Megkérdeztük

 

Orcsik_Roland_-_Ciprian_Hord_fot__ja.jpg
Orcsik Roland
(Ciprian Hord fotója)

 

Megkérdeztük a „karanténban”

Orcsik Rolandot

 

Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?

Akkoriban éppen Fekete Vince nagyszabású, Vargaváros című verseskötetét olvastam, amelyet igen jónak találtam. Jánossy Lajossal egyetértve, Oravecz vagy Tolnai világát is fölidézte. Vince a költészet mentőhajóját ácsolta össze ezzel a kötettel, belepakolta a saját régiójának, Erdélynek a világából mindazt, amit menteni érdemesnek talált, újraalkotta a múltját hűvös pátosszal, finom iróniával. Utána Nick Cave Bunny Munro halála című regényét faltam be, olyan, mint Dosztojevszkij és Bukowski találkozása a boncasztalon. A fordító Polyák Béla helyenként túlfinomkodta az eredeti iróniáját, nyersességét. A sort Salinger kultikus regénye, a magyarul korábban Zabhegyezőként ismert mű újabb magyar változata, a Rozsban a fogó folytatta. Barna Imre kiváló munkát végzett, néha azonban erőltetett volt a szleng (pl. az „isi” simán lehetett volna „suli”), a cím, ha pontos is, a magyar olvasónak nem annyira kifejező, mint a Zabhegyező. Újraolvastam Mikszáth Új Zrínyiászát, főleg a magyar parlament működésének bemutatásán, a ma is divatos álnemzetieskedés, a múltba révedő, képmutató dzsentrizmus szatíráján vigadtam sírva. Aztán Lukács Györgytől vettem elő A regény elméletét, eddig csak részleteit ismertem, ám most az egészet elolvastam egy barátom javaslatára. A „transzcendentális hajléktalanság” fogalma jól kifejezi azt az állapotot, amelyet a járvánnyal, illetve a karanténnal megtapasztalhattunk: hirtelen elveszítettük a biztonságérzetünket, az otthonosságunkat a világban. A szobáink falai közt, a szociális média sivatagában lettünk hajléktalanok.

 

Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?

 

Gyerekek mellett nem olyan egyszerű filmeket nézni, csak akkor lehet, ha már alszanak, ám én rendszerint velük együtt süllyedek az álomba. Mégis párszor fennmaradtunk a feleségemmel, s megnéztük a Szabados Györgyről készült dokumentumfilmet a tévében. Medgyesi Gabriella rendezésének merev, elavult formája, szerkezete ugyan kissé idegen volt attól a felszabadult formától, amely Szabados extatikus és spirituális zenéjét jellemzi, mégis kedvet csinált, hogy jobban elmélyedjek Szabados világában. A Vaterán sikerült ráakadnom az Anthony Braxtonnal készült Szabraxtondos című művére, az 1985-ös bakelitlemez kiváló állapotban van, látszik, hallatszik, hogy az előző gazdája is szerette. Nemrég pedig megszereztem a ’83-as Adyton lemezt is, lenyűgöző! Emellett sikerült több részletben megnézni Szőcs Petra Déva, illetve Hajdú Szabolcs Békeidő című filmjét, mindkettő nagyon jó darab, több napon át emlegettük a feleségemmel. Továbbá Robert Eggers A világítótorony című filmjét, jó, nyálkás, kattant, mintha Ibsennel fűszereznénk Beckettet. Illetve Tarkovszkij Nosztalgia című remekművét, csak ezúttal három részletben, jó volt ismét látni ezt az ikonografikus munkát.

 

Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?

A karanténiádát azzal kezdtem, hogy egy héten át javítottam a következő regényem kéziratát. Utána viszont hagytam pihenni, s áteveztem a vers műfajába, ugyanis az idei könyvhétre jelent volna meg az új verseskötetem, ám a könyvhét szeptemberre tolódott, ha jól tudom. Aztán írtam egy novellát egy indiános antológia számára, továbbá egy tanulmányt Ladik Katalin lírájáról, egy esszét a járványról a Szépírók Társasága által szervezett antológiába, és nem utolsósorban Siniša Tucić verseiből fordítottam, a válogatásom idén fog megjelenni a balatonfüredi Tempevölgy Kiadónál. Az aktuális világvége számomra olyan, mint egy átlagos munkanapom, azzal, hogy a családomon kívül nem találkozom másokkal. Ám ez nem ok arra, hogy ne próbáljak tenni valamit azokért, akiket a jelenlegi helyzet súlyosabban érint.

 

(Kérdezett: Kiss László)


Főoldal

2020. június 12.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA