Csehy Zoltán
„Szüzek bennem a gondolatok”
Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma
Szapphó egyedi tünemény, pótolhatatlan kulturális kincs és örök jelkép. És megannyi töredék: az „életmű” tulajdonképpen egyetlen rommező, egyetlen, összefüggő és hatalmas ásatási terület, melyet az életpálya- és szövegrekonstrukciók filológiai kísértetei járnak be. A csonka sorokat, hézagos strófákat, sőt szófoszlányokat nemegyszer a hiány poétikájának sugalmazott költészete lengi be. Szapphó nemcsak minden nőíró legendás őse, hanem kulcsfontosságú alteregó is, sőt a leszbikus irodalmi diskurzus (hiszen már a jelenség is Szapphó szülőhelyéről, Leszbosz szigetéről kapta a nevét) motívumteremtő klasszikusa, életművének nem egy motívuma sokszor kényszerű kódja a „kimondhatatlannak”.
A Németh György nevével fémjelzett Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul című 1990-es Szapphó-kötet egyenesen kiprovokálja a kiegészítést, az interaktív „olvasói” beavatkozást. Már a „laikus” olvasás során is társszerzők vagyunk. De mi van akkor, ha történetesen egy kiváló költő olvassa ezeket a törmelékeket? Babiczky Tibor nemcsak archeológusa lett e gyakran csupán megsejthető költői mélyrétegeknek, hanem közre is adta a „kiegészítéseit”: ezek a kiegészítések természetesen újjáírások, lélektani-poétikai rekonstrukciók. Szereplíra is, és nem is, amit kapunk: inkább a filológiai rejtvényfejtést felülíró kreatív életműkonstruálási kísérletnek mondanám. Négykezes Németh Györggyel (és másokkal). Nem Szapphó-„összes”, mégis a leggazdagabb Szapphó-szövegkonglomerátum.
Szapphót csak eredetiben lehet olvasni, minden más „fikció”, illetve az ösztönös kikerekítési igény merész fantáziajátéka. Vojtech Mihálik, a szlovák Szapphó-fordító 1980-ban jelentős feltűnést keltett, amikor eleve „kiegészítve” adta közre a szövegeket. Nem kell hozzá feltétlenül „botrány”, hogy lássuk a helyzet filológiai fonákságait. A Németh-féle kiadás filológiai rekonstrukcióiból is világosan kitetszik, hogy sokszor miként lesz egy meglehetősen hiányos, ellentmondásos, a hagyományozódás során igencsak lestrapált Szapphó-eredetiből egy teljesen szabályos szapphói strófákban adagolt kerek magyar költemény pl. Devecseri Gábor zseniális tolmácsolásában. A cserepekből összeragasztott, illetve művileg kiegészített amfórák textuális variánsaiból a magyar műfordítás is több muzeális példányt birtokol. Szapphó-töredékek költői kiegészítésével sikerrel próbálkozott többek közt Kerék Imre és Schein Gábor is, az átköltéseknek se szeri, se száma, elég csak Adyra vagy Faludy Györgyre gondolni. Ráadásul a műfordítás és az átköltés határmezsgyéi a legtöbb esetben kijelölhetetlenek. A női Szapphó valóságos alteregója volt Erdős Renée-nek (ahogy erre még egy hódoló Babits-vers is céloz) vagy pl. az „alternatív” kánonba sorolt Czóbel Minkának is. A queer érzékenység erős jelenléte hatja át pl. Fabó Kinga vagy Ágens Szapphó ihlette szövegeit.
Babiczky egyedi módszert alkalmaz (ez leginkább a szlovák fordító, Mihálik technikájára emlékeztet): kurzívval kijelöli az „eredeti” foszlányokat, és körbeveszi költészettel. Van olyan strófa, hogy csak a „mint” és az „és” szó eredeti. Persze ezek is csak rekonstrukciók, a görög maradványok minimuma más „olvasatot” is megengedne. De mire megy a Németh-kötetben a magyar olvasó a strófa szinte teljes hiányával, a két bizonytalan és marginális szóval? A következő strófából három foszlány maradt fenn: ezeket Németh sem meri „lefordítani”, Babiczky is inkább vadonatúj strófát költ rekonstrukció helyett. A szapphicumot Babiczky igen lazán kezeli: a strófa minduntalan inkább ütemhangsúlyos impulzusoknak enged, a szigorú időmérték csobogása gyakran meg-megtörik egy-egy prozódiai mikrozátonyon. Németh még a töredékes részeket is metrikailag nagyon „pontosan” fordította. Itt viszont kárpótol a nyelv hajlékonysága és a rekonstruált világ érzelmi intenzitása. Szenvedélyes és lendületes Szapphó bontakozik ki előttünk: az életlegendák (az utószó ezekről is tájékoztat) ellentmondásait a költői szerepjátékokban feloldó, összetett személyiség, aki a gnómát, az érzéki benyomást és a teremtő fantázia képiségét hangolja össze, mint pl. ebben a strófában: „Sáraranykarú ragyogás, nincs halál, / és nem lehet nélküle élet. Fogj be / óriási szíved elé öszvérnek / végzetet, álmot.”
A filológiai pályarekonstrukciók fiktívvé foszló életrajzaihoz illeszthető költemények Babiczky tollán innovatív modernségükkel tűnnek ki, pl. a testvére sikeres hajóútjáért fohászkodó költőnő Flegma istennőt kérleli. Itt feladja Németh „Boldog (istennő)” olvasatát (a görög töredék ezt megtámogatni látszik), vagyis magát a rekonstrukciót, és elkezd általános mitológiát költeni. A szinte épen maradt harmadik strófát lehagyja, holott versdramaturgiailag igencsak izgalmas Dórikha alakja és általa a szerelmi érzés megjelenése miatt. Az ép magyar strófák sem mindig épek a görögben (lásd pl. a 23. vers második versszakát a Németh-gyűjteményben), mégis kimaradnak. A 30. vers viszont szinte Németh György-költemény marad, az 55. pedig egy Devecseri-vendégszöveg, de tisztán Babiczky-szöveg is akad (pl. a 69.), s olyan vers is kötetkompozíciós helyre kerül, melynek léte ismert ugyan, de egyetlen töredéke sem maradt ránk.
A nemek közti tágasság, illetve a nemek közti antik áttűnések izgalmas játéklehetőségei mintha kevéssé vonzanák Babiczkyt, sokkal szívesebben adja át a terepet az antik poézis gnómikus hagyományainak, a reflexív elemeknek, melyek az elégia elengedhetetlen részét képezték. Ezt a gnómikusságot azonban sokszor igencsak eleven kontrasztként kezdi ki a szublimáció, az érzelmi regiszter tudatosan lecsitított vágymunkája („Szűnj meg / nincs-szavu szívem”). Ez a kettősség modern nyugtalanságot csempész a szövegekbe. Ahogy a nem szapphói strófák metrumainak kisilabizált anomáliai is trükkösen innovatívak: a szabadvers felé inklináló dikció ezt tovább fokozza. A legendás 102. vers (mely Radnóti átköltésében – „Édesanyám, nem perdül a rokka…” – vált klasszikussá) Babiczkynál szapphói jellegű strófát kap, ezt a görög nem indokolja. Helyenként a „műfordító” Babiczky Fabchich Józsefre emlékeztet, aki ha Szapphó-versforgácsot látott, azt nyomban szapphói strófában magyarította. A magyarra többször is lefordított 102. költemény ezúttal Anakreón szerelmi töredékeinek metaforarendszere felé mozdul el.
Újdonság, ahogy Babiczky a „nyers” Szapphót is megteremti. Az antik hagyományos műfajfelfogás szerint sokkal inkább a iambosz regiszterébe illenének az olyan szakaszok, mint: „Széjjelkúrtak az éjjel, de szüzek bennem a gondolatok, / s eddig még soha nem sikerült megtörni a lelkem.” A szókimondás erotikus-pornográf karaktere is gyakran szokatlan regiszterekbe átcsapva oldódik fel: „Kúrni akartam, szeretni nem, amikor letepert / életem őre, a kín.” A 105. vers varázslatos metaforarendszere, melyet Devecseri nyomán Babiczky továbbkölt, a korabeli lírai költői maradványok ismeretében sokkal közelebb áll a szapphói világhoz és annak megsejthető modalitásához: „Mint a hegyekben a jácintot ha a pásztori népek / földretapossák, s fekszik bíbor szirma a földön” – fordította Devecseri a meglehetősen ép töredéket. A jelzések könnyen terelnek erotikus térfélre, és ez Babiczkynál is bekövetkezik, noha feladja a hexametert: „úgy fekszem véremben, nedveimben előtted / a padlón, öntudatlan várva a kínt s a gyönyört, / várva, hogy rám taposs, aztán felemelj újra magadhoz. / Sérülni te fogsz, de a végén úgysem számit a seb.” A meggyalázott vagy szüzességét vesztett lány képe helyett itt egy szadista-mazochista szerelemharc képei bontakoznak ki előttünk.
Babiczky kísérletének érdekessége, hogy cizellálja a szereplíra fogalmát: nem a jól bevált magyar fordítások nyelvezetét generálja újra vagy modernizálja, hanem idegen és saját vállalt költői ötvözetét állítja elő.
Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában.
