Niedzielsky Katalin Klára
,,A szent magyar költészet mindig inspirált"
Térey János útja(i) a Szétszóratástól a Jeremiásig
Nem csak a fiatal, az egész kortárs magyar irodalom jeles képviselőjeként mutatta be Térey János költőt, drámaírót a békéscsabai közönségnek Darvasi Ferenc kritikus, szerkesztő szerdán este. A Békés Megyei Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság rendezvényén a Kisvigadóban Térey János egyéni hangvételű lírájába, prózai és színpadi műveibe, világszemléletébe és műfordítási filozófiájába kaptak betekintést az érdeklődők.
Az idén 40 éves író provokatív versesköteteivel a '90-es évek elején robbant be az irodalmi köztudatba; a Szétszóratás, A természetes arrogancia, A valóságos Varsó, a Tulajdonosi szemlélet és a Térerő című munkáival gyorsan ismertté vált. Darvasi Ferenc úgy fogalmazott, ,,a férfielvű, militáns szerepköltészettől jutott el az emelkedettebb tónusú, a múló időt az öröklét távlatából szemlélő, klasszicizáltabb Ultra című kötetig, a többek közt Ady Endre, Paul Verlaine és Szomory Dezső világát megidéző lírai életmű eddigi végpontjáig". Térey János nem kevésbé híres drámaíróként, népszerűségét A Nibelung-lakópark, a Kazamaták, az Asztalizene című daraboknak, illetve azok sikeres színházi előadásainak köszönheti. És akkor még epikus művéről, a Paulus című verses regényéről nem is beszéltünk.
A többek közt Füst Milán-, József Attila- és Szép Ernő-díjas szerzőről kiderült: nem szívesen olvas fel, mivel nem tartja magát előadóművésznek. A régi művek nem inspirálják, mondta, azokról már nem jut eszébe semmi, lezárta a szövegeket, inkább az foglalkoztatja, ami még alakulófélben van. A 2000-ben megjelent Drezda februárban című kötete alapján arra a kérdésre, miért visszatérő téma műveiben a katasztrófa, Térey János így felelt: nem a csapás tudományos háttere érdekli. Abból indul ki, hogy nincs táj ember nélkül, ezért az foglalkoztatja, vajon hogyan kerülnek be és hogyan szabadulnak ki a katasztrófából az áldozatok, akiknek sorsát végigköveti verseiben. A különböző városok elpusztítását továbbá akár a versekben szereplő személyiségek lerombolásának is tekinthetjük. A költő elmondta, hogy a főleg Európában elterjedt, úgynevezett fogalmi líra világa távol áll tőle, annak sivatagszerűsége és a képek tömege mögül hiányolta az állítást, az embert. Tetszett viszont neki Tandori Dezső költészete, aki belehelyezi a szövegekbe élete főszereplőit, helyszíneit, s akit tűz, szenvedély és fanatizmus jellemez.
Mielőtt a költő Ultra című kötetéből felolvasta volna A gyönyörű gyár című verset, Darvasi Ferenc arról az útról kérdezte, amit a kezdeti kötetektől az Ultráig megtett. Utóbbi művében az alkotó, a személyiség háttérbe vonul. Olyasféle olvasmány ez, amely megpróbál elavultnak hitt dolgokról (például a hazaszeretetről) beszélni, azokat feleleveníteni, a kortárs irodalomban nem éppen szokványos hangnemben, pátosszal, emelkedett tónusban. ,,Nem volt mögötte koncepció, hogy ebbe az irányba induljak. A szent magyar költészet mindig inspirált, Arany lírája meghatározó volt számomra, elbeszélő költészete pedig máig erős minta. Nekem a költészetben egyszerűen jól esik létezni" - fogalmazott Térey János.
Lefordította a Borisz Godunovot, Calderóntól Az élet álmát, Lope de Vegától A kertész kutyáját, Szophoklésztől a Trakhiszi nőket és Euripidésztől az Oresztészt. Jelenleg az Oidipusz király magyarításán dolgozik. Karsai György klasszika-filológussal úgy gondolták, itt az ideje, hogy legyen Babitsén kívül más fordításunk is. Babits kissé muzeálissá vált, kortárs fordulatokat kellett alkalmazni, vélekedett a műfordító. Azt akarta, hogy amikor a színész kezébe kerül a szöveg, akkor az ne szoruljon magyarázatra. S a mai szöveg nem pótolható a régi toldozgatásával. Tehát nem újrafordításról, hanem lefordításról van szó - melynek során a nyersfordításra hagyatkoztak, nem akarván lemásolni Babitsot. Ha megnézzük ezeket a szövegeket, nem Térey hangja szólal meg bennük elsősorban, aminek az a magyarázata, hogy, mint a vendég hangsúlyozta, a fordításhoz alázat kell. Más a helyzet, ha a színház direkt azt kéri, bolondítson meg a fordító egy darabot - bár a vendég szerint akkor meg már érdemesebb egy új szöveget íratni.
A Nibelung-lakópark kapcsán elhangzott, hogy a szerző szívesen nyúl vissza régi szövegekhez, mestere nem volt soha, lekopírozni nem szereti a klasszikusokat, de a bűvöletükben él és elkötelezettséget érez a régiek iránt. A mai magyar líráról azt mondta, nem virágoskert, legfeljebb a 15 százaléka érdekes. A Paulus verses regénnyel és a Nibelunggal kapcsolatban Darvasi Ferenc kiemelte: ezek nagy érdeme, hogy a kortárs magyar művek közül elsőként és azonnal reflektálnak a világra, amelyben élünk. A mai magyar irodalomra pedig éppen az a jellemző, hogy lassan követi a valóságot, túlságosan is artisztikus. A Paulus három szálon futó mű, mely az Anyegin-strófához nyúl vissza. Erre Térey János azt felelte, nem a mintái adják az ihletet; az vezérelte, hogy legyen benne háborús, szerelmi és közéleti szál. S a rímek tulajdonképpen béklyót jelentenek, a verses regényeket sosem fogják lefordítani, ami rímes, az lefordíthatatlan. De nem bánja ezt, mert ,,kurrens terméket" akar, nem szándéka kommerszet írni. Mint ismert, A Nibelung-lakópark, az Asztalizene és a Jeremiás megkapta Az évad legjobb magyar drámája díjat.
A Kazamaták című darabjáról Térey János elmondta: az a dicső '56-os forradalom csúnya szeletét jeleníti meg. A szép, a csúcs, a felemelő oldal tablóra, filmre való, de mindig van sötét oldal is, és ott található a dráma, ami izgalmas az író számára. Látnia kell azonban, hogy az emberek történelemszemlélete fekete-fehér, így az ilyen darabokat értetlenséggel fogadják. A negatív hősökkel nehéz azonosulni, és a néző azt várja a színpadtól, hogy élményt, megtisztulást kapjon. Az, hogy a színházban mi lesz a darabjából, titkon érdekli, de hozzászokott, hogy valami más születik az alapanyagból, saját művét nem formálhatja saját képére. Tapasztalata szerint írásaival a művészek tudnak mit kezdeni, műveit még sosem hamisították meg, de mást látott, mint amit megírt és amit ő maga elképzelt.
2001 januárjában befejezte a Paulust, és azt mondta, soha többé nem ír hosszú könyvet. A Nibelung-mítoszt azonban mindig olvasgatta, hordozta magával, a szereplőivel szeretett volna személyes viszonyt kialakítani. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után még egy évbe telt, hogy kötelességének érezze, hogy kezdjen valamit a témával. Addigi vezérfonalát eldobva, a terrortámadás tapasztalatait is beépítve munkájába született meg A Nibelung-lakópark című emberiségdráma.
A beszélgetést egy újabb felolvasással zárta, tette még emlékezetesebbé Térey János. Az est folyamán több új, kötetben még nem megjelent vers hangzott el, melyek egy része a Bárka 2010/4-es számában fog megjelenni. Mint ahogy ugyanitt fog napvilágot látni Térey János és Darvasi Ferenc beszélgetésének szerkesztett változata is.
