Dér Adrienn
Millió márna… málna!
A Pate-könyvek egy ideje folyton a perifériámba kerültek, szinte kínálgatták magukat, de én rendre elutasítottam őket. Voltak fenntartásaim velük kapcsolatban, talán mert túl „fiúsnak” véltem. Szeretem a fiús könyveket, de azért a foci és a horgászat témája nem vonz túlságosan – bár az utóbbit gyerekkoromban próbálgattam, de minduntalan összegabalyodott a zsineg, így jobb híján csak csalifelhúzó vagy szúnyogcsapkodó szerepet töltöttem be (velem ellentétben keresztanyám nagy horgász!). Szóval ahhoz, hogy a Pate a kincses szigetent elolvassam, jó nagy szerencse kellett, ami ebben a könyvben van is; de nem hiszek a véletlenekben. Először a csodás borítószínek fogtak meg, kapásból utána a kincses szigetes cím, még ha, mint kiderül, nem is arra utal, amire elsőre gondolnánk. Az említett „kincses sziget” ugyanis itt nem más, mint Japán. És hogy hogy kerül oda a finn Pate? Hát úgy, hogy kincset keres, amiben az izgalmak mellett egy igen nemes cél is vezérli, mégpedig az, hogy aranyos háromlábú kutyájának, Tottinak megtalálja a tökéletes műlábhoz szükséges fémet. Mert hát kicsi kutyáról van szó, nem lehet az a láb túl nehéz! Meg el sem kophat, különben hogy ás gödröt meg csontot – vagy kincset!
Pate kezdetben a hagyományos módon, ásással kutat, aztán kap a nagybátyától, Edu bácsitól egy fémdetektort ajándékba. Na, onnantól indul az igazi kaland/kalamajka! Ugyanis Edu bácsi ajándéka nem teljesen önzetlen. A bácsi feltalált egy környezetbarát motort, ahhoz pedig szüksége van egy ellenálló fémre, ami csak a legendás és eltűnt fűvágó szablya lehet (mert ami füvet vág, mindenre jó – de tényleg, még szelet támasztani is!). Ja, meg hozzávaló még egy kis termetű gyerek. Mivel illegális. A kutatás. A kicsi gyereket meg nehezebben veszik észre, hiszen pici, és lenn van, és gyors, és mindenhova bejut, nagyjából, segítséggel, meg néha röptetve. Aztán persze lefülelik, mert más is kutat a kard után. Innentől sorjáznak a veszélyek, lépcsőn, hívatlanul, vészjóslóan kopogva, nyolc karon egyensúlyozva, amin már csak egy fűvágó szélszablya segíthet, amelyik… hol is van? Ez a kincs jól elbújt, kész nindzsafeladat megtalálni!
Én nem olvastam a korábbi köteteket, de a veszélyes helyzetek érkeztével kezet ráztunk a főgonosszal, bemutatkozott, pont annyira, amennyire itt elegendő, mégis olyan mértékben, hogy felkeltse a kíváncsiságomat a többi Pate-történet iránt is. Mert először suhintásom sem volt róla, kicsoda ő, de onnantól nekem ez egy személyes, ismeretlen kincs lett, amit mindenképpen elő kell majd ásnom a másik kötet lapjaiból, sorok közti kutatásra való detektorral.
És hát a nyelvezete! Ahogy Timo Parvela megírta, Kovács Ottilia pedig lefordította (mert utóbbi zsenialitása nélkül ebből mi sem jönne át): vicces, de nagyon! Pont az a rejtett-kacagós fajta, ami bekúszik a bőrünk alá, és ott csiklandoz, mi meg, naná, hogy nem tudunk neki ellenállni.
Emellett megismerhetjük Japánt, a jellegzetességeit (de rég hallottam szumósokról): a zsúfoltságot, az országhoz hozzátartozó karaktereket, a tradicionális öltözetet, amelyben el (nem) lehet vegyülni észrevétlenül, a hipergyors vonatot, a vallási szentélyeket és a legendás kardot, a Kusanagit. Mindezt persze mókásan, kalandosan, rajzokkal szemléltetve.
És Pasi Pitkänen (de jó neve van!) rajzai: kincseket lehet találni rajtuk. De tényleg! Érdemes kutatni.
(Timo Parvela: Pate a kincses szigeten, ill. Pasi Pitkänen, ford. Kovács Ottilia, Cerkabella, 2023, 120 oldal, 3990 Ft)
