Susuk Melinda
Büdös a sajteső, de… – vagy mégsem az?
Lehet-e hősteknős a teknős, pláne ha kék? Mit ér a borz, ha kefefarkú? Mit tegyen egy vérszomjas tábortűzfülű gyík, ha nem is vérszomjas? Dér Adrienn meséjéből, a Hősteki és az eltűnt holdtehénből mindez kiderül. Ám mielőtt rátérnék az élet e nagy kérdéseire és válaszaira – mert azok –, járjuk be a kalandos utat, amin Teki és Borzi elindult!
A cselekmény főszála egyszerű: adott egy hős-jelölt, aki hű társával elindul, hogy teljesítsenek egy küldetést, ami természetesen nem egy könnyű feladat. Bár olvashattunk már sok hasonló sémára épülő könyvet, nem véletlen, hogy szeretjük őket. A kitartás fontossága, küzdelmek egy jó ügyért; olyan dolgok ezek, amelyek minden korban és minden korosztálynak mondanak valamit. Ha pedig mindez egy nagyon különleges világban játszódik, tele sosem hallott lényekkel és helyekkel, csak még élvezhetőbbé teszi az élményt.
Susuk Melinda (Petőházi Emese fotója)
Teki egy kék páncélú teknős, mely tulajdonsága Erdőliverzumban, a lakhelyén elég furcsa. Nem is beszélve legjobb barátjáról, Borziról, aki nem akármilyen borz, ugyanis a farka helyén egy kefe van. Mivel mindketten mások, mint a többiek, kiközösítették őket. Teki minden vágya, hogy hős legyen, ám elég nehezen indul be a karrierje. Aztán egy nap egy különös szerzet állít be hozzá, aki egy befejezetlen jóslat nyomán kötött ki ott („Egyetlen hős segíthet rajtunk! Keressétek meg Erdőliverzum lombos rejtekében a bátor, zöld testű, páncélos…”). Rudi, a jogarorrú földimalac Kartolíriából érkezett, hogy megkérje a hőst, keressék meg a holdtehenet, ami nélkül nem lesz Holdsajt, így a kartolíriaiak nem jutnak hozzá éltető fényéhez, na meg a sajtesőhöz. Teki és Borzi (utóbbi kissé vonakodva) vállalják, hogy megkeresik a holdtehenet.
A mese kezdetétől különös lényeket (hapcica) és helyeket (Szúrágta fenyves) láthatunk, de az igazi utazás csak ekkor kezdődik, mi meg kíváncsian várjuk, hogy ugyan mi lesz a következő nem mindennapi helyszín vagy szereplő. Sajtköves-hágó a falánk sajtkukacokkal; Táncolófalva táncolókoboldokkal; Megfáradt Utazók Fogadója, ahol egy jégcsapszarvú búgókecske szolgálja ki a vendégeket. Ez persze csak néhány példa, de már ebből is látszik, hogy milyen színes, szokatlan világba kerül az olvasó. Az út során a hős páros még barátokat is szerez, akik velük tartanak a veszélyes, kalandos és titokzatos úton: Zozó, a táncolókobold, valamint Liliom, a tábortűzfülű gyík személyében.
A mesének ez a leglátványosabb síkja, és felnőttként is türelmetlenül olvastam tovább, hogy megtudjam, milyen izgalmas helyszínre megyünk, vagy miféle lény bukkan fel legközelebb. Már csak azért is lehet annak nevezni, mert ezt mutatják be az illusztrációk is, melyeket Szulyovszky Sarolta készített. Bár nem a legköltőibb egy mese illusztrációit mesésnek nevezni, de legelőször ez jut eszembe a rajzokról. Nem csak olvasni, nézegetni is jó ezt a könyvet. A kékes színvilág tökéletesen illik hozzá, és ugyanazt a barátságos hangulatot árasztja, mint maga a történet.
Most pedig vizsgáljuk meg a mese kevésbé látványos elemeit, többek között az írás elején feltett kérdéseket és a nagy tanulságokat, melyekkel megajándékoz. Először is a karakterek.
Teki odahaza amolyan csodabogár, nagy álmokkal, amit egyesek kigúnyolnak, mások meg segítik, hogy „hőstetteket” vihessen véghez, ám ezen álproblémák megoldása nem sikerül tökéletesen. Teki azonban hamarosan igazi feladatot kap, és fel is nő hozzá. Kitartása, ügyessége segítette hozzá, de persze az is kellett, hogy megkapja a megfelelő, igazi kihívást jelentő feladatot. Ahhoz, hogy a tehetségünk megmutatkozzon, talán csak egy kicsit nagyobbat kell álmodnunk, és belevágni egy „veszélyesebb” kalandba.
Borzi egy kefefarkú borz, ami egyedülálló Erdőliverzumban, ezért nem igazán barátkozik vele senki. De attól, hogy egy közösség nem fogad be, nem azt jelenti, hogy máshol is így van. Talán épp az a kefe lesz az, amitől máshol különlegesnek tartják, épp, ahogy Borzival is történik.
Liliom a félelmetes tábortűzfülű gyíkok közé tartozik. Az általa őrzött barlangot nem is meri megközelíteni senki, hiszen mindenki tudja, ezek a gyíkok milyen vérszomjasak. Valóban azok, és valóban mindenki fél tőlük, ám Liliom ennek ellenére nagyon barátságos és szerethető, barátokra vágyik. Nem hajlott meg a család és a társadalom előítélete előtt, nem olyan lett, amilyennek „lennie kellett”.
Eddig nem esett szó róluk, de most szeretném megemlíteni a hódokat, akik a történet elején Tekiék hintóját húzták, és Rudi ragaszkodik hozzá, hogy buta teremtések. A hódok viszont ragaszkodnak önmagukhoz, és egyáltalán nem azok. Nem is hagyják, hogy a többiek előítélete befolyásolja őket.
Mit tesz hozzá mindehhez a történet? Hosszas utazás és számtalan veszély után kiderül, hogy amit a hősök keresnek, az pontosan ott van, ahonnan elindultak. Úgy is lehet mondani, tettek egy fölösleges kört. Ám mégsem lehet annak nevezni, mert – ha közhelyesen is hangzik – az utazás mindig fontosabb, mint maga a cél. Tekiék barátokat szereztek, a teknős kibontakoztathatta képességeit, és Borzinak is sikerült megtalálnia a helyét.
A Hősteki és az eltűnt holdtehén egy nagyon szerethető, különleges világú mese. Mesebeli és egy kicsit szürreális helyeken tanulhatjuk meg, mit jelent önmaguknak lenni úgy, hogy mások talán egészen másvalakit látnak bennünk.
(Dér Adrienn: Hősteki és az eltűnt holdtehén, Bookart, Csíkszereda, 2020., 112 oldal, 3600 Ft)
