Változatos múlt
A rovatban a friss történeti irodalomból szeretnék számomra izgalmas írásokat felvillantani. Könyvek, folyóiratcikkek, online tartalmak kerülnek sorra, mert újdonságokat kínálnak, mert kérdéseket támasztanak, vagy azért, mert töprengésre, vitára késztetnek. A mi történeteink kerülnek elő.
Erdész Ádám
Román történészviták
a „nagy egyesülés” 100. évfordulóján
A magyar történészek az elmúlt három-négy évben nagy figyelmet szenteltek a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó kérdéseknek. A nóvumot hózó publikációk közül jó néhány a szomszédos országok történészeinek interpretációit is bemutatta. Hogy a szomszédok tükrét is láthattuk, abban legnagyobb érdeme az MTA Trianon 100 Lendület-Kutatócsoportnak volt. A kutatócsoport eleve feladatának tekintette a nemzetközi kutatások figyelemmel kísérését. Ha ez nem is teljesen új, de egyáltalán nem általános tendencia történetírásunkban, hiszen korábban, az osztrák-magyar diskurzus, majd Trianon története és utóélete is jószerivel csak magyar szempontú közelítésben jelent meg a közbeszédben. Pedig indokolni sem kell, mennyire fontos, hogy ismerjük vita- – együttműködő? – partnereink szándékait és gondolkodását.
A Történelmi Szemle 2020. évi 4. számában Főcze János (Magyar Nemzeti Levéltár) és Zahorán Csaba (Történettudományi Intézet, MTA-Lendület Kutatócsoport) arra vállalkoztak, hogy áttekintsék a román történészek 1918-as egyesüléssel kapcsolatos, jellemző szövegeit. Az 1918-as gyulafehérvári gyűlés évfordulója Romániában sem steril szakmai szempontok szerint kezelhető történelmi esemény. Sőt – mint azt a szerzők hangsúlyozták –, az évforduló megünneplésének nagyon komoly tétje volt: sokan gondolták úgy, hogy az évforduló alkalmat teremt a román nemzettudat, a nemzeti kohézió erősítésére, s mindezen keresztül lehetőség nyílik a nemzeti eszmét a 21. század elején fenyegető kihívások – globalizáció, fogyasztói attitűd, a tömeges kivándorlás okozta feszültségek – ellensúlyozására. Természetesen ennek a kerek évfordulónak volt diplomáciai vetülete is, alkalmat adott Románia nemzetközi népszerűsítésére és egy aktuális nemzeti projekt, „Moldova integrálása” tematikájának újabb megjelenítésére.
Az 1918-as centenárium széles és rétegzett kontextusában nagy szerep jutott a történészek írásainak. A címben – Mérlegen a „nagy egyesülés” : Vita 1918-ról és Románia utóbbi száz évéről – a történészek interpretációinak bemutatását ígérik a szerzők. A valóságban ennél kevesebbet kapunk, szélesebb bevezetés után két ellentétes pólust képviselő vezető történész centenáriummal és következményeivel foglalkozó könyveinek és egyéb írásainak összehasonlító elemzése következik. Az egyik kiválasztott Ioan-Aurel Pop (1955) középkortörténész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektora, a Román Akadémia elnöke. Ő a nemzeti irányú történetírói iskola reprezentánsa. A másik történészt, Lucian Boiát (1944) nálunk is szélesebb körben ismerhetik. Több könyve, egyebek között a Történelem és mítosz a román köztudatban, Az 1918-as nagy egyesülés című munkája magyarul is megjelent. A nemzeti mítoszokról szóló könyvében szellemesen mutatta be, hogy a román nemzeti narratíva több kulcsfontosságú eleme mitologikus konstrukció.
A két szerző, Pop és Boia témának szentelt könyvei, esszéi, interjúi alapvető állításait hét csomópont köré rendezve elemezte. Például, hogyan mutatták be a román egységtörekvéseket, az önrendelkezés és többségi elv ellentmondásait, a román nemzeti elbeszélést és esetleges kritikáit. Az elvi megállapításokat és a jó filológiai érzékkel kiemelt, apró mozaikokat egymás mellé csoportosító tematikus kérdéseken keresztül pontosan láthatjuk „a nagy egyesülés” friss román interpretációinak irányait. A Román Akadémia elnökének értelmezése szerint Nagy-Románia kialakulása nemzeti és demokratikus folyamat volt, 1918-ban az önrendelkezés és a többségi elv érvényesült, a folyamat eredményeként megszületett gyulafehérvári határozatokat a nemzetközi közösség elfogadta és jóváhagyta, Pop a fenti megállapítások megkérdőjelezése mögött a román nemzeti érdekeket, az állam egységét szándékosan vagy akaratlanul aláásó törekvéseket lát. Például a Trianon 100 Kutatócsoport működését a Románia ellen folyó „információs háború” részeként értelmezte. Eszerint az értelmezés szerint a történetírás tudomány, de egyben a nemzetépítés leghatékonyabb eszköze. Ha az utóbbi szempont nem érvényesül, a mögött, bizony, sötét szándék húzódhat meg.
Lucian Boia számos ponton megbontja a kerekre csiszolt mítoszokat. Ott kezdi, hogy a román egységtörekvésekre nem sok évszázados folyamatként kell tekinteni. A román történelmet átható egység gondolatát a nemzeti kommunizmus tette dogmává. Figyelmet szentelt az 1918 utáni Romániát jellemző etnikai, regionális megosztottságnak és a decentralizációs törekvéseknek, az integráció kudarcainak. Boia világossá teszi, hogy egy népgyűlési határozat nem azonos a népszavazással. A kisebbségekről szólva megállapítja, hogy a nemzetállam „nem bizonyult szívélyes háziúrnak a kisebbségek számára”, s sorolja az európai nemzetállamok homogenizáló lépéseit. A Pop által vázolt hivatalossá emelt történettel szemben elfogadhatónak tartja, hogy Erdélynek két története legyen. Az 1918-as csatlakozás „nem hatalmazta fel a románokat arra, hogy elkobozzák a magyarok történelmi tudatát” – írta Az 1918-as nagy egyesülés című könyvében. Összességében Boia eleve megkérdőjelezi a kizárólagos, lezárt múltértelmezést. – A két bemutatott pólus nagyon lényeges különbségeket jelez. Sajnos a tanulmány szerzői arra nem térnek ki, hogy a két irány milyen erővel van jelen a román közbeszédben. Boia népszerűsége tudja-e valamelyest ellensúlyozni a másik oldal masszív intézményi hátterét?
Végső soron az izgalmas, konkrét elemzésen keresztül általános kérdésekhez jutunk el: „Megkérdőjelezhetetlen sarokpontokból rakódik-e össze az egyes nemzetek történeti kánonja? Egy kánon vagy több narratíva is létezhet egymás mellett? A múlt legalaposabb feltárása és értékmentes közvetítése a kívánatos, vagy inkább a nemzeti tudat erősítése, akár mítoszok és legendák felhasználásával” Főcze János és Zahorán Csaba elénk villantotta a szomszéd tükrét, könnyű benne felismerni a torzképeket – jóval könnyebb, mint a sajátunkban.
