Ayhan Gökhan
Negyedik nap
A negyedik, utolsó napon eljött a műhelyzárás szomorú pillanata. Sirokai Mátyás és Bajtai András megköszönték az állandó jelenlétet a versíró fiataloknak, s felhívták a figyelmüket a műhely szeptemberi folytatására Budapesten. Taps és öröm, mint a szép búcsúzásoknál szokás. Taps. Öröm. Búcsú.
A tábornak az utolsó nap különös bájt kölcsönzött, a kedves szomorúságba hajló hangulat azért nem mindenkin vett erőt, volt, aki az eddigi napokon nyújtott, eleven formájában tündökölt. Fogyott a szilvás sör, a pálinka, ment a réten a foci. Sport és irodalom. Minden zajlott tovább a maga medrében és rendjében.
A tábor létszáma délutánra kicsit megfogyatkozott, annyira azért nem, hogy az öt órakor kezdődő Karácsonyi Zsolt-beszélgetésnek ne lett volna hallgatósága. Karácsonyi Zsolttal Bene Zoltán beszélgetett – Csehy Zoltán kislányának, Flórának szavával élve, – a „felolvasódombon.” Bene Zoltán kérdései Karácsonyi Zsolt munkamódszerére, szerkesztői és egyéb irodalmi tevékenységére vonatkoztak. Karácsonyi Zsoltnál előfordult, hogy hónapokig nem írt verset, de például az Ússz, Faust, ússz! című, mintegy ezer verssort számláló kötete első hétszáz sora a Helikon szerkesztőségében egyetlen nap alatt született. Karácsonyi emellett beszélt a fiatalok pályakezdéséről, akik segítését a kolozsvári Helikon főszerkesztőjeként rendkívül fontosnak tartja.
Több erdélyi irodalmi lap volt jó kiindulópont a szerzőknek, példaként került elő Szálinger Balázs neve, aki szntén erdélyi lapoknál kezdte a pályáját. Karácsonyi Zsolt fontosnak tartotta megemlíteni, hogy rengeteget köszönhet a családjának, nélkülük nehezen bírta volna ezt a munkatempót. Több kitűnő, remek vers hangzott el, amit az erdő felől érkező énekhang sem volt képes elnyomni. Bene Zoltán kérdései nagyon visszafogottak voltak, ez szerencsére nem akadályozta meg Karácsonyi Zsoltot abban, hogy frappáns, nem egyszer humoros, találó válaszokat adjon. Este Karácsonyi Zsolt a nem hivatalos beszélgetésen rögtönzött verseket adott elő, ahogy ő fogalmazott: „a levegőből olvasta ki” az addig korábban sosem ismert verssorokat. Azért a harmadik „levegőből olvasott” versbe egy-egy Dylan Thomas-sor be-becsúszott. Itt és most, az asztal mellett szólt a költészet, a legnagyobb baj az volt, hogy nem vette fel senki a legújabb Karácsonyi Zsolt-verseket, s így azok néhány ember fülében lelték halálukat.
Este a szépíró-műhelyekben részt vett fiatalok szövegei hangoztak el, hatalmas sikert és tetszést aratva. Közönség, az volt, tiszta, jó hangú, friss irodalom, az is volt. Csehy Zoltán, az egyik versíró műhely vezetője teljes elégedettséggel nyugtázta a felolvasott szövegeket.
Összességében kijelenthető, hogy a korábban alig ismert FISZ-tábor mára az egyik legjobb irodalmi táborrá nőtte ki magát. A tábor programjai igyekezték megcáfolni azt a hiedelmet, hogy az irodalom egyarcú, s helyette bemutatni az ezerarcú irodalmat. Kollár Árpád, Csepregi János, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Korpa Tamás munkája tényleg meglátszott a táboron.
Este koncert és tánc. Vasárnap indulás haza. A tábor véget ért. Jövőre, ha Isten is úgy akarja, s miért ne akarná? ugyanitt, ugyanilyen jól és színvonalasan.
Tolnai Ottó-beszélgetés
Tolnai Ottó, a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, aki Tandori Dezső és Oravecz Imre bársonyszéke mellett foglal helyet, este örvendeztette meg a közönséget a visegrádi táborban. Tolnai Ottóval Mikola Gyöngyi irodalomtörténész beszélgetett.
Bevezetőjében a balatonfüredi Jókai-villa került szóba, ahol is Jókai Mór Az arany embert írta. A Jókai-villában található dolgozószoba őriz egy zöld posztóval borított íróasztalt. És itt jön a képbe Tolnai Ottó, akinek több szövege ad hírt a zöld biliárdposztóról.
A rendhagyó, az unalomig ismételt beszélgetések szabályait teljesen felborító Tolnai-est olyan volt, mintha Tolnai Ottó hosszúversekben beszélt volna. Az antik világot idézték fel a Tolnai Ottó szájából elhangzott mondatok, amikor is még a világ egyben volt, s a görögök mindent egyben láttak, s a látszatra különböző dolgok között megsejtették az összefüggéseket. Tolnai Ottó a széttöredezettség előtti világ nyelvén beszélt, azt a világlátást, világértelmezést adta vissza tökéletesen és egyedien.
Színekről, élő és holt anyagokról szólt a diskurzus, zöld biliárdposztóról, az élet illesztékeiről. Ha a Tolnai-mesék valamelyikét rekonstruálni szeretnénk, csak a sovány esetlegesség módszerével tehetjük, s a történet, bár minden a helyén van benne az elhangzottakból, valahol hiányt szenved, mert a visszaadott, elismételt történetből hiányzik Tolnai Ottó remek és zseniális stílusa.
Tolnai Ottó mondott egy anekdotát arról, hogy amikor Berlinben élt, egy barátjától érdeklődött, hogy ő itt miket csinál, hogyan tölti a napjait. A barátja elmondta, hogy reggel felkel, megkávézik, elolvassa a sajtót, majd délután eljár egy török színjátszó csoportba. Erre Tolnai Ottó megkérdezte, hogy miért, tudsz törökül? Mire a barátja büszkén annyit mondott, nem, de a tömegjelenetekben jól elboldogulok. Tolnai is szívesen részt vett volna egy ilyen török színjátszó csoportban, hogy Berlinben maradhasson. Megtudtuk, hogy nem olyan régen járt Isztambulban, s az egyik barátja kacskaringós utcákon elvezette őt egy örmény könyvesboltos ismerőséhez. (Törökországban szinte minden könyvesbolt tulajdonosa örmény). Tolnai összebarátkozott a boltossal, aki, miután megtudta, hogy magyar, a könyvespolcok sorfala közt hátravezette, majd egy kupac könyvre rámutatott és azt mondta: Tessék, itt vannak a magyar könyvek. Tolnai Ottó odahúzott egy széket szorosan a könyvek mellé, s nem egy, számára kincset érő művet talált a könyvrakás közti keresgélésben.
A moháról, mint eleven anyagról megtudtuk, hogy Tolnai Ottó nagyon szereti, mindig hagyja, hadd nőjön, hadd terjedjen, vegyen birtokba bármit. Egy ismerősétől kapott egy esztétikailag nem túl értékes kőfejet, amire a helyi múzeumnak nem volt szüksége, s amit aztán a kertjében helyezett el. A kőfejen egy idő után nőni kezdett a moha, s egészen érdekes arcot kölcsönzött a fejnek. Tolnai Ottó ügyel arra, hogy bántódás ne érje a mohát, a kertésznek és a feleségének sem engedi, hogy slaggal vagy másképp „leborotválják.”
A beszélgetés, a Tolnai-versmonológ sajnos nagyon hamar a végéhez ért, mint utána többen megjegyezték, órákig tudták volna hallgatni. Mikola Gyöngyi stílusosan a Tolnai Ottó-estet Az arany emberből felolvasott rövid részlettel zárta.
Ayhan Gökhan
Beszélgetés Tompa Andreával
A harmadik nap várva várt eseménye a Tompa Andrea beszélgetés volt. Tompa Andreával Szilágyi Zsófia kritikus, irodalomtörténész beszélgetett. Rögtön kiderült, hogy huszonkét éve ismerik egymást, együtt jártak egyetemre. Ez a beszélgetésnek nagyon is jót tett.
Az első kérdések a pályakezdésről szóltak. Tompa Andrea 1989-ben, a fordulat évében volt tizennyolc éves. Előtte már írt prózaverseket, publikált is belőlük jó párat. Szóba került Szilágyi István, Szőcs Géza, Balla Zsófia, az Utunk szerkesztősége, akiktől rengeteg segítséget, tanácsot kaptak a pályakezdő fiatalok, egészen bensőséges viszony alakult ki köztük. Tompa Andrea először Dérczy Péternek küldött szövegeket, az Élet és Irodalom prózaszerkesztőjének, aki biztatta, hasznos tanácsokkal látta el őt. A kilencvenes évek fordulóján ennek ellenére hosszú időre elhallgatott. Az egyetemi éveiről elárulta, hogy nem szeretett tanulni, de amikor valami érdekelte, azt a tudást hamar és könnyedén magába szippantotta. Végül az orosz szakon kötött ki, Nabokovból írta a doktori disszertációját. Nem jó, ha az írót a bizonyítási kényszer vezeti, az sok zavart okozhat és nehezítheti az alkotási folyamatot. Elhangzott még, hogy egyidős a román cenzúrával.
Tompa Andrea az írás mellett színházzal is foglalkozik, rendszeresen jelennek meg színikritikái. A regényről elmondta, hogy nem kedveli a rövid lélegzetű darabokat, a novellaírás távol van tőle. Szeret évekig benne lenni egy nagyobb lélegzetű regényben, ezer oldalból kihúzni kétszázat, átírni, javítani, változtatni a szövegen. Első könyve, A hóhér háza után rövid ideig úgy érezte, nincs benne több könyv. Egy írónak az a legrosszabb kritika, ha azt mondják neki, hogy egy könyvnél nincs benne több. Korábban két regényre mondták, hogy két regény megírása után birtokolhatja az író nevet, manapság a három regény az íróvá avatás mértéke.
Második könyve, a Fejtől s lábtól című regénynél a kritikusok hangsúlyozták a hatalmas műveltséget és tudást, de kifogásolták, hogy a férfi és a női szereplők miért beszélnek egyformán. Felvetődött még, hogy egy regény nem kezdődhet levéllel, mint az megtörténik Tompa Andrea regényében. Ezekre a kritikusi kardcsapásokra az írónő humorosan és okosan felelt, miszerint miért ne lehetne egy regényben ez vagy az, miért kellene azt gondolnunk, hogy ezt és azt nem szabad, esetleg nem ajánlott, de hogy nem szabad, az teljes egészében nonszensz.
Közönségrészlet
A regényírásban szereti a türelmet, a könnyű várakozást. Az írásnak van egyfajta erotikája, jó érzés a feszültség keresése, a még bizonytalanban való elmerülés.
Az utolsó kérdések Tompa Andreát az erdélyi író, nem erdélyi író problémaköréről faggatták. Tematikusan erdélyi írónak tartja magát, de más tekintetben meg magyarországi író. Pályája innen indul, ám ezeket a dolgokat nem lehet egykönnyen eldönteni, majd, mint minden az életben, ezek a kérdések is eldöntődnek maguktól.
Tompa Andrea nem szeret felolvasni, emiatt a felolvasás elmaradt, ösztökélve az írónőtől még semmit nem olvasókat a mielőbbi hiánypótlásra.
Ayhan Gökhan
Harmadik nap
Három nap, három éj sem elég arra, hogy megunjuk a FISZ-tábort. Vannak örök érvényű dolgok. 1956. Kosztolányi Dezső. A FISZ-tábor.
Délelőtt a szokásos műhelymunkák. A verseknél sorról sorra, betűről betűre elemzik a verseket. A betű szent. A szó mágia. Rejtett utakon, szerzetesi ruhában jár a vers, s ez a szentség tetszik nekünk. Van íze egy romlott világban. Van súlya? Súlya nincs, a gravitáció törvénye a senkiföldje-küszöbű világban régóta érvénytelen. Nem baj. Nem a mi bajunk.
Három órától Gerevich András a FISZ világirodalmi sorozatának Horizont műfordító műhelyét tartotta. Lucille Clifton szabadverse volt terítéken, a műhelymunkában részt vevők azt elemezték-fordították. Clifton híres feminista hírében állott, s érdekesség, hogy a versben a történelem nőnemben szerepel. A nőnem, ami az angolban magától adódan, természetesen szerepel, addig a magyar fordításban fejtörést okozott a helyes szóhasználat kiválasztása. Gerevich András bevezetőjében beszélt a műfordítás szabályairól, elméleteiről, példaként hozta Kosztolányi Dezsőt és a Nyugat műfordító-hagyományát, tudniillik a forma és a tartalom hű visszaadásának elvét. Kosztolányi Dezső azt is megengedte magának, hogy ha egy-egy fordítandó sor nem tetszett neki, egyszerűen átírta, kicserélte. A magyar nyelv sok szempontból rugalmas, teherbíró nyelv, elbírja az időmértékes verselést is, szemben például az angollal, ahol az antik szövegeket nem hexameterben fordítják. A kortárs fordításokban is kezd visszatérni ez a szabadság és kísérletezés, itt Varró Dániel és Csehy Zoltán neve került elő. A fordítóknak idővel kialakul egy stílusa, s annak mentén komoly műfordító-életművek jöhetnek létre.
Műfordító műhely
Ebéd után érdekes előadás következett A holokauszt vizuális reprezentációja címen. Az előadás előtt egy tíz évvel ezelőtt forgatott tízperces dokumentumfilmet nézhettek meg a Tökházban összegyűltek. A dokumentumfilmben egy kilencvenkét éves, Auschwitzba deportált öreg bácsi szerepelt, aki a karján szereplő számokat szerette volna egy tetoválóművésszel megerősíttetni. A bácsi végül vonakodott, hogy megtegye ezt, de aztán a tetoválóművész manipulatívan megerősítette benne ezt a bizonytalan szándékot. A bácsi mindvégig ülő helyzetben volt, s a tetováló művész mintegy fölé magasodva, vallatóként faggatta az öreg bácsit. A film után Antal Nikolett beszélgetett a meghívott vendégekkel, Turai Hedviggel, Pécsi Katalinnal és Murai Andrással. Auschwitz neve már jó ideje több mint egy város elnevezése, a név hallatán mindenki agyában a haláltáborok ugranak be elsőként. Elhangzott, hogy a második világháború után vagy a hatvanas években nem igazán lehetett volna hasonló dokumentumfilmeket forgatni, s azóta folyamatos múltfeldolgozás zajlik, az áldozatok és az áldozatok rokonai köztünk élnek.
Vetítés
Az esti Tompa Andrea beszélgetést az Előretolt Helyőrség kötetbemutatója követte. Varga László Edgár és Serestély Zalán versei Kolozsvár vidékéről hoztak semmivel nem összetéveszthető, eredeti, szerethető ízeket. A kérdésekre határozott és magabiztos válaszokat adó fiatal költők elmondták, hogy semmiféle költői divatnak nem kívánnak megfelelni. Edgár külön kitért arra, hogy a hagyományt szeretné újraértelmezni, a hagyományhoz kíván visszanyúlni. Nem véletlenül kezdődik a kötete egy Borges-idézettel. Kolozsváron fantasztikus irodalmi élet van, ott méltón meg tudják méretni magukat, rengeteg inspirációt kapnak, hogy egyre jobb verseket írjanak. A beszélgetést versfelolvasással nyitották és zárták. A köteteket igyekezzünk beszerezni, ha érdekel, miként keveredik a vagányság az erős tehetséggel. Leszállt az est, jöhetett a „folyékony élvezet” a szellemi vérfrissítések után.
Grendel Lajos és Korpa Tamás
Ayhan Gökhan
Grendel Lajos-beszélgetés
A FISZ-táborból nem hiányozhatnak az irodalmi nagyágyúk. A keddi napon ezt a szerepet Grendel Lajos töltötte be, aki nagy öröm, hogy el tudott jönni. A Grendel-est elején a Négy hét az élet című regényéből hallhattunk részletet. A beszélgetést, mint egy elegáns boros palackot, a tábor örök szomeliéje, Korpa Tamás nyitotta meg. A nagy számban összegyűlt közönség gyors pályaképet kaphatott Grendel Lajosról Korpa részletes felvezetőjéből. Grendel Lajos a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője.
A beszélgetésből megtudhattuk, hogy Grendel Lajos prózájában kerüli az önéletrajzi elemeket, tiszta fikciót ír. Míg Márai Sándor használ önéletrajzi elemeket helyenként, addig például Kosztolányi Dezső művei fikciós elemekből építkeznek, s ő is Kosztolányit követi. Pozsony kapcsán is szóba jött a polgárság, a város egészen a második világháborúig polgári város volt, majd a háború után elvesztette ezt a titulusát.
Grendel Lajos hosszan beszélt a polgárságról, ami, ha őszinték akarunk lenni, igazából nem létezett Magyarországon, s ha létezett is, hamar megszűnt. Magyarországon mindig is szűk fogalomként kezelték a polgárság fogalmát. Alapvetően hiányzik a magyar irodalomból a Thomas Mann-i polgári vonal, s ha beszélnek is róla, általában Kosztolányi Dezső és Márai Sándor nyomán.
Korpa Tamás kérdezte Grendel Lajost a pár éve megjelent irodalomtörténeti munkájáról. Itt kitért arra, hogy nem szigorú irodalomtörténeti munkát írt, inkább csak be szerette volna mutatni a huszadik századi magyar irodalmat, amit, bevallása szerint, jól ismer. Megemlítette, hogy az irodalomtörténet nehezen szakad el az ideológiai besorolásoktól, emiatt többször a szerző és műve nem látszik az ideológiai beállítottságától. Itt felmerült Wass Albert és Tormay Cécile neve, akik Grendel szerint egy-egy jól megírt műveikkel igenis megérdemlik az első vonalbeli helyet a magyar irodalomban. Korábban Wass Albert verseivel foglalkozott Grendel, amik teljes egészében elvethetőek, de A funtineli boszorkány remekmű. Ha ideje és ereje engedi, Grendel Lajos kibővíti a korábban írt irodalomtörténeti munkáját.
A pályán végigtekintve a kétezres évek idei szatirikus korszakára csodálkozva néz vissza, s azt már lezárt korszaknak tekinti. A művek közül itt az Üzenet abszurdisztánból és Az élet változatlan című munkák jöttek elő.
A beszélgetés végén Korpa Tamás megkérdezte, hogy mi a helyzet Mikszáthtal. Grendel Lajos elmondta, hogy sokáig nem foglalkozott Mikszáth Kálmánnal, s miután felfedezte magának, azóta kitüntetett helyet foglal el Mikszáth Grendel életében.
A hivatalos beszélgetés után a közönség kérdezhetett, s kérdezett is szabadon.
Ayhan Gökhan
Második nap
Tábori életünk második napján megjelentek az újabb vendégek, egyre többen vagyunk. A délelőtti órákban műhelymunkákban vehetnek részt a táborlakók, a líraműhelyt Bajtai András, Sirokai Mátyás és Csehy Zoltán tartja, a kritikaműhelyt Szilágyi Zsófia, a prózaműhelyt Sopotnik Zoltán. A kritikaműhelyben a téma: Károlyi Csaba az Alföld folyóiratban megjelent, 13+1 című esszéje a magyar irodalomkritika jelenlegi állapotáról, helyzetéről, problémáiról. Többen kitértek arra, hogy az online felületek valóban nincsenek kihasználva, s a mediális váltás még nem ment végbe. Szilágyi Zsófia véleménye szerint ez a feladat majd az újabb generációkra vár.
Csehy Zoltán
Ebéd után frenetikus zenei időutazásban vehettünk részt Urbán Bálint és Makai Máté jóvoltából. A letűnt, az imádott, a gyönyörű kilencvenes évek zenei pop klasszikusai zengtek a táborban. Olvadtak a fagylaltok, a múlt Leo-jégkrémei, s mindez úgy, hogy Urbán Bálint gitárjáról hiányzott a g-húr. A koncert sajnos hamar, úgy fél óra alatt véget ért, pedig lett volna rá igény. Aki kitalálta a számokat néhány gitárpengetés után, azt a zenészek sörrel jutalmazták.
Túl a műhelyeken és túl a koncerten kezdődött a kritikustusa. Farkas Balázs Nyolcasok és Hanula Zsolt A fiúk nem sírnak című köteteit tárgyalták a kritikusok. Hanula Zsolt könyve a posztmodern étkészletéből veszi ki a szükséges eszközöket, amik néha túlzsúfoltnak tűnnek. Hanula Zsolt sokat tud, és ezt a nagy egészet szeretné belezsúfolni a könyvébe. A hatások közt Esterházy Péter neve merült fel. A kritikusok szerint Farkas Balázs könyve szövegileg és nyelvileg sokkal letisztultabb, mint Hanula könyve. A számmisztika Farkas Balázs könyvében jelentős hangsúlyt kap, értelmezés-befolyásoló tényezője a kötetnek. Összességében a kritikusok megegyeztek abban, hogy mindkét könyv erősen ajánlott az olvasók figyelmébe.
Majd, Korpa Tamás bámulatos és lendületes felkonfja után, bemutatkozott a FISZ világirodalmi Fiume-sorozata. A négy szerkesztőből három: Izsó Zita, Zelei Dávid, Urbán Bálint vett részt a beszélgetésben. A negyedik szerkesztő, Lesi Zoltán másnap érkezik a táborba. Izsó Zita elmondta, hogy a sorozat főleg a közép-kelet-európai és a latin-amerikai irodalomra fókuszál. Megtudhattuk, hogy már elindult egy havonta tervezett műfordító műhely, a Horizont, eddig Nádasdy Ádámmal volt egy sikeres rendezvény Budapesten a Rohamban. Pénteken három órakor Gerevich András író, költő, műfordító tart egy hasonló műfordító workshopot a táborban. Zelei Dávid beszélt arról, hogy a sorozat első kötete egy a kortárs diskurzusból hiányzó kötet megjelentetése lesz, ami a legutóbbi öt év fontosabb műveinek világirodalmi kritikáit tartalmazza. Zelei azért is tartja fontosnak ennek a kötetnek a kiadását, mert a magyar kritika inkább a magyar könyvekre fókuszál, s háttérbe szorulnak a külföldi művek. A kötet várhatóan még az idei évben jelenik meg. Urbán Bálint szerint a megjelenésre váró szerzők közül érdemes kiemelni Norman Maneát, Samanta Schweblint, Xaver Bayert és Al Bertót. A sorozatról több információ megtudható ezen a blogon.
Pillanatkép a táborból
Este a Grendel Lajos beszélgetést Kalapos Éva Veronika művének felolvasószínháza követte. A felolvasókat és magát a társulatot Mesterházy Fruzsina mutatta be. A nap zárásaként, amikorra már a barna sör is elfogyott, s helyet adott a vágyott szilvás sörnek, erdélyi magyar fiatal költők olvasták fel verseiket, nagy sikert aratva.
A nap véget ért, a tábori Mennyország fekete sörcsapjai megnyíltak, s az emlékezetpusztító pálinka is előkerült. A zűrzavar csatazajai felett Bajtai András hangja tört előre, s mosott el minden halandó zörejt. Az irodalmat az élet váltotta. Hála. Isten.
Ayhan Gökhan
Kezdődik, FISZ-tábor, első nap
Nyáron egy ideje az alapvető dolgok, mint sör, jókedv és szabadság mellé méltó párként felsorakozott a Visegrádon megszervezett FISZ-tábor. Külön jelentősége, hogy magában foglalja mindhárom örömöt: a sört, a jókedvet és a szabadságot.
Kacskaringós úton felfelé, túl a bokrokon és a Dunával szemközt kezdődik az élő magyar irodalom. Élő és magyar, ennél nemzetibb aligha lehetne bármi. A tábor hamar megtelt, fiatal fiúk és lányok lógnak szanaszét. Gyors szemlézésben megakad a szemünk Bajtai Andráson, Sopotnik Zoltánon és Győrffy Ákoson, a színvonalas jelenlét adott tehát. Kutya is van, állat nélkül nem létezhet egy tábor, méghozzá sztárkutya, a díjnyertes Fehér isten című film egyik szereplője.
A lemenő nap félhomályos árnyékában érkezünk, a Szvoren Edina-beszélgetés közepén, de még a három fiatal szerző kötetbemutatója előtt.
Szvoren Edinát Visy Beatrix faggatta. Szvoren Edina a pályakezdése kapcsán a családi hátteret hozta fel, mint kiindulópontot. Elmondása szerint a családjában nagyon erős volt a kíméletlen verbális megaláztatás, s ő akkoriban ezt nem tudta kellőképpen a helyén kezelni, reagálni rá. Később az elszenvedett sérelmek feldolgozása vezette el az íráshoz. Megtudtuk, hogy Szvoren jó ideig csak világirodalmat olvasott, és abból merített sokat, mivel a magyar irodalomból hiányolt valamit, amit a világirodalomban aztán megtalált. Az íróvá válásában két magyar szerző hatása játszott kulcsszerepet: Móricz Zsigmond és Nádas Péter. Az írásai sajátságaként felvetődött, hogy szövegeiből hiányoznak a párbeszédek, a részletek felnagyítása, a testi folyamatok aprólékos, lelassított bemutatása zajlik helyettük, mintegy ezzel mutatja fel az emberi kapcsolatok mibenlétét.
Szvoren Edina Visy Beatrix kérdéseire válaszol
A nap utolsó programja három fiatal szerző köteteinek bemutatása volt. A beszélgetés elején a moderátor Szalai Zsolt költő, szerkesztő vázolta fel a kötetekről benyomásait miniesszék formájában. A három kötet bemutatási sorrendben: Izsó Zita: Színről színre, Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek és Novák Zsüliet: Disznó vallomások.
Izsó Zita kötetéről Szalai a traumákat, a kötetben változatosan előforduló beszédmódokat és nézőpontokat hangsúlyozta, kiemelte, hogy a második könyv érettebb, egységesebb, így előrelépést jelent az első könyvéhez képest. Izsó Zita elmondta, hogy a második kötet jó néhány versét férfi néven publikálta, ezzel is magyarázható a változtatott nézőpont. Ez azonban nem puszta szerepet jelent a számára, ezért is döntött úgy, hogy a saját nevén jelenteti meg a kötetet, nem pedig az álnevén. A könyv már a nyomdában van, elméletileg néhány hét múlva jelenik meg a Pollágh Péter szerkesztette verseskötet a Prae,hu gondozásában.
Szalai Zsolt és a három szerző
Tinkó Máté könyvéről Szalai Zsolt interpretálásában az Amíg a dolgok rendeződnek kötet a múltból táplálkozik, az identitás önmegteremtésére tesz bátor kísérletet. Szalai szerint a kötet versei bonyolult versnyelvből építkeznek. Tinkó Máté több generáció sorsának bemutatását választja a könyvben, s ehhez egy töredékes nyelv mindenképp indokolt. A kötet múltfeldolgozás, erre példa az egyik vers, aminek körülírható szereplője egy élete vége felé járható, nyolcvan év körüli ember, aki huszonöt évvel a rendszerváltás után is arra emlékszik vissza szívesen, hogy Kádár sofőrje volt. A könyvet a FISZ adta ki, s már kézbe vehető.
Novák Zsüliet könyvéről Szalai kifejtette, hogy kétféle novellatípus található a könyvben, amelyeket kétféle iniciálé jelez. A novellák egyik része a gyilkosság, halál, a másik része a szexualitás köré csoportosul. Novák Zsüliet elmondta, hogy náluk a sokakat megbotránkoztató trágár beszéd a legtermészetesebb közlésforma volt. Ezért is csodálkozik azon, hogyha valaki a szókimondó novellákon meglepődik, vagy azokat polgárpukkasztónak tartja. Novák Zsüliet egy-egy disznóvágást és az ahhoz társítható események sajátságait hozta fel példának, feketén romantikus színt adva a nyári estének. Novák Zsüliet beszélt a következő könyvéről is, ami egy néptánccal kapcsolatos szövegeket tartalmaz majd.
A bemutatkozások után a szerzők néhány szöveget olvastak fel.
A könyvbemutatók után Magolcsay Nagy Gábor következett képverseivel. A kivetített logo-mandalákról Szalai Zsolt beszélgetett vele a képversekről és azok hagyományairól, helyükről az irodalomban.
A nap véget ért, az irodalom nyugovóra tért, s testi helytartói a büfé körül töltötték az éjszaka hátralévő részét boldogságban, szeszben és nikotinban.
Káldy Sára fotói
