A Lenkefi Konrád emlékét megidéző alkotást
Éber Tamás a Békéscsabai Napsugár Bábszínháznak
adományozza a kiállítás után. 

 

Varga Tamás

 

Fény a fában. Éber Tamás kiállítása elé[1]

 

Lassan az év vége felé érve kijelenthetjük, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum 2024-ben is rendkívül gazdag és színes kiállítási tevékenységgel örvendeztette meg a látogatókat. Munkácsy Honfoglalása, az európai hírű Klimó Károly képzőművész, második világháború, természetfotó, hogy csak néhányat emeljek ki a kínálatból.

Örülünk, ha országosan, nemzetközileg elismert alkotók jelennek meg a tárlatokon, de mégis különlegesek, számunkra kedvesek azok, amelyeken helyi művészek munkásságát, alkotásait ismerhetjük meg. Ebbe a sorba illeszkedik a békéscsabai Éber Tamás ma nyíló kiállítása.

Éber Tamás egy igazi csabai arc, egy meghatározó személyisége a város közéletének. No nem harsányságával, szangvinikus habitusával, hanem éppen a nyugodt, kiegyensúlyozott, pozitív kisugárzásával, és egy kézműves szakma, a bőrművesség magas szintű tudásával és gyakorlásával tett szert széles körű ismertségre.

Középiskolás éveit a Rózsa Ferenc gimnáziumban töltötte, majd azt követően a csabai tanítóképzőre jelentkezett; a főiskola mellett párhuzamosan elvégezte a szijjártó-nyerges szakoktatóit. Ezt tanítóképzős-bőrműves tudáskombinációt hamarosan a helyi kézműves szakiskolában kamatoztatta, továbbá tíz évig óraadó volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is.

A bőr mint alapanyag vonzotta ehhez a mesterséghez, az alapokat a szíjgyártó és nyerges szakma elsajátításával szerezte meg. Kezdetektől fogva nagyon érdekelte elődeink felhalmozott tapasztalata, szemléletmódja és a tradicionális kézműves fogások. E kiforrott tárgytípusok újraalkotása rengeteg tapasztalattal gazdagította.

Örömét leli az anyagokkal és a technikákkal való kísérletezésben és nagyon érdeklik a különböző szerkezetek is. A „trükkös” záródások, felfüggesztések, nyíló szerkezetek kitalálása az idők folyamán egyik kedvenc területévé vált. Leginkább a magas szakmai tudást, kreativitást, művészi kivitelezést igénylő kihívásokat szereti, mint amilyen a jelmezek és speciális kiegészítők készítése is.

„Egyre komplexebb dolgokat tervezek – jegyezte meg korábban –, így mindig tanulok valamit. Ugyanis szeretem, ha a teljes folyamatot én tudom végigvinni, így nem vagyok kiszolgáltatva másoknak.”

 

Az alkotó a tragikus hirtelenséggel elhunyt Gubis Mihály
képzőművész személyét is megidézi.

 

E bevezető után egy bőrdíszműves alkotásokat magában foglaló kiállítást tekinthetnénk most meg, amelyen egyedi készítésű bőrműves iparművészeti remekeket, ruhákat, használati tárgyakat csodálhatnánk.

Dehát nem így van, hiszen Éber Tamás egy kísérletező, gondolkodó, újító alkotó, aki most egy régi technikát gondolt újra – új anyagból, új megoldásokkal, új szerepkörben.

Első találkozása a porcelánba készített úgynevezett litofán (litho = kő; phainein = megjelenés előidézése) technikával, rögtön elindította a kreatív, megvalósító énjét, hogyan lehetne ezt fában megvalósítani.

Mivel a fa nem olyan, mint a porcelán vagy a műanyag, nem lehet önteni, nyomtatni, ellenben egy élő, mozgó, könnyen vetemedő természetes anyagról van szó, új eljárást kellett kidolgoznia.

Ez lett a lignofán (lignosus = fa) technika, melynek szabadalmi kérelmét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala értékelte. A hivatal készített egy újdonságkutatási jelentést, ellenőrizték, hogy valóban újdonságról van szó, feltalálói tevékenységen alapul, illetve iparilag alkalmazható-e. Mindhárom kritériumnak megfelelt.

Hogy pontosan mi fán terem ez a technológia, azt szerintem hitelesen majd maga az alkotó fogja elmagyarázni, akár a megnyitó után, de az biztos, hogy az alkotások Éber Tamás hagyományos kézműves műhelyében, egyedileg, nagy műgonddal, odafigyeléssel készültek.

És itt jön a csavar a történetben, hiszen Tamás egyfajta csabai panoptikumot alkotott, amelyben a hozzá közel álló vagy Békéscsabához kötődő művészek emléke előtt szeretett volna tisztelegni. Olyan legendák, sokak által tisztelt és szeretett művészek, akiktől a városunk egyedi volt és egyedivé vált, többek között Barbócz Sándor, Gubis Mihály, Kara Tünde, Lenkefi Konrád, Rábai Miklós, Sík Ferenc.

Ezek a művészek mind itt éltek, gyakran közöttünk. Ismerték őket nagyszüleink, szüleink vagy mi magunk is. Láthattuk őket fellépni, ott lehettünk a kiállításaikon vagy éppen találkozhattunk velük az Andrássy úton. Biztos vagyok benne, hogy az alkotásokkal kapcsolatban nem csak esztétikai élményben lesz részünk, hanem sokakban / sokunkban szép emlékeket idéznek a megörökített portrék, jó érzéssel tölti majd el azokat, akik ellátogatnak a múzeumba.