig el kellett olvasnom. Küllemében is nagyon szép könyv – a fotókat Lettner Krisztina készítette, az illusztrációkon Soós Csilla ólomüveg-készítő művész alkotásai láthatók. „Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja.” – idézem az ajánlóból. Úgy tűnik, önök régóta ismerik egymást. Hogyan és mikor ismerkedtek meg?

Jártam korábban is Déván, de személyesen 2019 decemberében ismerkedtünk meg. A Helikon Kiadó vezetője, Szász Zsolt egy előzetes beszélgetés alapján arra gondolt, mi lenne, ha én írnám Csaba testvér következő könyvét. Abban az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán a Libri könyvvásárt Csaba testvér nyitotta meg, az ünnepség után beültünk a Centrál Kávéházba, és akkor bemutattak minket egymásnak, azzal, hogy én írnám a következő könyvet róla. Ő rám nézett, és annyit mondott, hogy „szeretem a kihívásokat”. Jelentsen ez bármit – én is szeretem a kihívásokat, úgyhogy így kezdődött a mi történetünk. Találkoztunk aztán a József Attila Színházban is, egy nagyon érdekes előadáson, balassagyarmati fegyencek adták elő Szent Adorján életét. Csaba testvér, mint ötletgazda, közreműködött az előadás létrejöttében; a műsor második felében a dévai gyerekek léptek fel, akikkel egyébként már táboroztatták a fegyencek gyerekeit. Mindenesetre érdekes volt úgy bemenni a színházba, hogy az körbe van véve a büntetés-végrehajtás mikrobuszaival és fegyőrökkel. A közös munka a pandémia miatt elcsúszott tavaly nyárra, akkor viszont öt hétig csak a miénk volt Csaba testvér, mert az összes külföldi útját le kellett hogy mondja, de országon belül már lehetett utazni. Azt gondoltam, leülünk a kolostor udvarán és nagyokat beszélgetünk, ehhez képest azt mondta, üljek be az anyósülésre és indulunk, beszélgetünk a kocsiban, közben intézi a teendőit. Bekapcsoltam a diktafont, végül is útközben született meg ez a könyv.

 

Milyen teendői voltak?

A gyermekotthonokat látogatta meg, van huszonkét bentlakásos háza és vagy hatvan napköziotthonos. Közben műemlékvédelmi tevékenységet is elkezdett, megvásárolta a Dévától 20 kilométerre lévő Piski csatateret, ahol nemzeti emlékhelyet alakítanak ki. Áll még a Piski csárda, ahonnan a honvédek 1849-ben kiverték az osztrákokat. Sok más meghívásnak is eleget tett; a Keresdi kastélyt a Bethlenek odaadták a Dévai Szent Ferenc alapítványnak ötven évre, azt is újítják föl. Létrehozták a Szent László Alapítványt – történetesen éppen száz évvel Trianon után, június 4-én jegyezték be Gyulafehérváron. Ezeken az utazásokon az állandóságot a mindennapi szentmise jelentette. Csaba testvér a pandémia kezdete óta mindennap misézik, ahol éppen van, kápolnában, templomban, szabadtéren, a Szent Anna tó partján, vagy a Gyergyói-havasokban, ahol egy kartondoboz volt az oltár. Úgyhogy nekem ez az utazás egy öthetes lelkigyakorlat is volt.

 

Hogyan alakultak a témák?

Amikor letelt az öt hét, fotós kolléganőm visszajött vonattal, én meg elmentem Székelyföldre, Oroszhegyre, és a nagymamám házában egy bő hétig dolgoztam. Rendszereztem a szövegeket, eszembe jutott az ötös tematika; öt fejezetnek adtam címet: Gondolatok a szeretetről, Gondolatok Istenről, Gondolatok az emberről, Gondolatok a teremtett világról, Gondolatok a nevelésről – elégedett lettem az eredménnyel, mind a 130 kérdésre benne van a válasz.

 

Mit gondol, mitől lett ennyire magával ragadó a könyv?

Ezek kipróbált gondolatok, nem légből kapott elmélkedések, vagy nagy bölcsességek, hanem Csaba testvér életével szorosan összefüggő kis történetek. Ő éli, amit mond, és nála minden az evangéliumon alapszik. Hogy csak egy példát említsek, a félelemmel kapcsolatban elmesélt egy esetet: 1983-ban bányászként dolgozott, és meghalt egy kollégája, ketten tolták csillén, miközben elaludt a karbidlámpájuk… Félni kezdett, és ebben a nem hétköznapi helyzetben hirtelen ráébredt, hogy a félelem nem hozzá tartozik, hanem csak olyan, mint egy gumicsizma, le lehet venni. Vagy mint a hagymán egy réteg, le lehet hántani. Rájött, hogy minden kísértés, megpróbáltatás, csak egy réteg ezen a „hagymán”, le lehet hántani, mert a lényeg, a hagyma szikje, az belül van. Ilyen és ehhez hasonló kis élettörténeteket mesél el a könyvben. Mindegyik végén van valami konklúzió, egyik sem nélkülözi az élettapasztalatot.

 

Ez tetszett nekem is! Csaba testvér rendkívül szimpatikus, önazonos ember, a hétköznapokat köti össze – közérthetően – örökkévaló szempontokkal. A rá jellemző közvetlenség a könyvben is benne van. Egyébként felfedeztem, hogy szerzőpárosuk közös fényképén van valami hasonlóság kettőjük között, érdekes módon, még az öltözékük is hasonlít!

Neki habitusa van, nekem meg kapucnis pulóverem – ezt szeretem! (nevet)

 

CsenderLevente_D__vai_portr__.jpg
Csender Levente Déván

 

Mindenesetre feltűnik a harmónia…

Nyilván az is számít, hogy Csaba testvér csíki, én meg udvarhelyi vagyok. Ez a beszélgetés nem csupán egy író és egy szerzetes beszélgetése volt, hanem két székely ember beszélgetése. Félszavakból is értettük egymást. Pontosan ismerem azt a világot, amiben ő is felnőtt, élt. Megismertük egymást, nyugodtan viccelődtünk, értettük a székely vicceket, mentek a kocsiban a nagy dumálások – és ez ennek volt köszönhető.

 

Rátérve az ön munkásságára, felmerül a kérdés: vajon lehet-e az ember egy kicsit „szerzetes” anélkül, hogy egy rendbe elkötelezné magát? A hétköznapokban is tudunk olyan nemes ügy szolgálatába állni, ami különös figyelmet és odaadást igényel. Önnek nemrégiben megjelent egy mesekönyve, A különleges Meditittimó kalandjai, melynek egy autista kisfiú a főszereplője – aki történetesen a kisfia.

Igen. Most éppen Toldit tanul. Tizenhárom éves lesz az idén… Úgy gondolom, szerzetesnek lenni nagyon komoly elköteleződés. Ha valaki erre adja a fejét, akkor az az élete. Az is egy vállalás. A Jóisten mindenkinek ad különböző feladatokat, és aztán eldöntheti az ember, hogy beleáll ebbe a feladatba, vagy nem vesz róla tudomást, esetleg elmenekül előle. Nekünk az autizmussal élő fiunk nagy kihívás, életre szóló feladat, dolgoznunk kell vele mindennap, meg kell vele és érte is küzdenünk. De azt gondolom, hogy fel tudtam vállalni, el tudtam fogadni, hogy ő ilyen. Ez a mesekönyv tulajdonképpen egy elfogadástörténet, ami legalább annyira szól rólam, rólunk, a feleségemről, mint róla; hogy őneki milyen nehéz ebben a világban, de milyen nehéz a szülőknek is, akiknek ilyen gyerek adatott, vagy történetesen a húgának, akinek ilyen testvére van, és ő játszani szeretne vele. Ha a fiam akar játszani a lányommal, akkor játszanak ideig-óráig, de fordítva nagyon ritkán működik. A lányom főleg kisebb korában nem értette, hogy van ez, ő nem akar ilyen tesót! Különben ígértem neki is egy mesekönyvet, ami csak róla szól – ebben a mesekönyvben ő csak egy fejezetet kapott. Korábban hat novelláskötetet publikáltam, az erdélyi gyerekkorom, az átkerülésem, a vendégmunkáslét meg mindenféle szociálisan érdekes probléma, az itthon-otthon téma foglalkoztatott, mindenfélét körbejártam és eljutottam oda, hogy tovább kéne lépni, mert arról én már nagyjából elmondtam mindent. Akkor jött a gondolat, vajon az autizmust hogyan lehet megfogalmazni, elmondani. Léteznek szülői blogok, naplók, könyvek, tapasztalataikat ők maguk is formába öntik, de ilyen, népmese formában elmesélt történet, király, királynő, herceg, hercegnő szereplőkkel, még talán nem született. A nevek egy részét a fiamtól kölcsönöztem, mert nagyon kreatív a nyelvi működése; Meditittimó is az ő szüleménye és a mesekönyvben más nevek is, – mint például Tyombráf király és Vakkömp Amoló, a varázsló…, én a karaktereket találtam ki hozzájuk. A feleségem illusztrálta, úgyhogy ez egy családi projekt lett. Jó ideje kéne írnom a második részét, de közbejött a projekt Csaba testvérrel, ami egy kicsit elvitt más irányba, de örülök neki, mert hihetetlen sokat adott. Különben, Déván is bemutattuk a mesekönyvet és nagyon szerették a gyerekek. Lefordították románra, koreaira, és fordítják lengyelre, olaszra.

 

Böjte Csaba atya gyermekvédelmi munkájáról és annak támogatási lehetőségeiről, leveleiről, programjairól a www.magnificat.ro honlapon tájékozódhat az olvasó, idézik a könyv végén. Dolgoznak-e tovább együtt?

Izgalmas munkák indultak el. Írjuk a Füveskönyv 2-t. Kinyitottuk a nagyközönség számára a Böjte Csaba Füveskönyve oldalt a Facebookon, aminek már 14 ezer követője van. Ide bárki küldhet be kérdéseket – a következő könyvet ezek alapján állítjuk össze. A folyamat részeként minden páros napon reggel elküldök Csaba testvérnek egy kérdést, és ő – magyar idő szerint este 8 órakor, erdélyi idő szerint este 9 órakor – élőben bejelentkezik, és válaszol. Ezen kívül elindult egy hosszabb távú projektünk; ugyanis 2023-ban lesz a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 30 éves, amit egy egész estés dokumentumfilmmel szeretnénk megünnepelni. A film munkacíme: Szövetségben, amit Csaba testvér adott azért, mert úgy gondolja, hogy meggyengültek a szövetségek a világban. Amikor Árpád bejött a Kárpát-medencébe, szövetségre lépett az itt élő törzsekkel és ez lett a záloga annak, hogy még mindig itt vagyunk. De gondolhatunk a házasságban kötött szövetségre is, vagy arra, hogy Csaba testvér is szövetséget köt egy gyerekkel, amikor magához veszi. Ezeket a szövetségeket kéne egy kicsit újrakötni, megújítani vagy ha nem voltak, megkötni. A film erről fog szólni, miközben sok gyereket, felnőttet, nevelőt meséltetünk, és persze Csaba testvért is az elmúlt 30 évről. Egy életrajzi könyv is készül Csaba testvérről, aki 2019-ben volt 60 éves. A könyv a pandémia miatt egy kicsit késik, de előbb utóbb jönni fog.

 

(Kérdezett: Szepesi Dóra)

 


Főoldal

2021. február 24.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA