Nagy Eszter
Búcsú a kesztyűtartótól
Egyszer kikapcsolt a GPS a kocsiban. Csak úgy. Pont kirándulni indultunk, felfedezni az ismeretlent. Az első gondolatom az volt, hogy jobb lenne visszafordulni. De a kölköket teljesen lázba hozta a gondolat, hogy most kezdődik a kaland. Végre. Nosza, egy benzinkútnál beszereztünk egy lapozós és egy hajtogatós térképet, megkerestük az aktuális pozíciónknak megfelelő koordinátáinkat, kijelöltük az úticélt, és nekivágtunk. Ugyan, mi bajunk lehet? Pár éve még menet közben kotortam ki a kesztyűtartóból a Budapest-térképet, és a kerületek között lapozgatva cserkésztem célba magam. Ráadásul most csak az országutat kell követni, forgalom is alig. Hamar kiderült, hogy a térképelést, a biciklizéssel ellentétben, simán el lehet felejteni. Tapasztalatlan, de roppant lelkes navigátoraim egymásnak ellentmondó instrukcióit kilométerenként félreállva tudtam csak kibogozni. Képtelen voltam eldönteni, hogy eltévedtünk, vagy már el is vesztünk. Keresztúthoz érve hárman három irányba mutogattunk... Amikor a totális káoszban egyszer csak felhangzott a kellemesnek castingolt női hang: Nyolcszáz méter múlva hajtson ki a körforgalomból a negyedik kijáraton. Így is tettünk. Még este is azon töprengtem, hogy mi történt a tájékozódással az elmúlt tizenöt évben. Kétségtelen, hogy az igény a tájékozódásra, legyen szó akár úthálózatokról, újdonságokról vagy régiségekről, hírekről vagy trendekről (tetszőlegesen folytatható), semmit nem változott. Valószínűleg alapvető orientációs képességeink sem sorvadtak vissza, ámbár egy update rájuk férne. Mert a világ, amiben használni kellene ezeket, megváltozott. Már megint. A változás pedig gyorsul, az információ mennyisége és áramlása, frissülésének és elévülésének a sebessége nem követhető.
Nem is csoda, hogy jól jön minden segítség, ami a káoszba rendszert visz.
Erre a feladatra vállalkozik Zólya Andrea Csilla gyermekirodalmi kritikáinak gyűjteményével, ami Gyermekirodalmi dzsípíesz néven jelent meg az Ábel Kiadó gondozásában. A bevezetőben nem kevesebbet jelöl meg céljaként, mint azt, hogy „e kötet segítséget nyújtson a mai gyermekirodalmi kiadványok közötti tájékozódásban szülők, gyakorló pedagógusok, könyvtárosok és a kortárs magyar gyermekirodalom után érdeklődő olvasók számára.” Ez utóbbi lennék én, ugyebár, ráadásul a tájékozódáshoz szívesen váltanék a kompakt térképekről (például a címadással megidézett, Lovász Andrea által jegyzett Navigátor sorozat) egy modernebb technológiára. Magam előtt láttam, ahogy a könyvvel a kezemben (vagy polcomon) kerülők és zsákutcák nélkül magabiztosan haladok előre az egyre magasabb fordulatszámon pörgő kiadók által tornyokba halmozott kortárs gyermekirodalmi kötetek labirintusában. Noha az alig 170 oldalra rúgó terjedelem láttán a jövőre vonatkozó vízióm elevensége egy árnyalatot fakult, sebaj, a minimalizáció felé mutató technológiai törekvéseknek végül is pont eleget tesz.
Az összeállításban hatvankilenc, zömében magyar szerző könyve kerül bemutatásra hat témakörre tagolva. A könyvek potenciális olvasóinak életkora valóban felöleli a teljes gyerekkort, azonban eloszlásuk az egyes korosztályok között jelentős aránytalanságokat mutat. Körülbelül 50%-uk a nyolc éves vagy annál fiatalabb gyerekeket célozza meg, és csak mintegy 10-12 könyv szól 14 évnél idősebb olvasóknak. Ennek ismeretében már kérdés, hogy a válogatás mennyire tudja saját misszióját teljesíteni a „gyakorló pedagógusok” számára.
Mint minden válogatásnál, itt is érdekes megvizsgálni, pontosan mely művek kerültek be a kötetbe. Mivel a szempontokról a szerző nem oszt meg információt, kénytelen vagyok pusztán az utolsó oldalokon fellelhető könyvlistára hagyatkozni. Azonnal szemet szúr, hogy a hazai szerzők állnak a fókuszban, mindössze öt nem magyar szerző munkája kapott helyet a listán. Noha a bevezetőben van egy rövid utalás a felsős diákok hiányos tájékozottságára a „kortárs magyar gyermekirodalmi művek” tekintetében, szemben a bestsellerekkel, ugyanakkor a beválogatás ilyen fokú aránytalanságának jót tenne egy bővebb alátámasztás, ami túlmutat a külföldi és ezért „könnyen és gyorsan befogadható bestellerek” remélhetőleg nem szándékolt egyenlőségen. És akkor még egyszer visszamutatnék a korosztályos eloszlásra: ennek tükrében, ezekkel az arányokkal, vajon mennyire tud választ kínálni a válogatás a, szintén kiemelt célként megfogalmazott, 10‒14 éves korosztály olvasóként való megtartásának problémájára.
A bekerült könyvek listájánál maradva a szerzők reprezentáltsága is kívánna némi magyarázatot. Rendben, a kuflik nem kikerülhetők: a több szempontból önmagát meghaladó filozófiai vadhajtás sorozat az utóbbi évek nagy meglepetése. Sikerét kihasználva készült is belőle egész estés animációtól kezdve társasjátékon át a plüss figuráig minden. Ebből kifolyólag nem igényel érzékeny és fejlett navigációs készségeket, hogy az egyszeri szülő, könyvtáros, gyakorló pedagógus rátaláljon. Ha ehhez még hozzávesszük a felsősök olvasási szokásainak fejlesztését, akkor végképp talányos, hogy Dániel András sorozata miért jelenik meg tizenkét kötettel két különböző fejezetben, (élő) „lények” és a környezettudatos könyvek(?) között is.
És ha már a fejezeteknél járunk: a tartalomjegyzék talányos, gyakran nehezen értelmezhető címei (A szabadságot magadban találod, És akkor még egy csomó mindenről nem beszéltünk, Ha a szerelem az égbolt, Elmélyült hallgatások) csekély támpontot nyújtanak a kötet segítségével fogódzókat kereső olvasóknak. A tájékozódásban talán a fejezetcímek és az Előszó kínálnak hasznosabb kapaszkodókat. Az első öt fejezet tartalma csaknem a gyűjtemény felét teszi ki, a teremtmények sokszínűségére, térbeli-, időbeli tájékozódásra, ismeretterjesztő művekre és az iskolák világára nyitnak fejezetenként 3‒6 elemzéssel kapukat. A kötet második felét kitevő hatodik fejezetben A hétköznapok (szuper)hősei alcím alatt aztán ömlesztve találhatunk cikkeket a környezetvédelemtől az antológiákig bármiről. Mintha ekkora elfogyott volna a rendezőelv, és egyszerűen minden, eddig nem tárgyalt alkotás bekerült volna ez alá a semmitmondó fejezetcím alá. Tekintve, hogy a gyermekirodalom egyik alappremisszája magának a gyermeknek a hőssé válása, egy ilyen fejezetcím alá szinte az egész válogatás besorolható. Kivéve talán a szintén Lovász Andrea nevével fémjelzett, egyébként hiánypótló, kiváló válogatást, a Dödöllét, amiben minden jószándék ellenére sem tudom fölfedezni a „hétköznapok (szuper)hősét”, annál inkább látom a helyét a 3. fejezetben, „Kalandozás régi és mai kultúrák között”.
Maguk az elemzések is hullámzók, mintha kimaradt volna az értő kötetbe rendezés, ezért sok az ismétlés, átfedés a szövegek között: Tom Schamp Ottó sorozatának tárgyalása és nagyvárosi böngészők bevezetése kísérteties hasonlóságot mutat egymással. Gyakran a szövegek szempontjai, struktúrája mögött sem látszik következetesség. Előfordul, hogy hosszas kitekintés után kanyarodik a szöveg tárgyára, esetleg a szerző munkásságának taglalásából fordul a kiemelt mű felé, vagy a borító illusztrációjának és tipográfiájának hosszas értelmezése után kezd magával a szöveggel foglalkozni. Abban némi egység mutatkozik, hogy a bemutatott alkotások nagyrészt polkonformok, ez alól csupán az iskolai beilleszkedéssel és a családok sokféleségével foglalkozó 6-8 könyv bemutatása jelent némi kivételt. A merítésből fájdalmasan hiányoznak azok az művek, amelyek tabudöngető, formabontó lényegüknél fogva képesek az olvasó megragadására, gondolok itt például Elekes Dóra, Totth Benedek, Gimesi Dóra (a sor, hála égnek, folytatható) munkáira. Meggyőződésem, hogy bátorság és merészség nélkül nem lehet irányt mutatni az ismeretlen felfedezéséhez ‒ marad a megszokott, ismerősen lapos biztonság, ami kockázatot ugyan nem rejt, de újdonságot is csak visszafogottan kínál. Hogy mennyire menti az eredményt a vállalt feladat összetettsége és nehézsége, azt az olvasóra bíznám. Ugyanakkor ez a kötet hibáival, egyenetlenségeivel együtt, puszta létével rámutat arra, hogy mekkora szükség lenne olyan rendszeresen megjelentett és gondozott rendszerező kritikai összefoglalóra, ami képes reagálni a könyvesboltok polcain őrült iramban megjelenő gyermekirodalmi kiadványokra, ami képes olvasójának valódi iránytűjévé válni. Ehhez talán első lépésként a formátumot kellene kritikusan és merészen újragondolni. Észre kell venni, hogy a térképek ideje lejárt, vezetés közben már nem a kesztyűtartó felé akarunk kotorászni, hanem világos, naprakész koordináta-rendszerre van szükség. Ehhez merészen és fenntartásokat félretéve közelebb kéne lépni az internet kínálta technológiákhoz és platformokhoz, hogy az olvasók valódi igényeire reflektáló, modulárisan bővíthető kritikai tartalmak közelebb kerülhessenek céljukhoz és közönségükhöz.
Zólya Andrea Csilla: Gyerekirodalmi dzsípíesz, Ábel Kiadó, 2020.
