Farkas Wellmann Éva
Világalternatívák, színekkel, fényekkel
Mi mindent határolnak körül ezek a falak? Ha tömören akarnám megválaszolni a kérdést, azt mondanám: világokat. Ha mégis lehetőség lenne kicsit kifejteni, akkor azt is megkockáztatnám, hogy a világunkat, de rögtön hozzátenném: mindazzal, ami alatta, fölötte, mögötte található. Elég csak egy kényelmes sétát tenni az itt kiállított műtárgyak között, mindjárt látni fogjuk, hogy mindegyik alkotásnak vállalt tétje van.
Nézzünk egy felszínes összegzést: közeli és távoli tájak, felnagyított részletek, megállított pillanatok, benyomások, elvont és szimbolikus összefüggések, egy-egy véletlen elcsent epizód, látomás, nonfiguratív kifejezésmód, egy ötlet kreatív továbbgondolása, és mindezek között valami létfontosságú: az átszüremlő derű és humor.
Tamási Áron egyik novellahőse, történetesen egy asztalosinas mondja: „Az a legnagyobb dolog: világot teremteni.” És ezt viszi tovább Cs. Gyimesi Éva, Teremtett világ című rendhagyó irodalomtudományi munkája alapgondolatául. Egy hiteles műnek saját világa van. És nincs ez másképp a képzőművészet tartományában sem.
Aki mélyebben érti a technikák és alapanyagok finomságait, bizonyára egy-egy módszer vagy megoldás kapcsán messzemenő következtetéseket vonhat le. Felfedezhet párhuzamokat, igazi ínyencségeket szemezgethet ki magának. Nekünk, rajongó művészetbefogadóknak a legfontosabb kérdésünk: magával ragad-e a mű, bevon-e a világába? Felzaklat-e, elgondolkodtat-e, kiborít-e, megnevettet-e – akarja-e, hogy a történetének részévé váljunk, magunkkal vigyük? Úgy gondolom, hogy az itt található alkotások ilyen igényekkel lépnek fel.
Amikor először néztem meg ezeket a műveket, arra jutottam, hogy alapvetően azt mutatják meg, amit egyébként nem látunk. Vagy nem így látunk. Ami nem evidens a szemnek. Ami nem könnyen kínálkozik. Amit nem akarunk meglátni. Kultúrák, korok, látásmódok között közvetítenek.
Imre György Abc-je például egyetlen képen megmutat mindent, ami kimondható. Ott van minden elem, még ember is hozzá, aki használja őket. Innentől rajta, rajtunk múlik, hogy hogyan tovább. Ugyanígy összegező erejűnek érzem Bányai Inez Új dimenziók című két munkáját. Sorok vagy jelek – egy bizonyos távlatból nem érthetőek, más perspektívából részletes információt adhatnak. Ha a megfelelő dekódolóhoz jutnak el.
A természet, tudjuk, sohasem önmagában létezik. Olyannak látjuk, amilyen az éppen aktuális szűrőnk. Görgényi Évánál stabil, harmonikus, de a részleteket is fel kívánja mutatni, E. Szabó Zoltán a színeket csempészi vissza nagy tudatossággal a világba, már-már harsány merészséggel.
László Henriett Téli táján szinte tapintható a hőmérséklet, és ott van az az út, ami lehet, hogy egy fényes, melegebb vidékre visz, de könnyen megtörténhet, hogy mire odaérünk, bealkonyodik. Vigasztalhat, hogy jártak már rajta előttünk is.
Kovács Nikoletta Dóra Itatása feladatot ad a befogadónak: elsőre kimondottan nyugtalanító kérdéseket vet fel. Egy óvatos értelmezés-kísérlet: a mozdulataiban behatárolt lény bánata a repülni tudó életét mentheti meg? Az ösztönös, az állati az emberiből táplálkozik?
Szabó Gábor halaival kettős játékot űz: a színesség megtévesztheti az értelmezőt, de a kép vidámsága nem biztos, hogy az, aminek látszik. Hiszen hol máshol lehetnének ilyen közel egymáshoz ezek a halak, ha nem egy hálóban?
Megyeri-Horváth Gábor Tátrája hűvös fenség: a fent tiszta szépsége mellett a csúcsok magányosságát is látjuk.
Ezt ellenpontozza valami egészen ismerős és meleg: a csabai Árpád-fürdő mindannyiunk számára kedves, otthonos képe – de amely itt mégis egy kissé távolságtartó eleganciában mutatkozik meg.
Murányi Teréz Petrája az emlékezés impresszióját hordozza: a romok belesimulnak a természetbe, a formák, a tükröződések már érzelmekkel vegyültek. Ez a folyamat érhető tetten az Emlék című alkotásban is, ahol szép rétegeltséggel mutatkozik meg az élmények természete.
Szereday Ilona Éjszakai utazásai a megélt élmény egyszeriségét, komplexitását és végtelen színességét mutatják meg. Két egymást követő kép a vonat ablakából?
Sallai Lajos Föld és ég című képén szintén út indul valamerre, nyár van, búzaérés ideje talán, a beteljesülésé. Vajon hova tovább? Lehet, hogy nem is kell távolodni, elég megállni, és közelről belenézni egy virágcsodába. Mondjuk, egy tavaszi héricsbe.
A nonfiguratív művek végtelen szabadságot adnak az értelmezésre: elemeik egyedi összerendeződését saját történetekre fordíthatjuk, logikájukat új rendszerekként ismerhetjük fel. Így van ez Görgényi Tamás képein, Pásztor Rita Vízióiban, Fodorean-Pásztor Gyöngyi puha szövésű Szeretetsugarain, Bereznai Péter Japán holdján. Gnandt János nagy mestere a térrel való játéknak, a geometrikus formák mintha folyamatosan mozgásban lennének.
Csuba Anitától az Elmozdulások ki is lép a síkból, nekünk kell körbejárni, s felismerni, hogy az eltolt elemek egy másik perspektívába kerülve másképpen is fognak megmutatkozni.
Lonovics László műveiről egyszer hosszabban is írtam egy esszében, onnan idézem: „Képeit nézegetve szinte hasító a felismerés: tulajdonképpen minden, ami fontos, leírható a fénnyel. Vagy annak hiányával, törésével, átalakulásával.” Legújabb, Fény és árnyék tematikában alkotott képein is erre a látásmódra tart számot.
Batke László alkotásaiban is jelentős szerepe van a fénynek: a történet elemei mozaikosak, ránk vár a feladat, hogy összeillesszük őket. Veszpi Andrea gyönyörű ólomüvegén a motívumok játéka egyenesen függ a fényviszonyoktól. Baross Péter Öröklét című szobra megint a fényt, az időtlen megújulást idézi.
Szeverényi Mihály Földtörténetünk lapjai című képén nemcsak a rétegek, nemcsak a mérhetetlen idő dinamikája meghatározó, hanem egy erős energiamozgás is. Barabás Ferenc digitális printjeinek címeivel segíti a befogadót: Nagyváros fényeit látjuk. Ha úgy tetszik alulról, felülről – de csakis a szerkezetet, a felszínt. A továbbgondolásban a színek segítenek. Még mindig a modern világunknál maradva, Szabó Gábor Taxitemetője egy jellegzetes tájsebet tár elénk.
Egy-egy helyzetet rögzít Drienyovszki János a Gúzs és a Repülés című szobraiban. A két mű, anyagában is eltérő módon, épp egymás ellentéte, két lélekállapotot jelenít meg elbűvölő plaszticitással.
Ha már szobrokról beszélek, Szőke Sándor két elgondolkodtató alkotásáról is szólnom kell. A pihenő alak takar mindent, amire a felszínes szemlélő kíváncsi lenne – valószínű hát, hogy más a lényeges. Induljunk ki talán a testhelyzetből. Ühüm címmel pedig egy baglyot látunk? Vagy egy tudálékoskodó okostojást? Nem kell eldöntenünk, a kettő folyamatosan váltogatja egymást; a látvány humora egészen egyedülálló.
Vágréti Róbert két szobra két emberalak. De nem a szokásos vonásokkal, hanem egészen egyediekkel. Mindenki saját véseteket, foltokat, kereszteket visel magán.
Mészáros Sándor két műve az időskort tematizálja, igen érzékeny odafordulással. Az egyik egy reggeli pillanatkép, talán a nap fénypontja a két idős asszony számára. Egymásra köszönünk, váltunk néhány szót. A másik hátulnézetből mutat egy koros férfit: amivel szembenéz, az lehet a múltja, az elmosódó jövőkilátás vagy a végtelen. Mindannyian errefelé tartunk.
Scholz Endrénél a történelem, a kettészakítottság, a történetek egymás mellettisége erőteljes. Ezúttal a német példán keresztül.
Csuta György férfialakjai összetartozó figurák. Mi tarthatja őket össze? Első ránézésre valami sötét tapasztalat vagy titok – mindenesetre a szemükbe nézünk, és próbáljuk kifürkészni a történetüket.
Álljunk meg egy kicsit Bende Attila alkotása előtt. Elsőre humorosnak tűnik, utalhat a kiállításokra, ahogyan évről évre megrendezik őket, és talán látszólag csak az évszám változik, de nekem eszembe jutottak a szilveszteri fogadalmaink is, amelyeket többnyire csak hozzárendelünk a következő évszámhoz. A művészi szintre emelt humor másik példáját látjuk Fazekas Attila műveiben, különösen a Házi hős – Flyman címűben. A mai ember és a vadászat átalakulása témakörben sokunknak nevettető személyes élményeit is idézi a légycsapóval áthúzott alkotás.
Várkonyi János képein egészen meseszerű világ bontakozik ki, érzelmek, illatok, hangok kavalkádja ez: mégis, ami kiugró a Zongoraleckén és a Kerti tangón is, az az emberek közti kapcsolat.
Baji Miklós Zoltán látomásos képei által spirituális mélységekbe szállhatunk alá. Számos jelkép mellett hangsúlyt kap a gyermeki látásmód, a tudatszintek sokrétűségét példázva. Ugyancsak víziószerűek holó Hóbel László alkotásai. Különösen az Ursula című ragadta meg a figyelmemet: a mélység és felszín összjátéka, egymásba nyúlása, félelmetes ereje.
Némileg elfogult vagyok Kónya Kincső páros alkotásával, hiszen jelen lehettem, amikor a művésznő megérkezett velük, és kiadta az elhelyezési instrukciót: a két tábla között bizonyos szálaknak meg kell feszülniük. Ebből értettem meg: a kapcsolatok éppen ilyenek, mind az egyének, mind a csoportok között. Bizonyos szálak szorosak, feszesek, néhány épp lazán összeér, mások összegubancolódnak. Ott vannak mindkét térfélen, gyakran a felszín alatt, egymásba érnek.
Mindezek persze a saját értelmezés-kísérleteim, ötletek – vágyom rá, hogy ne vagy ne mindig adjanak/adjatok igazat nekem. Már az is elég, ha művészetről beszélünk. Harmincöt Békéscsabához kötődő alkotó kapcsán, akik évről évre megmutatják legújabb munkáikat a nyilvánosságnak.
A világ hajlamos arra, hogy szürke legyen, merev és haszonelvű. Ezért is nagyon fontos világ-alternatívákat kínálni. Színeket, fényeket. Felelősek vagyunk azokért a körökért, amelyeket képesek vagyunk bevilágítani.
Elhangzott a Csabai Szalon megnyitóján, 2024. október 8-án.
