Helyszíni tudósítások

1_T__bornyit__s_--_L._Simon_L_nt__je.JPG

 

Oláh András

Vannak változások

(Beszámoló a 49. Tokaji Írótábor eseményeiről)

 

Amikor a táborba való jelentkezésemet elküldtem, még azt reméltem, hogy egy laza, borozós-beszélgetős tábori program részese leszek. Ám a helyzet úgy hozta, hogy ismét kényszer szülte tudósítónak szegődtem, ami némiképp kordába szorította a tervezett ellazulást.

Először a változásokat kellett feldolgozni. Már Tokaj megközelítése sem volt egyszerű. A Tisza-híd felújítása és egyéb átépítések miatt komoly türelemjátéknak bizonyult a célhely megközelítése. A regisztráció ezúttal a Polgármesteri Hivatalban bonyolódott, ezt követően történhetett meg a városközponti panziókban a szállások elfoglalása. A rendezvények helyszíne is változott. Ezúttal a Rákóczi Pince terasza adott otthont ez előadásoknak, és a Zsinagógában zajlottak az ünnepélyes kereteket igénylő események. Volt még egy meglepetés: valamennyi táborlakó kapott egy tábori emblémával ellátott ajándék-pólót.

A megnyitónak – amelyet L. Simon László, a Tokaji Írótábor Egyesület soros elnöke koordinált – a hagyományokhoz hűen a Rákóczi Pince adott otthont. Schőberl Márton helyettes államtitkár előadása révén (aki ezúttal valóban helyettesként működött, hiszen Menczer Tamás államtitkár úr helyett „ugrott be”), már itt sor került a tábor ez évi programjának megalapozására. Nyitóbeszédében – amellett, hogy kitért a magyar kultúra terjesztésében fontos feladatot ellátó Liszt Intézetek működésének jelentőségére –, a visegrádi négyek országainak sorsközösségét, összetartozástudatát és együttműködését hangsúlyozta. Ezt követően a Makai Gergely birtokigazgató a magyar kultúra tokaji vonatkozásaira hívta fel a figyelmet – és szavainak súlyt adva kiváló tokaji borokkal kínálta a jelenlévőket.

A következő program helyszíne a Világörökségi Bormúzeum volt, ahol Kiss Gy. Csaba telt ház előtt adhatott ízelítőt abból a művelődéstörténeti vállalkozásból, amelynek eredményeként a „Visegrádi Kód” munkacímet viselő kisenciklopédia közkinccsé tételét remélhetjük. Az alapkérdésre, miszerint létezik-e közös kódja a négy nemzetnek, több jeles személyet (pl. Ján Kollárt, Adam Mickiewiczet, R. Kapuścińskit) idézett meg, és emlékezethelyeket mutatott be, amelyek igazolják az elképzelést.

A zsinagógában elfogyasztott vacsora után a szomszédos Paulay Ede Színházban került sor a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában a Vadkacsa című sikerdarab bemutatására.

Ezt követően kiscsoportos kóborlások vették kezdetüket. Sajnos hamar kiderült, hogy nincs minden vendéglátóipari egység felkészülve az ilyen tömegű érdeklődésre. Különösen a késő esti órákban. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy akadnak borárusító helyek, ahol már 7-kor lehúzzák a képzeletbeli redőnyt. A kitartónak bizonyulók azonban találtak megoldást.

Nekünk különösen fontos volt, hogy az egyetlen napra érkező Fecske Csaba barátunkat jó hangulatban engedjük haza. Így aztán Kégl Idikó, Ködöböcz Gábor, Bakacsi Ernő és Jónás Zoltán társaságában kóstolgattuk a tokaji finomságokat. Rövidesen Sáray László is csatlakozott a körhöz, és remek tábortörténeti anekdotákkal szórakoztatott bennünket. Sáray Laci önmagában is kortörténeti érdekesség, hiszen mind a 49 írótáborban jelen volt – mi több: a szíve, lelke és motorja volt évtizedeken keresztül. Történetei könyvet érdemelnének – s úgy értesültünk, talán születik is egy ilyen kiadvány.

Mint kiderült, ma már csak öten élnek abból a csapatból, akik az első táborban is részt vettek. Most csupán ketten tudtak eljönni. (A másik jelenlévő Fecske Csaba volt.) Őszintén remélem, hogy a jubileumi 50. rendezvényre külön meghívást kapnak mindannyian.

A jó hangulatnak, a vendégszerető kiszolgálásnak (és a miattunk meghosszabbított nyitvatartási időnek) köszönhetően éjfél körül tértünk csak nyugovóra, de mindannyian azzal a megnyugtató érzéssel, hogy ezért a napért érdemes volt eljönni Tokajba.

A második nap némi nosztalgiázással indult. A reggeli miatt ugyanis el kellett zarándokolnunk a régi kollégiumunkhoz, ami évtizedeken át adott otthont az írótábor vendégeinek. Ezúttal azonban az élet nyersebbnek bizonyult, a büfét és a belső udvart is zárva találtuk, s így nem alakulhattak ki a megszokott kávé melletti reggeli diskurzusok. Új helyszínt kellett keresni. Azt pedig a Rákóczi Pince teraszán találtuk meg, amit a szervezők igyekeztek lakályosan berendezni.

A hivatalos program első részeként délelőtt a „KMI 12” program szerzőinek antológiáját mutatták be a megjelent alkotók (Bene Zoltán, Kürti László és Zsille Gábor). A beszélgetést Szentmártoni János moderálta.

Az érdeklődők megtudhatták, hogy a kiválasztott 12 szerző számára a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága alkotóházi munkateret és bemutatkozási lehetőségeket biztosít. Portréfilmek készültek az alkotókról, a műveik felhasználásával pedig videóklipek is születtek. Cserében naplót kellett vezetniük, szépirodalmi alkotásokat kellett létrehozniuk – amelyeket „Bennem a többi” címmel egy közös antológiába szerkesztve a szélesebb közönség is megismerhet. A végzett munkával kapcsolatos emlékek felidézése mellett az antológiában szereplő alkotásokból is olvastak fel néhány darabot a szerzők, és beszámoltak további terveikről is.

4_A_KMI_12_antol__gi__j__nak_bat__sa.JPG

Szentmártoni János megosztotta a közönséggel azt az örömteli információt is, hogy versfilmjük az ez évi balatonfüredi Bujtor István Filmfesztiválon különdíjat nyert.

Az ebéd utáni időszak a program szoros volta miatt csak kevéske gondűző borozásra adott lehetőséget. Csapatunkhoz ezúttal Kántor István csatlakozott. A jóízű diskurzusnak az idő szorítása vetett véget. Persze azzal búcsúztunk, hogy ezt még folytatnunk kell…

De szólított minket a Rákóczi pince terasza, ahol Sturm László folytatott izgalmas beszélgetést a vendégeivel. Simona Kolmanová a Prágai Egyetemről érkezett, ahol a Közép-Európai Tanszék magyar osztályának munkatársaként dolgozik. Lám, akad egy ország, amellyel nem vagyunk közvetlenül határosak, ám a történelmi hagyományok és értékek okán szükségét érzi, hogy ilyen tanszéket működtessen! Giźińska Csilla pedig (aki a Varsói Egyetem munkatársa) azzal kezdte a mondanivalóját, hogy Lengyelországban 3 egyetemen is lehet a magyar kultúrával kapcsolatos tanulmányokat folytatni, és elárulta azt is, hogy A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc regény Lengyelországban is kötelező olvasmány az 5. osztályosok számára. Kása Péter az Eperjesi Egyetemen a visegrádi szak vezetője. Ő az irodalmi lapok felől közelítette meg az együttműködés lehetőségeit. Ennek kapcsán megemlítette Rudolf Chmel könyvét is („Volt egyszer egy kiadó”), amely a szlovák nyelvű Kalligram negyedévszázados (1991-2016) működését vette górcső alá. Mészáros Andor, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon ismerjük-e mélységében a kortárs közép-európai irodalmat. A klasszikusok fordítása komoly múltra tekint vissza, de a jelenkori szépirodalmi alkotások szűkebben mérődnek a V4-ek országaiban is. Biztató lehet viszont, hogy az utóbbi időben Lakiteleken fordítóműhely működése kezdődött, amely a tapasztalatcsere mellett közvetlen kapcsolatok kiépítését teszi lehetővé.

A plenáris ülést követően kerekasztal-beszélgetésre került sor „Hazánk kulturális jelenléte a V4 országokban” címmel. A beszélgetést Hammerstein Judit, a Balassi Intézet korábbi igazgatója vezette. Beszélgetőtársai Lagzi Gábor (a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója), Venyercsan Pál (a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója), Kelemen Gertrud (a prágai Magyar Kulturális Intézet igazgatója) és Joanna Urbanska (a budapesti Lengyel Intézet igazgatója) voltak. Szomorúan állapították meg, hogy bizony a fiatalok körében már nem igazán élnek a történelmi kötődések. Talán a közös 56-os múlt van még valamelyest jelen a lengyel köztudatban. A szlovák-magyar viszony különösen érdekesen alakult. Nehezebb időkben még az is vitatéma lehetett, hogy Márai Sándor magyar vagy szlovák-e. A jelenkori diplomácia némiképp konszolidálta a helyzetet: ennek eredményeként megtörtént például az, hogy Pozsonyban parkot neveztek el Baross Gáborról. Hasonló sikerként élhetjük meg, hogy a csehországi Olmützben Mátyás-szobrot készülnek felállítani. Fölmerült az is, hogy az irodalom és egyéb alkotóművészeti területek mellett más irányból is érdemes lenne próbálkozni – így vetődött fel a gasztronómia és a borászat, mint lehetséges nyitási pont egymás felé.

A tábor lakói ezúttal komoly kíméletben részesültek. A vacsorához ugyanis nem kellett helyszínt változtatni: a Rákóczi Pince teraszán kaptunk erre lehetőséget.

A test táplálását ismét a szellem táplálása követte. Az 1749 címet viselő fiatal online folyóiratot mutatta be Lanczkor Gábor főszerkesztő, akinek Kollár Árpád, a PesText szerkesztője is segítségére volt, hiszen munkájuk több ponton is találkozik. Az est moderátora Sturm László volt. A folyóirat (mely címét Goethe születési évéből kölcsönözte) a világirodalom közelhozását tűzte zászlajára – átvéve ezzel a valamikori Nagyvilág szerepét.

 

7_Az_1749_online_foly__irat_beoz__sa.JPG

 

A napot a szokásos a borkóstolással zártuk. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a Hétszőlő Pincészet gazdája, Makai Gergely örvendeztette meg a jelenlévőket ínycsiklandozó boraival. Nyolcféle nedűt kóstoltak a bátrabbak. (Megnyugtatásként jelzem: a többség elég felkészültnek és bátornak bizonyult.)

A zárónap meglehetősen borúsan indult. Ha fogvacogtató hideg nem is volt, már elfért egy zakó vagy dzseki. Esetemben azonban színesítette a helyzetet egy véletlen találkozás Konczek Jóskával, aki már a korai órákban is adomázó kedvében volt, s most Kolozsvári Grandpierre Emillel való megismerkedésének, barátságának emlékeit idézte fel.

A plenáris ülést – amely a műfordítások kérdéskörét boncolgatta – ezúttal Kovács István költő, polonista vezette. Beszélgetőtársai Boguslaw Wróblewski (az Akcent főszerkesztője), Daniel Warmuz (műfordító) és Jancsó Péter (az Opus főszerkesztője). Kovács István saját fordítás-emlékeivel indította a beszélgetést – amikor is egy már elavult szótárt volt kénytelen használni. A történettel arra kívánt rákérdezni, hogy ma jobb-e a helyzet. A vendégek egyöntetű véleménye az volt, hogy bizony semmivel sem szerencsésebbek a körülmények, és gyors változás nem is igen remélhető. Egy új szótár összeszerkesztése nem egyszerű feladat. A két folyóiratszerkesztő a lapok működésébe is betekintést nyújtott. Mindkét kiadvány (Akcent és Opus) rendszeresen közöl magyar szerzőket, de a Kárpát-medence más nemzetiségű alkotóinak írásait is tolmácsolja.

8_Besz__lget__s_a_m__ford__t__okr__l.JPG

A beszélgetésbe építve hallgathattuk meg Cs. Varga István irodalomtörténész előadását, aki a Németh László-i vonalon haladva – miszerint e tájegység népei „tejtestvéreknek” tekinthetők –, mondanivalóját úgy fűzte fel, hogy egyúttal reagált az elhangzott beszélgetés egyes elemeire is.

Ezután a Millenniumi Irodalmi Emlékparkba zarándokoltunk, ahol két jeles alkotó (Pilinszky János és Bohumil Hrabal) emléktáblájának felavatására került sor. Fekete Péter államtitkár úr és Bednanics Gábor irodalomtörténész mondott avatóbeszédet. Az alkotók műveiből Gáspár Tibor színművész adott ízelítőt.

9_Pilinszky_J__nos___s_Bohumil_s__ra.jpg

 

A tábor záróeseménye az immár hagyományosnak tekinthető díjkiosztó ünnepség volt, amely a zsinagógában zajlott.

A Tokaji Írótábor díját ebben az évben Bene Zoltán író-szerkesztő kapta. Az írótábor Nagyhordó-díját Sturm László, a Kortárs szerkesztője vehette át, Hordó-díjban további három személy (Beke Mihály András író, újságíró, Kelemen Erzsébet költő, író és Kelemen László Tamás technikus) részesült. (Beke Mihály András sajnos nem tudott jelen lenni az ünnepségen.) A kitüntetettek munkásságát L. Simon László méltatta.

11_Az___r__t__bor_Nagyhord__-dad__sa.JPG

 

Ezt követően került sor az ez évi Debüt-díjak átadására. A szakmai zsűri ezúttal Izer Jankát, Kiss Petronellát és Kopriva Nikolettet jutalmazta.

L. Simon László mindemellett emlékplakettel köszönte meg azon közreműködők segítségét, akik sokat tettek a tábor programjainak megtervezéséért és zavartalan megvalósításáért.

A hazaút tartogatott még némi meglepetést. Utastársam (Petrusák János) után kellett nyomozni, aki valahogy elkeveredett a sokadalomban. De megkerült persze, s így Nyíregyházáig még volt alkalmunk értékelni a mögöttünk hagyott napok történéseit. Megállapítottuk, hogy – bár a tábor időtartama ismét két és fél naposra zsugorodott – a program így sem bizonyult feszítettnek, kezelhető ritmusban követték egymást az események. A korábban szokásos szekcióülések ugyan elmaradtak, de legalább maradt idő és lehetőség a kapcsolatok ápolására, baráti diskurzusokra. Megállapodtunk abban is, hogy a következő évi tábort sem hagyjuk ki – annál is inkább, mert L. Simon László néhány tetszetős elképzelést, újítást már felvillantott a jövő évi jubileumi írótábor megvalósítására vonatkozóan…


 Főoldal

2021. augusztus 27.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA