Kritikák

 

 sello.jpg

 

Móré Tünde

 

Itt a sellő, hol a sellő

 Darvasi László: Magyar sellő

 

Két Szív Ernő-kötet (Az irodalom ellenségei, 2017; és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, 2018) után tért vissza Darvasi László a történelmi regényhez a Magyar sellővel, amely ezúttal nem Magyarországon játszódik. A fülszöveg világos támpontokat ad az olvasónak: képzeletbeli német kisvárosban játszódik a történet, a romantika korában, valamint a szöveg vállaltan megidézi Heinrich von Kleist nyelvét is; korábban a Magyar sellő néhány szövege Kleist-átiratként jelent meg.

A regény azonban nem csupán nyelvileg rokonítható Kleist munkásságával, hanem témájában is felfedezhetünk párhuzamokat. A 19. századi fiktív német városka lakóinak ugyanis, hasonlóan a Kohlhaas Mihály vagy Az eltört korsó szereplőihez, a hatalmi apparátussal és az igazságszolgáltatással gyűlik meg a bajuk. Darvasinál az átlagember és a hatalom közötti konfliktus kafkai színezetet kap annak a megoldásnak köszönhetően, hogy a törvények és a szabályok ismerete csupán egy vélt dolog, és ezek tetszőlegesen, kiszámíthatatlanul módosulnak a szövegben.

A grófi uradalomba várják a legújabb szeszély, egy sellő érkezését, amelynek származási helye Magyarország. A sellő azonban a határban megszökik. A regény fő cselekményszála az, hogy megtalálják az elkóborolt sellőt, miközben epizódszerűen ismerheti meg az olvasó a karakterek életét az uradalomban, akik egy-egy korabeli foglalkozás képviselői: Jonas, a bolondnak tartott szénégető, és fia, Jakab, a mészáros, Korn, a szabó, Schneider, és a kovács Nacht. A gróf udvari személyzetéhez tartozik Livius Apollo, a költő, Henrik, az intéző, valamint Jeremiás Mozart, a tortúramester. Mindannyian egy olyan helyen élnek, amelyről már az első lapokon világossá válik, hogy saját szabályai vannak. „Később Jakab sehogyan sem értette, miért nem mondta el az apja, hogy számolhatnak efféle eseményekkel, várható a kövek szálldosása, puffanása, illetve természetesen az is, hogy eltalálhatják őket.” A folyamatos és kiszámíthatatlan kődobálás közepette olyan rövid epizódokból áll a szatirikus regény, amelyek arra keresik a választ, hogyan befolyásolja a korlátlan hatalom a közösségeket.

A gróf személyesen ritkán bukkan fel az elbeszélésben, azonban a szereplők legapróbb döntéseit is megelőzi az, hogy végiggondolják, megfelelnek-e a gróf rendelkezéseinek. A Magyar sellőnek a központi problémája lesz az, hogy mit csinálhat az ember, ha a társadalmi szabályok alakítása egyetlen ember joga, és ennek következtében kiszámíthatatlan azok változása és a változások extremitása is. Ezért a szöveg rokon vonásokat mutat a disztópikus alkotásokkal, mivel a szereplők egyenként, epizódról epizódra ismerik föl azt, hogy nem lehetséges a normakövető, békés élet. Mindössze két ember érinthetetlen a grófi uradalomban: a gróf, valamint Jeremiás Mozart, a tortúramester. Ezzel párhuzamosan cáfolja a regény azt, hogy a hatalom szélsőséges visszaéléseivel szemben megfelelő taktika az igazodás.

A regény epizódjai hasonló koreográfia szerint zajlanak le: a napjait többé-kevésbé nyugalomban élő ember hirtelen arról értesül, hogy valamivel megzavarta a grófot, vagy valamilyen tulajdonára a gróf igényt tart. Ezeknek az igényeknek a közvetítője rendszerint Henrik intéző, aki minden esetben elkerülhetetlennek mutatja be a gróf követeléseit, amelyek az olvasó számára egyre súlyosabb határsértésként jelennek meg. A narrátor tárgyilagos hangneme pedig erősíti ezek groteszk voltát, az aprólékos, minden egyes részletet körüljáró elbeszélésmód néhol kifejezetten barokkos hatást keltő terjengős körmondatokkal írja le az eseményeket. Viszont ezt a típusú narrációt megszakítják azok a tipográfiailag is megkülönböztetett rövidebb, velősebb mondatok, amelyek legtöbbször az élőbeszédet jelölik. „Hogy a kődobálás hatásosan és közmegelégedésre működött, abban természetesen nem kevés szerepe volt Henrik intéző úr előrelátásának és közreműködésének. Mert én egy zseni vagyok, bazmeg. Ő volt az, aki például kiokosította közvetlen környezetét arra, hogy egyáltalán nem szükséges messzi földekről és távoli vidékekről törmelékeket szállíttatni jókora költségek árán, hanem a földekben bújó hatalmas lelencköveket kell módszeresen fölkutatni, majd azokat módszeresen szétverni, hogy mindig legyen muníció.” Ezek a mondatok egyrészt ellenpontozzák a narráció terjengős, túldíszített mivoltát, másrészt olyan kommunikációs eszköznek bizonyulnak, amely a szereplők teljes kiszolgáltatottságát töri meg, mivel nem illeszkednek a regény normatív nyelvéhez.

A történelmi háttér egyben eltávolító gesztusként is működik a Magyar sellőben, ennek révén a fojtogató hangulatú világot a múlt részeként olvashatjuk. A magyarázat és az indoklás állandó hiánya a fantasztikum és a realitás határán tartja a történetet; ezt erősíti maga a sellő is, hiszen őt alapvetően mitológiai lényként tartunk számon. A félig nő, félig hal alakú lénynek már érkezése előtt szobra van a város főterén, a gróf szerzeménye realitássá tenné a képzelethez tartozó alakot. Ez a szándék összhangban van azzal, hogy a Magyar sellő nyelve elsődlegesen literális, szó szerinti értelmezésre készteti az olvasót.

A regény nem kecsegtet illúziókkal: a karakterek ugyan különböző módszerekkel próbálnak ellenállni, azonban ezek a kísérletek rendre újabb áldozatokkal járnak, és összességében sikertelenek, jó példa erre Nacht, a kovács epizódja. Az ellenvetésekre – „Szólt erre a kovács, hogy ő nem fiatal ember, éppen hatvanesztendős, ha ez számít, de eddig segget nem kellett neki nyalnia.” – rendre burkolt, majd egyre nyíltabb fenyegetésekkel válaszol az intéző. Nacht végül népmesei furfanggal a saját nyelvét vágja ki, és adja oda Henrik intézőnek. A regény kezdetén apróbb, kicsit megalázó feladatok aztán egyre nyíltabban tárgyiasítják az uradalomban élőket. Nem csupán tetteikben kényszerülnek újabb és újabb megalkuvásokra, hanem testük felett is a gróf rendelkezik. A teljes elnyomásnak és megalkuvásnak a legkiválóbb példája Henrik intéző, aki inkább hivatal, mint személy. Minden parancsot gátlástalanul hajt végre, és személye bármikor lecserélhető egy újabb, kegyetlenebb és gátlástalanabb Henrik intézőre, ahogyan ez be is következik a regényben.

A művészet is átlényegül ebben a világban. Annak ellenére, hogy van udvari költő, mégis egyedül Jeremiás Mozart működését nevezi a szöveg következetesen művészetnek. Nem mellesleg a test csonkításához és kínzásához társul az is, hogy Mozart titokban verseket ír. „A műveletet természetesen Jeremiás Mozart végezte, aki afféle tortúramesterként működött a gróf úr hivatali apparátusában, és titokban verseket írt. Egy jól sikerült tortúra után például nagyobb volt az ihlet, csengtek-bongtak a rímek.”

Minden viszontagságuk ellenére a karakterek viselkedése nem változik, mindössze egyenként regisztrálják, a korábbi esetektől függetlenül, hogy tévedtek, amikor azt hitték, hogy velük ez nem fog megtörténni. Ennek köszönhetően a regényben észlelhető egy körkörösség, a Magyar sellő világában ugyanis senki sem tanul, vagy von le következtetéseket, az extremitásokra őszinte meglepetés, majd belenyugvás a reakció. Az elbeszélés szatírája elsősorban ezekre az emberekre irányul, akik leginkább azért válhatnak nevetségessé az olvasó előtt, mert végletesen igazodnak egyetlen ember szeszélyeihez.

A regény keretes szerkezetű, ahogyan Jonasszal kezdődik, úgy vele is végződik, mégsem lehet egyértelműen főhősnek tekinteni sem őt, sem a fiát, Jakabot. Noha felmerül Jonasban az ellenállás lehetősége, végül elveti a közös összefogást. A grófi akarattal szembeszegülő egyetlen alak a címszereplő sellő, aki miután elillan a határban, pikkelyeket hagy maga után és énekével csábítja a lakosokat. Azért is lehet fontos, hogy megtalálják, mert így helyreállna az uradalomban a rend, vagyis a gróf egy újabb szeszélye teljesülne. Amikor ez lehetetlennek tűnik, akkor pedig a sellő létét számolják fel, az emberi képzeletből is törölni akarják, amikor a főtéren álló sellőszobrot lerombolják, és a helyére a gróf csizmájának mása kerül.

A Magyar sellő epizodikus szerkezete miatt néhol széttartó regény, amely emlékezetesen alkotja meg a folyamatos elnyomás alatt álló közösséget. Darvasi munkája egyben illeszkedik a kortárs Kleist-feldolgozások sorába is, noha Márton László Jacob Wunschwitz igaz történetével, vagy Tasnádi István Közellenségével ellentétben a Magyar sellő azt állítja: nincs határ, az emberek nem lázadnak, hacsak úgy nem, ahogy Jonas a regény poetikus zárlatában. 

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2019.


Főoldal

2020. május 21.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiSzív Ernő tárcái
Versek
Mogyorósi László versei Győrei Zsolt: A járvány első napjaibólHalmai Tamás: Előfeledések CI–CV. Stankovics Marianna versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA