Metaforikus ingajárat - Bárkaonline

Kritikák

Kránicz Gábor
Metaforikus ingajárat
Mogyorósi László: Ingajárat a valóságba

   Az Ingajárat a valóságba Mogyorósi Lászlónak már a második kötete (az első Ugyanaz a szépség címmel 2005-ben jelent meg a JAK-füzetek sorozatban). Új kötete prózai (Werther frakkja, F@F.com, A J. nevű szerver) és lírai írásokat (Ingajárat a valóságba, Menón újabb panaszaiból) egyaránt tartalmaz. Az Ingajárat a valóságba cím a köteten belül nemcsak az egyik versciklusnak feleltethető meg, hanem a benne jelölt tropikus játék egyaránt meghatározó eleme a lírai és prózai szövegeknek. A kötetben szereplő írások egy kapcsolat metamorfózisát tárják fel. Oda – vissza utalások ingamozgása figyelhető meg fikció és valóság, arcok és álarcok, kép és szöveg között, mely mozgáshoz egy hétköznapi szerelmi háromszög történetének banalitása adja meg a “referenciális hátteret”. Egy olyan történet színrevitelét követhetjük nyomon, melynek szentimentális abszurditását és abszurd szentimentalizmusát a szöveg két mottója is tökéletesen kifejezi, melyek közül az egyik Goethe Wertherjét, míg a másik Franz Kafka: A kastély című művét idézi meg. Mogyorósi prózai szövege ugyanúgy napló, akár a Werther, s e napló hívószavai – melyek az egyes szakaszok címszavai is egyben – úgy jelennek meg, mint a történetben ábrázolt kapcsolat egyes állomásai. Magának a történetnek a banalitását pontosan az a metaforikus játék szünteti meg, amely a legkülönbözőbb területeken valósítja meg fikció és valóság találkozását. Különösen érdekesek azok a szövegrészek, amelyek a metaforikus ingajárat – egyáltalán a metafora, mint trópus – működésével hozhatóak kapcsolatba: Kér egy Népszabadságot és egy Privátot. Ahogy a hírek mögött megbújik a meztelen valóság, a napilap csak arra szolgál, hogy alá lehessen rejteni a lényeget: a nőt Éva-kosztümben.(7.o.) A Werther frakkja című “naplóbejegyzések” garbó című szakasza tökéletes felütése az egész kötetnek, mivel benne az a kapcsolat bontakozik ki, ami egy kép szövegisége és egy szöveg képisége között figyelhető meg. Mogyorósi szövege egy képet rejt magában: egy nő képét, s ezáltal fedi fel szöveg és kép viszonyát. A prózai és verses “napló” (napló annyiban, hogy az egyes lírai és prózai bejegyzések egy történet egyes pillanatait mutatják be) azonban nemcsak arra szolgál itt, hogy alá lehessen ezt a szerelmi történetet rejteni, hanem arra is, hogy a történet ebben az elrejtő-felfedő játékban műalkotássá váljon. A metaforikus játék másik meghatározása a film című szakaszban figyelhető meg: a művészet, mégis, a hangversenytermek öltönyös-frakkos, bösendorferes-stradiváris világától olyan távol van, mint a pornó szerelmemtől. Ha nem csörren a hangszertokban pillantásod, bosszúból levezetem az egyikből a másikat, mint egy egyenlet ismeretlenét.(12.o.) A szöveg egymás mellé állítja a hangversenytermek és az utcai zenészek művészetét, mint két szélső pontot, amit a valóság ingajárata kapcsol össze, levezetve az egyikből a másikat: a hangversenyteremből az utcazenészt, a szőke hajból a chipset, a kommerszből a művészit, és a művésziből a kommerszt. Botticelli Vénusza éppúgy visszahelyettesíthetetlen ebben a játékban, mint például a reklámnyelvből vett metaforák: bőröd joghurtjában ajkad tiltott, valódi gyümölcsdarabkái, szőkeséged: a sós chipsek emésztő szomjusága, amit csak szemed kékje csillapíthat: az érintetlen természet több ezer méter mélyről feltörő, palackozott ásványvize, amelyben mosolyod szénsava pezseg. (...) Csak a behelyettesítéses próba az ellenőrzéskor, az nem működik.(12.o.)
   A metaforikus képalkotás folyamatos ingajáratán túl megfigyelhetünk egy másik hasonló mozgást is szöveg és szöveg, valamint egy szöveg képisége és egy kép szövegisége között. A Werther-frakk és Kafka hősének kiúttalansága egy újabb szövegvilágként idézi meg József Attila szerelmi líráját, amely szintén “ugyanebben a kontextusban” jött létre (elsősorban Gyömrői Edithez, de később a második prózaciklusban már a Flórához írt versek is megjelennek). A Gyermekké tettél és a Nagyon fáj című versekre tett közvetlen utalások azonban szintén – megidézve egy az olvasó által gyakran jól ismert szöveget – a napló szerelmi történetének a metaforizálását szolgálják. A legsikerültebb részletek azonban ebből a szempontból azok a szakaszok, ahol egy – egy József Attila-vers allegorizációját figyelhetjük meg. Így például a büntetés című szakaszban a Nagyon fáj több versszakát, valamint később a páncél és az Óz című bejegyzésekben az ólomkatona történetét a Rejtelmekből. A második prózaciklus első mondata egyébként nemcsak a szöveg szerelmi történetében, hanem a szöveg mögötti József Attila történetben is egy váltásra utalhat. Az ingajárat harmadik szintje szöveg és kép (Botticelli: Vénusz születése) között jön létre, melynek képisége folyamatosan vissza-visszatér a szövegben: Felismerlek a nyers péksüteményben: a tészta olyan színű, mint a bőröd, hajad tojássárgája, szemed kék tojáscukor. (27.o.) Szépséged puha léptű, áramvonalas eb, hideg kék szemekkel. (28.o.) A kép később a versek szövegében is fel-feltűnik, bár itt már sokkal kevésbé érvényesül az az ingajárat, ami az első két rész prózájának kifejezett sajátossága. A verscímek és szövegek között ugyanaz a viszony valósul meg, mint ami a naplóbejegyzések és azok címei között megfigyelhető.
   Mogyorósi a prózai szövegekben képes megvalósítani azt a tropikus játékot, mely a metaforikus képalkotást a legkülönbözőbb szinteken hozza létre, ugyanehhez a játékhoz kapcsolódik az a folyamat, mely során a lehető legkülönbözőbb szövegek és műalkotások kerülnek jelölt, vagy jelöletlen kapcsolatba az egyes szakaszokkal (A kis herceg, József Attila versei, Tosca, Oidipusz), amelyek a kultúra eltérő területeiről származnak. Különböző szinteken bár, de ugyanaz a kilátástalan ingamozgás valósul meg, mely – akár a banális szerelmi történet hőse – sohasem képes elérni azt a stabil megállapodottságot, ami az egész mozgás célja lenne. Minél tovább haladunk azonban a kötetben a prózai és lírai szövegek olvasásában, ez az inertextuális és metaforikus ingajárat annál szűkebb területre korlátozódik. A kötet szerkezete szempontjából egyébként nehezen érthető, hogy az utolsó részben elhelyezkedő prózaszövegek miért állnak külön, amikor látszólag teljesen hasonló felépítésűek, mint az első két szakasz bejegyzései. A versek formai tudatosságához egyébként nem férhet kétség, a kötet szövegeiből azonban nem képes összeállni egy egységes kép. A kötet prózai és lírai alkotásai között egyedül a tematikus kapcsolat nem tud megfelelő kohéziót létrehozni. A prózai szöveg ingajátékához egyébként a kötet címadó versciklusa áll a legközelebb, amit az is hangsúlyossá tehetne, hogy a kötet közepén helyezkedik el. Az Ingajárat a valóságba című ciklus azonban kiemeltebb helyre kerülhetett volna, ha a hasonló játékot érvényesítő prózai szövegeket szeli ketté. A szövegek elrendezése így sokkal inkább az egyes ciklusok egymástól való idegenségét hangsúlyozza, miközben az olvasó folyamatosan azt érzi, hogy a próza- és vesciklusok egymás mellettiségét mégis egy egységesítő koncepció hatja át. Mindennek ellenére Mogyorósi kötete kitűnő olvasmány, bár ezt a kitűnőséget úgy hordozza az egyes részleteiben, hogy ezek a részletek nem állnak össze egy egésszé: több van a részletekben, mint amit a kötet egésze megvalósít.