Csapody Kinga
Akinek a verse divatos
Varró Dániel: Akinek a lába hatos
Az, hogy a Bögre azúr kötet óta figyelnek a szerzőre, tény. Miként az is, hogy a Túl a Maszat-hegyen sikere után sokan dörzsölgetni kezdték kezüket, hogy jó-jó, de nézzük meg, lesz-e felnőtt hangja is a szerzőnek, s az is, hogy Szívdesszertet a kritika kevésbé (lásd Margocsy István Kis magyar biedermeier, Revizor vagy Menyhért Anna Limonádé, Magyar Narancs), az olvasók azonban annál inkább szerették. Aztán, ahogyan a Túl a Maszat-hegyen sem csak a színházban (Bábszínház, Vígszínház) és hangoskönyvben él tovább, egyes részek, betétek, például a limerickek, is bekúsztak önállóan is a köztudatba. A Kerge Abc (Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közösen) versikéi szintén. Majd életrajz, alkotói kedv, vagy a múzsa és a csókja épp jókor találkoztak, s születhetett meg a kifejezetten erős és rohamtempóban bővülő magyar gyerekirodalmi palettán még némiképp hiányzó mondókáskönyv, az Akinek a lába hatos. Alcíme szerint Korszerű mondókák kisbabáknak. Ami csak részben igaz, nem csak nekik, hanem a szülőknek éppúgy szól, ha nem jobban. Ahogy a szerző több fórumon és beszélgetésben is elmondta, őt nem a nagy, filozofikus témák érdeklik, hanem a minket körülvevő világ, a mindennapi történések, így tehát ezért sem meglepő, hogy ezek a versikék is az apává válásról, babavárásról és megérkezésről, az első hónapok tipikus élethelyzeteiről szólnak a minket körülvevő nyelven. Nem csak a szerző, de az olvasói is felnőttek idő közben, és őket is aktuálisan az foglalkoztatja, hogy „...Úgy ülsz te ott bent, kis parány / mint nagy narancsban kis gerezd ül, még nemed, neved is talány / s talán bent mégis hallja ezt fül - / beszélek hozzád, kisbabám. (Babavárogató). S az egész kötet alatt azt érzi az ember, hogy egyrészről bájosak, szellemesek a mondókák, másrészről pedig mintha kapna egy mankót. Az amúgy is mindenben bizonytalan szülő legalább a gügyögését legitimizálja, az ükülümükülüket felváltják a rímek, és még csak nem is kell erőlködni, fejet törni, meg zavarban lenni, ha más is hallja. A szülőket a sorsközösség-érzés is megnyugtatja, lehet közösen nevetni, miközben olvasgatjuk, mondogatjuk, hogy „Kisbabám, te sokat sírsz. / Mit ír erről Dr. Sears? / Fel-felébredsz éjjelente. / Mit szól ehhez Czeizel Endre? / Megéhezni jókor szoktál? Csekkoljuk le Dr. Spocknál!...(Szakirodalom-tanulmányozgató). Ezt a mentőöv-jelleget erősítik a használati útmutató-szerű megjegyzések a verssorok mellett, hogy a címadó első sorú Lábméregetőt például „lábpuszilgatás közben célszerű mondogatni", de van, amit „nevelő célzatú dögönyözéshez", esetleg babakocsis sétáláshoz, büfiztetéshez és öltöztetéshez is akad mondóka. A Pelenkázgató mellé eleve az került, hogy jobb, ha kívülről megtanuljuk, és tényleg, mint ahogy cipőfűzéshez sokan mondókákat mantráztak, ha ezt mondogatjuk tisztába tevés közben, nem marad ki egy lépés sem, például egész hasznos lehet, mert „Aztán jön az, hogy vagy lepisil, / vagy elugrom előle".
A korszerűség mint fő jellemző már az alcímben hangsúlyt kap. A témaválaszatás maga, akár a Friss tinta antológiára gondolunk, akár Tóth Krisztina Marci-verseire nem új, vannak előképei a kortárs irodalomban is, azonban a becsempészett nyelvi regiszterek, a szleng teszik valóban nagyon frissé, maivá. Hiba lenne a hagyományos mondókákat, versikéket teljesen kihagyni a gyermekek neveléséből, az „Egy megérett a meggy, / Kettő, csipkebokor vessző / Három, Te vagy az én párom" teljesen érthető. Míg mondjuk a ritmusát érezzük az „Apacuka, fundaluka, / Fundakávé, kamanduka, / Abcug, fundaluk, / Funda kávé kamanduk." soroknak, de a jelentését nem (szerintem a szülőkben sem merült fel, hogy lengyelül, románul, esetleg valamelyik cigány nyelven van). Mégis mi is mondogattuk óvodában, mint ahogyan azt is, hogy „Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod?" meg hogy „Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, Dobszerda."- és akkor sem értettük, hogy mit is.
Varró Dániel versei hangzásukban, ritmusukban mindenképpen szórakoztatóak, dallamosak a babáknak, könnyen skandálhatók a szülőknek, a Tüsszöngető, a Repülőző a Sétáltató ritmust adnak az adott szituációban történő cselekvéssornak. A harcos nyelvőrök szóvá tehetik a (túlzott) szleng használatot, például, amikor rugdalózásra bíztat „Két kezeddel hadonássz, / attól leszel nagyon ász! / Lábaiddal rúgkapálj, akkor vagy te nagy király!..." (Kalimpáló), de a verda, a stájsz, a szitu, trendi, rinya szavakat, vagy az anglicizmusokat, „az öltöztetés nem épp party-time". De például a mindennapok nem csak úgy szűrödnek be a versikék világába, hogy a nagymamma a piacon csülökvásárlás közben dicsekedik az unokával, hanem úgy is, hogy a család a facebookra a babáról feltöltött képeket nézegeti.
Az önreflexív költői én megjegyzései, a sorstárs szülőknek szóló kiszólások mindig humorforrások, persze nem csak csecsemőkorban, de még jó pár évig nem értelmezhetőek, hogy „A nyakadon mi a kolonc? Szeparációsan szorongsz?" és az sem jobban, hogy „Borús és deprimált apádnak / egyetlen árva csillaga".
Ezek a kifejezetten felnőtteknek szóló versek, és azok, amik mondókaként funkcionálnak még mindig arányban maradtak a kötetben. A böfizés, pukizás, pisilés örök humorforrás (sajnos gyakran az amerikai tinifilmek sem bírnak kilépni ebből a tematikából), de ezek az óvodás korosztály számára is nagyon szórakoztatóak, így, mondjuk, a nagyobb testvérnek/-rel együtt közösen is lehet őket mondani, működnek- teszteltük. „[R]osszabb vagyok, mint egy / depis álom /, szüleimet olykor / lepisálom" vagy a „Miért van szükség babahasra? / hogy a fater mosogassa" sorok nagyon viccesek az ötéveseknek is.
Amik viszont amolyan varródanissá teszik a kötetet, azok a védjegyévé vált fordulatok, „Apu a monitor előtt / annyi időt miért tölt? Műfordít és bérkölt". Vagy a következő:„A kötődő nevelésnek folyomány az a tény, hogy a gyermek leevődik, ha nincs szalvéta a fején." S nem kevésbé tipikusak ezek sem: „Ez a boka ez a toka, sokat eszem az az oka" vagy a találós kérdés: „Miért van két kis lábujj köz közt? Ott lakik a lábujjközszösz."
De nem csak ez védjegy-szerű, hanem, az is, hogy nem maradtak ki a nagy elődök sem - nem, nincs Boci, boci - van jópár vers, amit nem is tudunk már más ritmusban olvasni, mint, ahogy azt mi megtanultuk „...Feldobban két nagy ló..." helyett „... Elcsöppen pár nagy csepp" szól a Nyáltörölgető Weöres Sándor Száncsengő című versének hullámzásában. De kihallhatjuk a Csiribirit is, és még számos ismertet. A Höcögtetőket pedig a A walesi bárdok ügetésének ritmusában (angolos kimértséggel mondogassuk jóvágású kisbabáknak), ami a szöveggel korrelálva különösen vicces: „ ...Még feje lágya, noné, be se nőtt / (tandara, tandara, dann) / s állva pisálnak utána a nők / (Tandara tandara, dann)...). Ugyanerről hazafias verziót is találunk, „...Hej, Miska, Varró Miska , a nyeregben höc, höc / huszár módra, magyar módra / férfiasan köpködsz!"
A Varró Mihály és apukája által életre keltett világ nagyon egységes Maros Krisztina illusztrációival. Ennek könyvszakmai elismerése, hogy az Akinek a lába hatos megkapta a Szép Magyar Könyv-díjat. Ez a könyv több mint a legtöbb - amúgy egyre gyakoribb - lapozó-műfajú kötet, jó szórakozás az egész családnak. És akiben felmerülne az igény - a kötet eladási mutatói, és az, hogy hány fórumon említik, ajánlják egymásnak jelzi, sokan vannak ezzel így -, hogy ne csak babaversek legyenek, hanem kövesse a líravilág a gyermek fejlődését, azoknak biztosan jó hír: már előjegyezhető az Akinek a foga kijött. Hogy valóban még korszerűbb mondókák lesznek-e kevésbé kis babáknak, hogy képes-e az ebben a kötetben még jól billegtetve tartott az egyensúlyt megtartani a szülők és a gyerekek közt, s ezzel is valami egyedit hozni ismét az irodalmi palettára - kíváncsian várjuk.
Megjelent a 2011/5-ös Bárkában.
Varró Dániel versei ugyanebből a lapszámból.
