Szilágyi Sándor
Békési csipkelődők
Egymás mókás bosszantása mindig is a jókedv sajátos forrását jelentette. A magyar népi humor jellegzetessége volt a falucsúfoló műfaja.
A falucsúfolók nem mások, mint tréfás anekdoták, gúnyolódó történetek, melyek általában a szomszédos faluról vagy annak egy lakójáról szólnak. Tudományos szempontból két fő csoportra lehet ezeket osztani. Az egyik csoport az epikai maggal nem rendelkező csúfolók, melyek során a közösség földrajzi helyzete, neve, lakóinak sajátos nyelvezete, öltözködése, viselkedése vagy egyéb szokásai képezik a csipkelődés tárgyát. A másik csoport pedig az epikai maggal rendelkező csúfolók, melyeknek egy-egy konkrét történet az alapja. E csoporton belül speciális részt alkot az úgynevezett rátótiáda, mely Gyulafirátótról kapta a nevét, mivel a településsel kapcsolatban különösen sok csúfolódó született. Ezek közül talán az egyik legismertebb a rátóti csikótojás esete. A történet szerint a rátótiak a falu határában egy úritököt leltek, de nem tudták, mi is az valójában. A közösség bölcs vezetői megállapították róla, hogy csakis csikótojás lehet, amit igyekeztek kikelteni. Miután sehogyan sem sikerült, meg voltak győződve róla, hogy nyilvánvalóan megzápult a tojás, ezért a szomszéd falu felé lökték. A tök a dombon gurulva megakadt egy bokorban és széthasadt, ám ugyanekkor ijedtében kiugrott onnan egy kisnyúl, a rátótiak pedig keseregve szemlélték, hogy lám, elfut a kiscsikójuk.
Hasonló rátótiádákat meséltek régen a Békés megyeiek is, ezek közül nézzünk meg párat, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Békés városában maradt fenn egy boszorkánytörténet, melynek jelentőségét jól mutatja, hogy nemcsak a környező településeken, hanem a szomszédos megyékben is beszélték. Oláh György a Békés megyei boszorkányperekkel foglalkozó művében is említést tesz róla, sőt, a mai napig az idősebbek tudni vélik, merre is található Bódisné halma. A monda szerint a város derék elöljárói a 17. század első felében hivatali étkezéseiken igencsak szerettek tojást fogyasztani, melyet egy helyi özvegyasszonytól, Bódisnétól szereztek be nagy mennyiségben. Amikor ezekből hiány mutatkozott, elküldtek hozzá egy hajdút, aki nem találta otthon az asszonyt, csupán az unokáját. A kislány elmondta, hogy nincs odahaza tojás, egy darab sem, mivel még nem csinált a nagyanyja. Majd a hajdú értetlenkedésére elmesélte, hogy van egy kő, amit a nagymama a szájába szokott venni és úgy tojja a tojásokat. Mindezt megerősítendő, a gerendák rejtekéből elő is vette a követ és megmutatta a férfinak, aki elvitte gyorsan azt a városházára. Ott a hitetlenkedő bíró próbaképp a szájába vette és döbbenten konstatálta, hogy valóban igaz, a kő ilyenformán működik. Így tett a többi elöljáró is, mind tojást rakott, bár a bíró kicsit különbet, mivel az övé kétszikű volt, amit a bölcsesség jeleként értelmeztek. Ekkor döbbentek csak rá, hogy milyen tojást ettek is eddig. A történet vége tragikus fordulatot vett, hiszen Bódisnét boszorkányságért elítélték és a város melletti egyik halmon megégették.
A békésieknek nemcsak a gyanús tojások történetét emlegették fel. Szívesen nevezték őket madzagosoknak is, mivel egykor a rossznyelvek szerint a várost madzaggal határolták körül, nehogy kiszökjön a harangszó a szomszéd településekre, mondván, hogy aki nem fizetett a harangért, az ne is hallja azt.
Azonban ne higgyük, hogy csak a békésieket ugratták. A gyulaváriakról azt híresztelték, hogy egyszer kikötöttek egy talicskát a mezőre, amikor azonban az nem akart tisztességesen legelni, alaposan elverték. A doboziak pedig állítólag a legyeket karikásostorral hajtották fel a padlásra és, hogy azok le ne jöhessenek, elvették alóluk a létrát.
Csökmőn pedig a mai napig is csak a gyorslábúak merik kiejteni Csuba Ferkó nevét vagy a sárkányhúzó szót. Csuba Ferenc ugyanis egy hétpróbás szélhámos volt. Békésen született, de a környező megyékben is ismerték, a csökmőiek pedig jó ideig nem is felejtették el. Minderről beszámol az üggyel kapcsolatos perirat és egy verses krónika. A történet szerint a módosabb falubeliek 1788 telén levelet kaptak, melyben figyelmükbe ajánlották Csubát, mint táltost, akit, ha megfizetnek, a környéken lévő mesebeli kincseket felkutatja számukra. Mondanunk sem kell, hogy a levelet a tettestársa írta. Mire a híres kincskereső megérkezett, már közel 1500 forintot össze is gyűjtöttek számára. Így ki is vitte a csökmői és a környékbeli férfiakat a határban lévő Sóstó Halomra, ahol elárulta nekik, hogy a kincshez csak akkor férhetnek hozzá, ha előbb az azt őrző sárkányt kihúzzák és elpusztítják. Még azt is megkérdezte, hogy milyen sárkányt húzzanak elő, nőstényt, hímet vagy azok tavalyi gyerekeit. Végül a nőstény mellett döntöttek, így be is ment a nádasba egy kötéllel, hogy hozzá kösse. A jegyzőkönyv szerint a kötél végét olyan mélyen beásta a földbe, hogy 6 ló sem tudta volna felhúzni onnan, a krónika szerint pedig egy fához kötözte azt, amire még egy kantát is erősített, ami félelmetes hangot adott ki, ahogy a szél belecsapott, ez volt a bestia dühödt hörgése. Ezután nekiveselkedtek és húzni kezdték a kötelet, ami csak nem engedett. Ekkor Csuba megjegyezte, hogy az, aki más asszonyával hált, vigyázzon, mert a sárkány az ilyen férfit azonnal szét fogja tépni. A források egyöntetűen állítják, hogy ekkor három férfi azonnal elengedte a kötelet és meg sem állt hazáig. A krónika szerint nem sokkal később – egy kivételével – minden férfi, még a bíró is haza futott. Végül, hogy a sárkány haragjától megóvja a falubelieket, egy nagy terembe terelte őket éjszakára, majd rájuk zárta az ajtót és jutalmával együtt kereket oldott. Ekkor az igen rafinált Csuba Ferkó mindössze 22 éves volt, és nem ez volt az egyetlen cselszövése, így nem véletlen, hogy 1789-ben elfogták és a szeghalmi bírák 3 év börtönbüntetésre ítélték, melyet a gyulai tömlöcben kellett letöltenie.
Az utolsó adomát pedig Implom József jegyezte le a lelkiismeretes jeneiekről, akik régen ölre mentek, ha szóba hozták nekik, hogy egyszer arrébb akarták tolni a templomot, mivel az nem a piactér közepén állt.
„Úgy fundálták ki, hogy borsot hintenek és azon görgetik a tetthelyre. De hogy túl ne tolják a tér közepén, odatették célnak a bíró ködmönét. A falu apraja-nagyja tolta a templomot. Egyszer csak elkiáltja magát a bíró: Megálljunk emberek! Rátoltuk a templomot a ködmönömre!”
A történet alakulásában közrejátszott a tolvaj Csicsa is, aki elorozta azt a bizonyos ködmönt. Talán nem járok messzebb az igazságtól, mint a templom a piactér közepétől, ha azt mondom ez a rátótiáda még ismerősebb volna, ha minden jeneit Bélának neveznének benne…
